Szemlélődő Szív

5 tény Arany Jánosról

2016. március 02. - Szemlélődő Szív

 

Március 2.: Arany János (1817-82)  születésének napja

Ez alkalomból öt tényt válogattam össze az életével kapcsolatban:

1. Tizennégy évesen már dolgozott: segédtanítóként támogatta szerény anyagiakkal rendelkező szüleit.

2. Fiatal éveiben kipróbálta magát színészként, illetve vándorszínészként. Egyik éjszaka azt álmodta, édesanyja meghalt, ezért hazaindult szüleihez. Mire viszontlátta őket, édesapja (Arany György) megvakult, édesanyja (Megyeri Sára) pedig pár héten belül elhunyt. A lelkiismeret-furdalás egész életében kínozta.

3. Egy legenda szerint Ferenc József osztrák császár, későbbi magyar király 1857-es látogatása alkalmából felkérték, írjon üdvözlőbeszédet. Ezt megtagadta, helyette megalkotta A walesi bárdokat.

4. Lefordította Gogol Köpönyegét, majd hírlapírói munkája során álnévként használta a főhős, Akakij Akakijevics nevét.

5. 1867-ben, Ferenc József magyar királlyá koronázásakor a kor legmagasabb kitüntetését, a Szent István-rend keresztjét adományozták neki. Ehhez bárói cím is járt volna, ha kéri, ő azonban erre nem tartott igényt.

 

 

Az összeállítás forrása:

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/ajelet.htm

A kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_J%C3%A1nos#/media/File:Arany_J%C3%A1nos_%C3%B6reg_k%C3%A9p.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr308434644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.