Szemlélődő Szív

"Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos." Interjú Keresztes Ilonával 2. rész

2016. augusztus 26. - Szemlélődő Szív

Keresztes Ilonát, a Vendég a háznál főszerkesztőjét kérdeztem, milyen is négy fiú édesanyjának lenni. Az interjú első részében a kisgyermekes évekről és férjéről mesélt. Most arról vall, melyek az anyaság legszebb és legkeményebb pillanatai és mennyiban másabb anyának lenni, mint ahogy az ember azt elképzeli.

tv2_ilona.jpg

 

- Egy interjúban azt olvastam, a férje támogatta, hogy vágjon bele a rádiózásba. Hány évet töltött otthon a gyerekekkel? Soha nem érezte, hogy egy picit kibújna az anyaszerepből, hogy egy kicsit a saját igényei is előtérbe kerüljenek? Vagy mindig is működött az egyensúly a feleség, az anya, a dolgozó nő, a szabadidejét élvező nő között?

- Megszakítással ugyan, de 15 évig voltam gyesen, gyeten. Kezdetben egyáltalán nem éreztem nehéznek. Inkább úgy éltem meg, mint egy új munkahelyet. Most ez a dolgom, ezt kell nagyon jól csinálni. Persze pedagógus diplomával ez nem volt akkora váltás, mintha az ügyészségről vagy egy multi cégtől mentem volna gyes-re. De ezzel együtt is egy idő után ki lehet ebben égni, ha nem vagyunk résen. Rajtam is mutatkoztak ennek jelei. Amikor az a legnagyobb esemény, hogy új konzervet látsz a boltban, az már nem jó jel. Ki kell mozdulni otthonról a gyerekek nélkül a férjeddel vagy barátnőkkel. Én ezt megtettem, mert éreztem, hogy fontos. Jártam tornázni, elmentem kisebb képzésekre, tanítottam és önkénteskedtem is itt-ott.

- Kire számíthatott, kitől kérhetett segítséget, amíg picik voltak a gyerekek? 

- Mindkét nagyszülő viszonylag fiatal volt még akkor, de még mindketten aktívan dolgoztak. Mégis mindketten próbáltak segíteni, de ez nem lett volna elegendő. Összefogtunk a testvéreimmel, és gyakran vigyáztunk egymás gyerekeire. Voltak barátaink is, akikkel kölcsönösen segítettük egymást, és alkalmanként jöttek fiatal lányok is dadálni, amikor este szerettünk volna elmenni valahová.

- Mennyiben másabb anyának lenni, mint ahogy azt korábban elképzelte?

- Arra nem készültem fel, hogy ez mekkora „szabadságvesztés”. Arra kell berendezkedni, hogy folyamatosan áldozatot hozunk. Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos. Arra jöttem rá, hogy ez az állapot folyamatos nyitottságot, és készenlétet igényel. A gyerekek megérkezésének ideje például olyan, mint amikor időről időre megnyílik az ég, és a Teremtő társául szegődhetsz. Ilyenkor a legkeményebb a fizikai terhelés, és nagyon sok praktikus nehézséget kell leküzdeni, de másfelől az egész olyan ünnepélyes is. Megtudod, hogy újabb baba érkezett, aztán várjátok, azután fogadjátok. A kisbabák első hónapjai is állandóan okot adnak az ünneplésre, hiszen mindig valami nagy hír van vele: megfordult, kijött a foga, felült, felállt, megszólalt, belepisilt, felismerte, megtanulta, lerajzolta, elénekelte….. És egyre több a családi névnap, születésnap, amikor vendégek jönnek, és együtt örülünk.

Az élet nem rólad szól, hanem a családról, amiben te is benne vagy. Nincs egyszemélyes jövőkép, hanem közösségben működünk, ami nekem nem volt nagy változás a korábbi életemhez képest. Viszont anyaként vinni ennek a felelősségét egészen más, mint gyerekként benne lenni.

studio1_mtva.png

- Hogyan, miben változott meg, mióta anya lett? 

- Az anyaság elvisz bennünket a képességeink végső határáig. Nagyon komoly terhelés, de ez megérlel. A családi életben feljebb kerülsz egy generációval – és ez nem függ attól, hogy hány éves vagy. Megtapasztalod a felelősséget, a pótolhatatlanságot és teljesen átértékelődnek a szemedben a világ dolgai. Egyszeriben megérted a szüleidet, és kíváncsi leszel a múltadra, hogy átadhasd azt is a gyerekeidnek. Megtanulod, mi a szenvedés, és milyen a lerakhatatlan teher, amit akkor is vinned kell, ha úgy érzed, hogy beleroskadsz. Átmész megtisztító, katartikus időszakokon, közben megélheted, hogy túlélhető a kudarc, a veszteség, hibázhatsz, jóvá teheted, és közben a gyerekeid folyamatosan adagolják a boldogságot.

- Mi a legszebb és mi a legnehezebb az anyaságban?

- A legszebb az, hogy társak lehetünk a teremtésben, és együtt lehetünk a gyermekkel, akit ránk bízott a Teremtő. Követhetjük a fejlődését, és érezhetjük a szeretetét. Néha nagyon nehéz elfogadni az érkező gyermeket. De meg kell értenünk, hogy nincs jogunk dönteni a létéről, ha már itt van.

A legnehezebb talán az, hogy felismerjük a saját határainkat a nevelésben. Mert ő nem a miénk, csak ránk van bízva. Nem az a dolgunk, hogy szobrászként megalkossuk őt, hanem hogy megismerjük, és úgy segítsük, ahogy az neki a legmegfelelőbb.

- Milyen tanácsot adna azoknak, akik még csak most állnak a gyermekvállalás előtt?

- Nagyon fontos az önismeret. A családi életben a személyiségünkkel, az emlékeinkkel és az álmainkkal élünk együtt. Hozzuk a sebeket, a szeretet-batyut, a veszteségeket, előnyöket és hátrányokat. Ha ezeket nem ismerjük, akkor csak sodródunk, és nagyon sok hibával tudunk csak végigmenni a pályán.

A másik, hogy a családalapításnak ugyanúgy megvan a sorrendje, mint egy ház felépítésének. Először megálmodjuk, azután tervezzük, fokról fokra felépítjük, és csak akkor költözünk be, amikor már biztonságosan használható. Az életet sem lehet a tetőnél kezdeni még a tervek előtt, hogy azután a házat hirtelen ráépítsük a tetőre, ami véletlenül alulra került persze alapok nélkül, mert eddig nem is jutott eszünkbe, hogy az is kéne. Úgy a legjobb, ha két összeillő ember nagyon szereti egymást, felvállalják az életközösséget mindenestül egy életre a házasságban, és így érkeznek a gyerekek, akiknek nem az a dolguk, hogy feldobjanak egy szürke viszonyt, vagy összeboronáljanak két bizonytalan fiatalt. Erre bíztatnék mindenkit, hogy az élete párját keresse, és igaz, szép szerelmeken keresztül jusson el a végső döntésig.

Fotó: MTVA

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr1111652666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.