Szemlélődő Szív

Találkozás egy régi szerelemmel

2016. november 23. - Szemlélődő Szív

Valamikor valahol valamit éreztem.

A tavaszi napsütés kicsalogatott a négy fal közül. A főutca zaját figyelmen kívül hagyva szívtam be a tavasz simogató, élettől duzzadó ígéretét a tüdőmbe, amikor a rügyező fák mögött megpillantottalak. Te söröket cipeltél, én babakocsit toltam. Talán én vettelek észre hamarabb. Amint megláttalak, kihúztam magam, és magabiztosnak tűnő léptekkel haladtam feléd. Régi ismerősökként üdvözöltük egymást. Semmi puszi, semmi közvetlenkedés, csak egy kimért, kurta, baráti "szia". Futottunk néhány felesleges udvariassági kört, hogy aztán sablonválaszokkal próbáljunk fenntartani egy  beszélgetést, amely feszélyez és nem őszinte. Mondtál egy-két kedves szót a kisfiamról, én néhány közhelyes mondattal válaszoltam.

Más irányba indultunk. Te cipelted tovább a söröket, én toltam a babakocsit. Két dolog kavargott a fejemben. Legelőször valami ősi, női öntudat dörömbölt bennem. Büszkén raktam egymás után a lábaim és magabiztosan húztam ki magam. Közben pedig hálaimát rebegtem, amiért kivételesen nem engedtem a rohanó hétköznapok megszokásának és az otromba, ám rém praktikus sportcipő és vízlepergető kabát helyett nőiesen csinos csizmát és bőrdzsekit kaptam magamra indulás előtt. Igen, akkor ott, a frissen mosott, hibátlanul beszárított tincseimmel éreztem valami hetyke kis öntudatot és szavak nélkül próbáltam napnál világosabban a tudtodra adni, mekkora kincset hagytál veszni.

Aztán arra gondoltam, mekkorát fordult velem a világ azóta, hogy ártatlan bakfisként a közös jövőnkről szövögettem álmokat a valamikori lányszobám falai között. Egy ideig hitegettem magam. Bíztam benne, hogy mégis meggondolod magad és igent mondasz ránk. Nem így lett. Nem sokkal utánad találtam valakit, aki valódi, őszinte társammá vált ebben az acsarkodásoktól hangos világban. Amikor része lett az életemnek, fény gyulladt az éjszakában. Kiszínezte a fekete-fehér mindennapokat, más megvilágításba helyezte a világ rejtett összefüggéseit, jobb emberré tett, felemelt. Hálás vagyok neki ezért. Akárcsak azért a két kis fiúcskáért, akik értelmet adtak az életünknek.

Akkor fájt, hogy eldobtál, de ma már látom, mennyivel tartalmasabb életet élhetek valaki más mellett. Igen, jobb, hogy így történt. Igen, most kerek az életem.

Kép: freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr211924855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.