Mengyán Eszter újságírót mindig is érdekelte a divat működése, a divat és a társadalom kölcsönhatása. Divatcikkek írása mellett viselettörténeti blogot vezetett, aztán 2016 áprilisában több olvasmányélmény és dokumentumfilm hatására úgy döntött, a tudatos ruhavásárlás, az ökodivat és a fenntarthatóság mellett teszi le a voksát. Holy Duck nevű blogjában arra mutat példát, hogyan tudunk úgy öltözködni, hogy azzal a lehető legkisebb mértékben terheljük a környezetet. A divatipar sötét oldaláról, lehetséges alternatívákról és egy személyes kihívásról kérdeztem Esztert.
- A blogodban a környezettudatos és fenntartható ruhatár összeállításában segíted az olvasókat. De mi a probléma a jelenlegi ruhavásárlási szokásainkkal? Mi teszi a divatot a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb iparágává?
- Nagyon nehéz ezt röviden összefoglalni, hiszen számos összetevője van annak, hogy a divatipar ennyire környezetszennyező iparággá vált az elmúlt évtizedekben. Ami szerintem a legfontosabb, az az, hogy tudatosítanunk kell magunkban, hogy a ruha, amit megveszünk, valamiből elkészül,valakik által, majd mi is különböző vegyszerekkel kezeljük, és amikor már nincs rá szükségünk, akkor is van egy utóélete. Jelenleg mindegyik problémás több szempontból is.
Az egyik, hogy rengeteg ruhát gyártanak, amire egyáltalán nincs is szükségünk. A legtöbben talán csak annyit érzékelnek, hogy ahányszor besétálnak egy H&M, New Yorker vagy Zara üzletbe, mindig mást találnak. Évente körülbelül 80 milliárd darab új ruhát készítenek és adnak el. És ezekről a ruhákról, egyáltalán a ruháinkról keveset tudunk. Néha bele se gondolunk, hogy ahhoz, hogy ruhák készüljenek, alapanyagokra van szükség. A pamuthoz például gyapotra, amely hatalmas termőföldeken terem szerte a világban. Ez a növény rendkívül vízigényes és gyenge immunrendszerű. A statisztikák szerint egyetlen pamutpóló előállításához 2720 liter vízre van szükség, ehhez jönnek a vegyszerek a permetezéskor. A gyapotot aztán learatják, feldolgozzák, majd elszállítják oda, ahol pamut készül belőle, majd megint elszállítják oda, ahol elkészítik a pólót. Az anyagot fehérítik, festik, szabják, varrják. Majd elszállítják a lerakatokba, ahonnan tovább szállítják oda, ahol mi megvesszük. Ez minden alapanyaggal, minden ruhadarabbal hasonlóan működik. A permetezőszerek használatának, a festésnek, a szállításnak óriási környezeti terhelése van. A biopamut eggyel jobb megolás, de ez sem a legjobb.
A természetes alapanyagból készült ruhák mellett ott vannak az olcsó, műszálas ruhák is. A műanyag problémájáról egyre többet hallunk a műanyagzacsók kapcsán, pedig a műszálra is érdemes odafigyelni, hiszen ugyanúgy lassan bomlik le (ha egyáltalán lebomlik), mint a műanyagzacskó.
Ezek mellett ott vannak a farmerok, a műbőr cipők, táskák, műszálas edzőruhák, sportcipők. Érdemes benézni a szekrényünkbe, és elképzelni, vajon mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy egy-egy ruha, cipő vagy táska elkészüljön. A The True Cost című dokumentumfilm nagyon jól összefoglalja a folyamatokat. Aki csak most kezd ismerkedni a témával, annak ezt ajánlom. Amikor először láttam, rendesen lesokkolt, és onnantól tudtam, hogy nem szeretnék ebben részt venni. Sőt, azt szeretném, hogy minél többen tudjanak arról, mi a baj ma a divatiparral.
- És mi a baj kimondottan a fast fashionnel?
- A fast fashion márkák célja nem az, hogy mi jól nézzünk ki, jól érezzük magunkat a bőrünkben, csinosak legyünk vagy minőségi darabokat viseljünk, hanem az, hogy minél többet vásároljunk, nekik pedig minél nagyobb bevételük legyen. Mindent megtesznek azért, hogy elhitessék velünk, hogy csak akkor lehetünk csinosak, szépek, divatosak, ha követjük az általuk diktált trendeket és az iramot. Azt talán még sokan tudják, hogy évente van egy tavaszi-nyári és egy őszi-téli kollekció. Vagyis volt, ma már ugyanis 2-3 hetente új kollekciók vannak, mikrotrendek, folyamatos leárazások. Ráadásul nagyon olcsón kínálnak új ruhákat, de ennek megvan az ára. Egyrészt a már említett környezeti terhelés, másrészt a kizsákmányolás: a természeté, az állatoké és az embereké is. Lehetetlen körülmények között gyártatnak a világ legszegényebb országaiban. 2013 áprilisában egy nyolcemeletes ruhagyár omlott össze Banglades fővárosában. Több ezer embert temetett maga alá, több mint ezer ember halt meg. Ilyen hatalmas gyári tragédia az 1900-as évek eleje óta nem történt meg (egyébként az is ruhagyárban volt). Azóta rengeteg figyelmet kap a ruhagyári dolgozók helyzete. Több mint 80%-ban nők és sajnos gyerekek dolgoznak ezekben a gyárakban heti hat-hét napot, naponta 12-14 órát. Csak azért, hogy nekünk legyen egy újabb felsőnk, amire amúgy nincs is szükségünk, meg meg is unjuk, mire jön a következő kollekció, azaz három hét alatt. Vannak, akik már Magyarországon is úgy szocializálódtak, hogy van a kínai és a fast fashion, nekik már el kell magyarázni, hogy lehet másképp is vásárolni. Másképp, tudatosan, odafigyelve, és nem bedőlve annak, hogy ennyi egyébként sokszor tényleg rémes minőségű ruhára van szükségünk.
- Mi lehet ma a fast fashion alternatívája Magyarországon?
- Már azzal is rengeteget teszünk, ha egy ruhadarabot sokszor viselünk, és nem rohanunk vásárolni újabb és újabb ruhákat. Én egy évig nem vásároltam magamnak ruhát, cipőt, táskát és egyéb kiegészítőt, viszont elkezdtem a saját ruhatáramat felfedezni. Másképp kombináltam a ruháimat, elkezdtem őket kiszelektálni, elmentem színtanácsadásra, jártam személyi stylistnál. Megfigyeltem, milyen ruhákat szeretek, miket nem. Észrevettem, mikor van vásárolhatnékom, és arra döbbentem rá, hogy sokszor nem is az új ruha hiányzik, hanem például a kincsvadászat a turiban, vagy éppen nem volt jó napom, és ezzel vigasztaltam volna magam. Szóval ha vásárolunk, tegyük tudatosan, és viseljük a ruháinkat!
- Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb, amikor nem vásároltál ruhákat?
- Elképesztően káoszos ruhatárral indultam, és tyúklépésben haladok a tudatos ruhatár felé. A mai napig vannak olyan bő ruháim, lebernyegeim, amelyektől képtelen vagyok megválni. A mai napig nem viselek világos árnyalatokat sem nagyon, pedig a színtípusomhoz ezek illenének inkább. A 10x10 kihívás (10 napig viselünk, 10 ruhadarabot, 10 különböző összeállításban) lényege, hogy szórakozva vezessen rá arra, milyen egyszerű és nagyszerű úgy öltözködni akkor, ha egymással színben és stílusban is jól kombinálható darabjaink vannak. Öt kihíváson vagyok túl, és ahogy haladtam a tudatos ruhatár felé, annál könnyebben ment a kihívás is. A 2018-as télire kaptam a legjobb visszajelzéseket, pedig ez amúgy nagyon egyszerű ruhákból állt össze. Néha, csak ennyi kell.
- Ha más is szívesen csökkentené a megvásárolt ruhaneműk mennyiségét, mit ajánlanál, hol szerezzen be időnként egy-egy újabb darabot?
- Rengeteg alternatíva van: családon belüli ruhacsere, munkahelyi ruhacsere, gardróbvásárok, Facebook-csoportok. A turikban általában Nyugat-Európából, leginkább Angliából érkezik a használt ruha, ahol olyan minőségi konfekciómárkák is jelen vannak, amelyek Magyarországról már kivonultak, vagy sosem voltak jelen. A turiban nem feltétlenül a fast fashont kell megvásárolnunk, hanem a minőségi ruhadarabokat keressük: nézzük meg a címkét, okostelefonnal keressünk rá a márkára, próbáljunk, és csak akkor vegyük meg, ha biztosan jó és biztosan ki tudjuk használni. A minőségi darabok mindig kicsit konzervatívabbak lesznek, hiszen időtállóak, Viszont az eredeti árukhoz (több száz font újonnan) képest tényleg fillérekért juthatunk hozzájuk.
- Rendben, megnéztük a címkét, de honnan tudhatjuk, hogy etikus ruhadarabot veszünk?
- Minél többet árul el magáról egy márka, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy jó helyen keresgélünk. Ezenkívül vannak olyan jelzések a címkén, amelyek segítenek. Például az OEKO-TEX, a Fairtrade, illetve itt is találhatunk néhányat. Érdemes magyar kézben lévő cégtől, Magyarországon gyártott ruhát vásárolni, mert ha az alapanyag nem is feltétlenül magyar, a magyar ipart és a magyar munkaerőt támogatjuk ezzel. Én a blogon igyekszem sok-sok márkával felvenni a kapcsolatot, hogy a vásárlóknak könnyebb legyen.
- Ha megtaláltuk az etikus darabokat, a ruhavásárlási szokásaink mitől lesznek tudatosabbak?
- Szerintem attól, hogy tudjuk, mire van szükségünk, illetve pontosan tudjuk, mikor nem a szükség miatt vásárolunk, és ott is képesek vagyunk tudatos döntést hozni. Ehhez ismerni kell az életmódunkat, önmagunkat (például be kell vallanunk magunknak, hogy eddig egy elképzelt valakinek vásároltunk, akik szerettünk volna lenni, vagy akivé szeretnénk válni, és azért nem viseljük az adott ruhákat, mert nem azok vagyunk…), a szokásainkat (járunk tisztítóba vagy kéthetente egyszer mosunk, de kézzel soha), a testünket, a lelkünket. Le kell lassulnunk, türelmesebbnek kell lennünk, és nem a vásárlásban kell lelnünk az örömünket, hanem a ruháink viselésében.
Kép: Mészáros Virág
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!
