Szemlélődő Szív

"Ha hiszel az álmaidban, bármit elérhetsz." Interjú Béres Alexandrával

2016. augusztus 31. - Szemlélődő Szív

Fitneszvilágbajnok, üzletasszony, feleség és anya. Irigylésre méltó szakmai sikerei után hét éve családanyaként is kiteljesedhetett. Két éve adott életet második gyermekének. Béres Alexandrával fitneszről kevés szó esett, családról és anyaságról annál több.

beresalexandra_lokal_2719.jpg

 - Autóvezetés közben értelek utol. Kisgyerekes anyukaként hogyan osztod be az időd?

- Úgy megszervezni a napom, hogy mindenre jusson időm, a legnehezebb. Miután megszületnek a gyerekeink, az időnk nem lesz több, így abból az időből kell gazdálkodnunk, ami korábban is volt. Mint oly sok mindent, az időhöz való viszonyunkat is átrendezi egy kisbaba érkezése. Azt az időt, amit korábban saját magunk osztottunk be és önmagunkkal vagy a férjünkkel töltöttünk, a gyermekeinknek szenteljük. Mindig a fontossági sorrend határozza meg, hogy az embernek mire jut ideje. A gyerekek az elsők, ez nem kérdés, övék a főszerep.

- Mivel töltöd azokat a szabad órákat, amelyek csak rólad szólnak?

- Nagyon szeretek olvasni. a történelmi-romantikus könyvek a kedvenceim. Juliette Benzoninak szinte valamennyi művét olvastam. Egy zsúfolt nap után az illatos, aromaterápiás fürdők teljesen megnyugtatnak. Szeretek kocogni, barátokkal, barátnőkkel jót beszélgetni egy finom vacsi mellett vagy csak úgy ülni és gondolkodni a szabadban. Ezek mind hozzám tartoznak.

- A férjeddel mikor jut időtök egymásra?

- Húsz éve vagyunk házasok, az első gyermekünk születése előtt tizenhárom évet csak együtt töltöttünk. Attól, hogy a gyerekek mellett nem vagyunk annyit együtt, mint korábban, nem sérül a kapcsolatunk. Mindketten tudjuk, hogy visszajön az az időszak, amikor több időnk jut egymásra. Türelmesek vagyunk és nem sürgetünk semmit. Esténként lopunk magunknak egy kis időt, amikor a lányok már alszanak. Évente néhány alkalommal elutazunk egy-egy hosszú hétvégére kettesben. A gyerekekre ilyenkor az édesanyám vigyáz, ez a pár nap pedig csak rólunk szól.

buvos_mesetorna_beresalexandra_2664.jpg

- Mi a legszebb és mi a legnehezebb az anyaságban?

- A kettő szorosan összefügg. Mi kapjuk a legszebb és a legnehezebb pillanatokat is, mert a gyerek velünk engedi el igazán magát. Mi kapjuk a legcsúnyább hisztiket és a legszebb mosolyt, a bújást, a puszit, az ölelést, az első szavakat.

- Miben változtál meg, mióta anya lettél?

- Úgy érzem, még lágyabb és érzelmesebb lettem. Azt hiszem, minden édesanya megéli azt, amikor hirtelen nem önmaga lesz fontos, hanem a gyermeke. Húszon évesen még az "én" irányít mindent körülöttünk. Miután megszületik a gyermekünk, valamennyire visszalépünk, a sorrend megváltozik, és már nem az "én" lesz a legfontosabb, hanem a gyerek és a család. Az anyákban kialakul egyfajta önzetlenség, amely nagyon szép része az életnek. Ezt csak az anyasággal tapasztalja meg az ember.

- Mennyiben másabb anyának lenni, mint ahogy azt korábban elképzelted?

- Sok újdonság nem volt benne. Talán az anyasággal járó érzelmi sokszínűség lepett meg. És az állandó felelősség. Az ember tisztában van vele, micsoda felelősség gyereket nevelni, de ennek a súlyát mégis csak akkor érzi meg, amikor maga is szülő lesz. Amellett, hogy felelősek vagyunk a gyermekeinkért, önmagunkért is nagyobb felelősséget kell vállalnunk. A saját egészségünkre is jobban kell ügyelnünk, hogy minél tovább vigyázhassunk rájuk. Mindeközben pedig nincs meg az a szabadság, mint a születésük előtt.

- Az első baba születése után okozott valami meglepetést?

- Nem igazán. A második kislányom születése után viszont váratlanul ért, hogy nála sok dolog nem úgy működött, mint az elsőnél. Azt hittem, rutin szerint tudom végezni a testvérénél megtapasztalt és bevált dolgokat.  Gyorsan rá kellett azonban jönnöm, hogy a két gyerek között nagy különbség van, mindkettő saját egyéniség és semmilyen szinten nem szabad őket összehasonlítani.

- Miben mutatkozott meg a különbség a két baba között?

- Az elsőnél minden nagyon simán és rendezetten ment. Szépen szopizott, egyszerű és kedves baba volt. A kicsi az első pillanattól kezdve egy kis kópé. Nehezen szopizott, a kevesebb ételtől nyugtalan volt, alig aludt, éjszaka 8-12-szer kellett kelni hozzá. A nehezebb időszakokban a türelem és a szeretet segített. Nagyon fontosnak tartottam, hogy érezze, ott vagyok mellette. A bizalom az egyik legelemibb érzés anya és gyermeke között. Úgy nevelem a lányokat, hogy érezzék a szeretetem és biztonságban érezhessék magukat. Hét és két évesek, kiegyensúlyozottak és aranyosak. Úgy érzem, most jön meg a gyümölcse annak, hogy mindig türelmes vagyok velük.2013_szandi_pannaval.jpg

- Sok anyukának nem marad ideje és energiája arra, hogy a gyermekágyi időszak után rögtön elkezdje ledolgozni a pluszkilókat. Te szülés után mikor kezdtél mozogni?

- Az első gyermekem két hónapos volt, amikor elkezdtem futni, egy hónappal később pedig már tornáztam. A másodikkal sokat sétáltam hordozókendőben. Három hónapos volt, amikor újra intenzívebben mozogtam. Az első babánál egy, a másodiknál két hónap  kellett ahhoz, hogy visszaálljon az eredeti súlyom.

- A szoptató anyukákat gyakran lebeszélik a jó szándékú nagyik a mozgásról és a diétáról. Mit gondolsz erről?

- Az anyatej nagyon fontos és mindent meg kell tennünk azért, hogy szoptathassuk a gyermekünket. A szoptatás azonban senkit ne tartson vissza a mozgástól, mert nem apad el tőle a tej! A sport oldja a feszültséget. Sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a baba is, ha az anya elégedett a saját testképével és ha újra nőnek érezheti magát. Szigorú diétát viszont nem javasolok. Inkább arra próbáljunk odafigyelni, hogy mit eszünk. Részesítsük előnyben a zöldséget, gyümölcsöt, husit és halat! Próbáljunk tápláló és értékes ételeket fogyasztani, mert ezek a babának is jót tesznek! Kerüljük a cukrot, és szép lassan le fog menni a lerakódott súlyfelesleg.

- Mi az, amit mindenféleképpen megtanítanál a gyermekeidnek?

- Amellett, hogy szeretnék átadni egy alapértékrendet, meg szeretném tanítani nekik, hogy bízzanak magukban és merjenek tenni az álmaikért. Ha hisznek benne, bármit elérhetnek.

- Milyen tanácsot adnál azoknak, akik még csak most állnak a gyermekvállalás előtt?

- Két lombikos babával azt tartom a leglényegesebbnek, hogy ne keseredjenek el, ha nem jön össze rögtön a baba. Ne várjanak túl sokáig, inkább kezdjék el időben a vizsgálatokat, mert a biológiai óra előbb-utóbb mindenkinek lejár.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 Képek: Barna Krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr5611655828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.