Szemlélődő Szív

Anya és a megóhajtott polipkarok

2016. május 27. - Szemlélődő Szív

Érezte már más anya is, mennyivel könnyebb lenne az élet legalább egy, de inkább kettő vagy több pluszkézzel? Mióta megszületett a második gyermekem, egyre többször tekintek irigykedve a nyolckarú tengerlakóra. De mihez is kezdenék ennyi kézzel? Sorolom.

Amíg az egygyerekes anyák életét éltem, egész jól boldogultam két kézzel. Időnként azonban ebben a - ma már idillinek tűnő - időszakban is elkélt volna még egy kéz. Legtöbbször a tizedmásodpercek alatt helyét vesztő cumival gyűlt meg a bajom. Aki még nem tapasztalta, talán el sem tudja képzelni, micsoda logisztikát igényel egy időben fogni a gyereket, a kis fejét, no meg a cumit. Azt hiszem, időtlen időkig belém égett az a szürreális jelenet, amikor a kisfiam az ágyában vergődött, én kétségbeesve görnyedtem mellette, tartottam a cumit a szájában, miközben a szabad kezemmel eltökélten fejtem neki az anyatejet. Ekkor jött volna jól még egy kéz, hogy a simogatásommal nyugtathassam. A simogató funkciót szívesen kihasználnám akkor is, amikor ő  lázasan jajveszékel, én pedig a kis lábait felemelve próbálom helyén tartani a kúpot. Az éjszaka rémálomból ijedő - és a korán kelő apát követelő - nagy tesót szeretném két kézzel, magamhoz ölelve nyugtatni, miközben a kicsit is cirógatnám, hogy legalább ő aludjon vissza.

Coloring, Coloring Book, Creature, Octopus, Sea

Nyolckarra vágyó éjszakák után nyolckarra vágyó nappalok virradnak ránk. Amíg a kicsi eszik, a nagy is szeretne reggelizni. Én meg közben kiniytnám a joghurtos poharát vagy megvédeném a padlót a rendszeresen rázúduló morzsáktól. És persze nekem is alapvető szükségletem (lenne) egy kiadós reggeli és egy alapos fogmosás. Ezek azonban, ha egyedül vagyok itthon a kisfiaimmal, elérhetetlennek tűnnek. Ilyenkor pillantok percenként az órára, és Messiásként várom a mamák érkezését, vagy a gyerekeim és a saját idegeim is próbára téve próbálok kicsikarni legalább néhány percet tőlük, amikor a napi taposómalom az én igényeimről, pontosabban szükségleteimről is szólhat. Ha még legalább két kezem lenne, minden gond nélkül tudnék manőverezni egy gyermekfogkrém, egy felnőtt fogkefe és egy büfiztetésre váró hasfájós baba között.

Polippá válásommal mindenhova gyorsabban tudnánk elindulni. Ha négy kézzel a két gyereket egyszerre öltöztetném, két másikkal pedig én kapkodnám magamra a ruhákat, talán több idegszálam maradna egy-egy elindulás után. Több kézzel pedig a séták is nyugodtabban telnének. Addig is amikor a bevásárlószatyrot és a babakocsit vonszolva dönt úgy a kétéves, hogy inkább gyalog folytatná az útját biciklizés helyett vagy amikor a kóbor kutya látványa sírógörcsöt vált ki belőle, és emiatt fel kel venni, de közben a babakocsit is tolni kéne, marad a zsonglőrködést a kezekkel és a lehetőségekkel. És ezzel tudom, hogy nem vagyok egyedül. A legtöbb anya cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő leleményességgel old meg minden útjába kerülő nehézséget. Igen, anyának lenni küzdelmes, de simogatóan szép feladat. Aki nem hiszi, járjon utána!

 

A kép forrása: pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr318752320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.