Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

"Miket behívták." - Hetvenkét éve halt meg Radnóti Miklós

2016. november 09. - Szemlélődő Szív

November 9-én Radnóti Miklós halálára emlékezünk. Hetvenkét évvel ezelőtt ezen a napon ölték meg máig tisztázatlan, egymásnak ellentmondó, körülmények között. Mindössze harmincöt éves volt. Harmadik munkaszolgálatára indult, amikor felesége, Fifi utoljára látta.  Most az ő naplójából idézem utolsó együtt töltött napjukat és a búcsúzást.

radnoti_abdaa.jpg

1944. MÁJUS 20. SZOMBAT

"Jóformán nem aludtunk egész éjjel. 10 felé kezdtünk csomagolni, amikor már mindenki elment, és Mik nagy kínnal megvacsorázott. Alig evett már egész nap. Elég kicsi a zsákja, és nagy nehezen gyömöszöltük bele a legszükségesebbeket. Aztán a takaró volt a fő probléma. A finom gyapjútakaró nehéz kicsit, és nagy is. Az utolsó „táborozáskor” az egyik katona ellopta Mik összes drága szíjait. Most megfizethetetlen és nem is igen kapható plédszíj. Hurkát kellett csinálni, és úgy a hátizsák tetejére szíjazni sok kis, sílécekről levett szíjjal. Csak úgy ugráltam tehetetlenül Mik körül, nem értek a pakoláshoz, csak úgy adogattam, ami kellett. Miközben szanaszét volt mindenünk, megszólaltak a szirénák, nem is volt előzetes riasztás a házban. Nagy sebbel-lobbal, összevissza gyűrve szedtük össze, amit csak lehetett, és kócosán, ziláltan futottunk le, görnyedezve. Alig mertem Mikre nézni. Szegény egyetlenem, fekete volt az arca a kimerültségtől. A házban összeröffentek a riasztási díj és óvóhely-takarítás miatt a lakók, voltak, akik nem akartak fizetni érte, így most nem szólnak előre. Mi persze buzgón kifizettük a havi járulékot, de nem számít, egye fene. Olyan kevéssé fontos ez most már. Éjfél után készültünk el. Nem volt meleg víz, így még egy pihentető fürdőt sem tudtam adni, csak úgy mosdattam külön melegített kis vizekkel szegény kis szentemet. Nem is 24 óra alatt, a behívó kézhezvételétől számítva legalább öt kilót fogyott. Mikor végre lefeküdtünk, úgy öleltem magamhoz, mint egy törékeny édes szentséget, olyan féltve és kétségbeesve: hogy fogja bírni ilyen testtel azt, ami még jön? Az utolsó, tegnap kezdett verse csak borzasztó töredék maradt.1 Mikor fogja tudni befejezni? így csupa nyers borzalom. Mikor háromnegyed 5-kor felkeltünk, már régóta, talán egész éjjelen át ébren voltunk. Alig volt háromórányi nyugta szegény Szívemnek. Ez az elbocsátás ilyen hajnalokon, ezt nem lehet kifejezni, és kár is beszélni róla. Csak az érti, aki éli. 7 felé aludtam el, csak folyton az kínzott, milyen nehezet cipelt. Olyan volt hátulról nézve, mint egy egész kis erőd, minden a hátára szerelve. Édes szép, sima bőrű finom háta hogyan fogja bírni, és meleg nap is a mai. Aztán, mikor 10 felé felébredtem, hát bőgni kezdtem, akkor kezdődött a szörnyűség. Sohasem tudom egyidejűleg felérni ésszel, ami történik, csak később. Akkor harsogott körülöttem az egyedüllét A szétszórt szoba, a tegnapi sok ember, az izgatott csomagolás után takarítani kezdtem, de nem tudtam sietni. Úgy lehúzott az, hogy most meddig lesz ez így, és még mi jöhet, hogy csak fél 1-kor készültem el félig. Akkor rohantam haza, és kit látok, Jani van otthon, akiben minden bizalmam volt, hogy Vácott majd istápolja Miket. De hát vásárlási alkalma volt bejönni egy katonával, persze bejött, nem tudta, hogy Mik ma érkezik oda. Elmondta, hogy úgysem mehetett volna hozzá, mert nagyon szigorúan el vannak különítve az újonnan bevonultak, több ezer ember. Csoportosítják őket: ki mihez ért, szakmánként. Nem tudom, mi lesz Mikkel, a tanárságát mire tartják majd alkalmasnak. Most ott fői a napon, piszokban talán, még rendes szállás nélkül is hétfőig biztosan. Nem hiszem, hogy vasárnap foglalkozni fognak velük. – Egész úton hazafelé és otthon is nyelem a sírást. Itthon délután aztán bőgök, bőgök. Aczél Gyuri jön elbúcsúzni: Jászberénybe megy sajnos. Erős és ügyes, segített volna Miknek, nagyon sajnálom, hogy nem vele együtt vonult be. Lefekszem az erkélyre, és előveszem az Ikrek havát. Régen olvastam, és most megint magával ragad, és zokogok közben. Nem is tudom, lehet-e ezt az írást objektív, száraz szemmel bírálni. Azt a régi kisfiút, aki az én egyetlen gyerekem, és akiről tudom, hogy most is ugyanaz. Azt siratom, tündéri jóságával és gyöngédségével hogy fogja kiállni ezeket az időket? Fejet mosok, közben Szent-Györgyi Nelli ugrik fel egy pillanatra ragyogó fiatalon, barnára sülten, kedvesen. Bead egy poggyászt Verukának, és rohan a szegedi vonathoz. Nagyon megüti, hogy Miket behívták. Hisz mindenki szeretni tudja őt, tünemény korunkban. Sokszor úgy érzem, nincs ilyen édességes ember szegény Attila óta semerre."

Idézet: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló II., Jaffa, 2014.

Kép: saját, az abdai tömegsír helyén emelt emlékműnél készült

Videó: youtube

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr4111945965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása