Szemlélődő Szív

Egy esküvő, két gyerek és 170 kilométer

2016. szeptember 22. - Szemlélődő Szív

Hétvégén esküvőre voltunk hivatalosak. Tavasz óta vártuk a nagy napot a férjemmel, hogy végre egy picit kiengedhessük a fáradt gőzt. Akadt azonban egy kis bibi, amely nem volt más, mint a bulihelyszín és a lakásunk közötti százhetven kilométer.

Ahogy közeledett az indulás, egyre sűrűsödtek a teendőink és a görcsök a gyomromban. Menetrendszerűen elbizonytalanodtam, vajon nem túl korai-e egy ilyen hosszú útra, éjszakai zajos bulizásra, a megszokottól merőben eltérő programokra vállalkozni egy hét hónapos és egy két és fél éves fiúcskával. Jelentem, a küldetést túléltük, sőt időnként még élveztük is.

Közel egy hónappal a jeles esemény előtt elkezdtem azon törni a fejem, mit is vegyek fel. Merthogy a szülés óta eltelt hét hónap alatt ide-odajojózott a súlyom, így most kilókban ugyanott tartok, mint három hónappal ezelőtt. Tanácstalanság ide, sovány pénztárca oda, el kellett döntenem, mit vegyek fel. Irreálisan hosszú időbe telt, mire sikerült a döntést meghoznom. Végül négy szettet állítottam össze, amelyek közül háromban egyáltalán nem éreztem jól magam, viszont feljöttek rám. A negyedik ruha tetszett a legjobban, abban viszont egyértelműen terhes kismamának néztem ki. Gondolkodtam, nyilvánvalóvá tegyem-e, hogy még van mit ledolgoznom a hasamból vagy az igazságot elfedve feszengjek valami kényelmetlen, nem nekem való ruhában. Némi vacillálás után arra jutottam, fölösleges a kisfiam szoptatásával töltött hónapokat elérhetetlen ideálok hajszolásával és elégedetlenséggel töltenem. Amikor néhány hónap múlva abbahagyja majd a szopizást, keményebben állok neki a diétának és a tornának. A választásom tehát arra a ruhára esett, amelyikben kicsit husinak, de legalább magabiztosnak éreztem magam.

Vagyis érezhettem volna, ha a magas sarkú szexi kis topánkám nem nyomorítja el olyan minden képzeletet felülmúló gyorsasággal az edzőcipőhoz szokott lábaim, hogy álltó helyemben remegek és a kisfiammal meg a férjemmel eltervezett közös táncra már gondolni sem merek. Maradt tehát az ücsörgés az asztalnál, a bámészkodás, egyszóval a szociológiai terepmunka.

Ez utóbbiból akkor tudtam legjobban kivenni a részem, mikor a szoptató helyiségnek kinevezett szobában etettem a kisfiam és a nyitott ablaknál kristálytisztán behallatszódott két erősen illuminált vendég világmegváltó eszmecseréje, amelyben hízásnak indult testek, migránskérdés és aktuálpolitikai témák egyaránt helyet kaptak, na meg néhány nemi szerv és közösülésre biztató indulatszó.

A szoptatás egyébként nem bizonyult annyira természetesnek és könnyednek, ahogy azt elképzeltem. Próbáltam lezseren hozzáállni a témához, mégis feszültséggel telve figyeltem az órát és a szoptató helyiség kulcsát birtokló vőlegényt és örömanyát, hogy a kisfiam a számunkra legmegfelelőbb időpontban juthasson ennivalóhoz. Egy-egy etetésre hatalmas táskákkal felpakolva indultam, hiszen nemcsak a kicsikém szoptatásáról kellett gondoskodnom, hanem pelenkacserékről, meg a saját szettjeim frissítéséről is. Az ugyanis csak az indulás reggelén tudatosult bennem, hogy bármennyire is csinos egy ruha, ha nincs az elején egy gomb vagy cipzár, akkor az a kisfiam etetésére teljességgel alkalmatlan. Így aztán az első szopizással a ruhacserémre is sor került.

olgiek_eskuvoje.jpg

Ha az előbb a méretes pakkokat említettem, kihagyhatatatlan körnek bizonyult az esküvő előtti hetekben a tökéletes táska megtalálása is. Mióta anya lettem, nem bővelkedett az életem olyan eseményekben, ahova gyerekkel együtt kellett volna kiöltöznöm. Hiányzott tehát "A Táska", mégpedig az, amelyikbe bele lehet gyömöszölni egy textil pelust, egy csörgőt, néhány pelenkát, popsitörlőt és a többi hatvanhat elengedhetetlen kelléket, amelyekre szükségünk van, ha a gyerekeinkkel indulunk el valahová. Majdnem belefutottam egy egészen tűrhető fekete bőrtáska megvásárlásába potom huszonhárom-ezerért. A táska végül a boltban maradt, én pedig megkönnyebbülve választottam helyette egy olyan darabot, amely sokkal pénztárcakímélőbbnek bizonyult és a személyiségemhez is jobban passzol.

A saját megjelenésemen kívül a fiaim összeállítására is nagy gondot fordítottam. Mindketten kaptak szép új ruhácskákat, így a kicsi és a nagy egyaránt férfias, kockás ingben feszíthetett. Mindketten gyönyörűek voltak.

Akárcsak a lezser ara, aki habos ruhában és magas szárú tornacipőben ünnepelte a nagy napot. Miután a szüleim a lányos háznál elaltatták a gyerekeinket, a menyasszony példáját követve egy minden eleganciát nélkülöző, de annál kényelmesebb, lapos sarkú cipőbe bújtam, és a férjemmel végre felszabadultunk a szülői feladatok állandó készenlétet igénylő terhe alól és átadhattuk magunkat az önfeledt bulizásnak. Én mindezt - többek között - két nagy pohár kólával ünnepeltem. Mondanom sem kell, hogy a koffeintől elszokott, szoptatásra berendezkedett testem hajnalig agonizált, mire nagy nehezen el tudtam aludni. Másnap aztán kifacsarva, de új élményekkel gazdagodva indultunk hazafelé. Az ifjú pár ezalatt a Kanári-szigetek felé vette az irányt. Egyhangú mindennapjainkba változatosságot hozott ez az eseménydús nap, egy ideig azonban biztosan nem kívánkozunk el a megszokott családi fészkünkből.

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr2911724445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.