Szemlélődő Szív

3. novellám: Késik

2017. április 23. - Szemlélődő Szív

Zsófi illedelmesen megvárta, míg az idősebb utasok lekászálódtak előtte az ütött-kopott szerelvényről, aztán átvetette táskáját a vállán, és az ő tornacipője is megindult a tömeggel a váróterem felé. A motorvonatok fülsiketítő zaja elől gyorsan a vizeletszaggal átitatott aluljáró felé vette az irányt. A neoncsövekkel megvilágított falak nyomasztó hangulatát a hangosbemondó trillázása törte meg. Egy hadaró férfi hang tudatta a vonatra várakozókkal, hogy a keleti országrész felé tartó vonatok előreláthatólag hatvan percet késnek.

Zsófi bizonytalan léptekkel indult az információs pult irányába. A függönyökkel elfedett kis ablak unottan  adta a kíváncsiskodó utasok tudtára, hogy a személyzet munkaideje már két órája lejárt. A lány tétován keringett a rideg állomásépületben. Az újságos szintén hazament már, így Zsófi jobb híján a kirakatban megfakult lapok címoldalait futotta át. A mobil shop már jó ideje végleg lehúzta a rolót; a büfé ablakában árválkodó falatkák és energiaitalok egykedvűen próbálták a kiszolgáló pulthoz csalogatni a várakozásra kényszerülő utasokat. A váróterem koszos, ragacsos padjain két torzonborz hajléktalan osztozott. A szatyraikban árválkodó motyójuk mellé egy üveg olcsó lőre volt bekészítve.

Zsófi a huzatos csarnok egyik csendes sarkában telepedett le. Maga mellé tette a táskáját a szívekkel telefirkált padra. Izmos lábait szorosan egymás mellett tartotta, karjait szorosan összefonta maga előtt. Először a lehangoló állomásépületet nézegette, aztán az arcát a kezébe temetve előrehajolt, és újra végigélte az elmúlt másfél hónap eseményeit. Egymást váltották  fejében a képek. Az egyiken saját magát látta, ahogy Ákos mellkasához bújva abban reménykedik, hogy a tizennyolcadik születésnapján felbukkanó dobos fiúban első látásra megtalálta a későbbi férjét és a gyermekei apját. Egy másik képen vadul smárolt Ákossal egy rakat sörösüveg és a barátaik társaságában. Aztán újra kettejüket látta, ahogy alkoholtól eltompulva Ákos testén vonaglik a sörszagú kocsma WC-jében. Az utolsó képen a szülei háza felé támolyogott. Ákos nem kísérte haza, nem kérte el a számát. Nem ígért, nem áltatott, csak élt a lehetőséggel.

Zsófi gondolatban újra és újra átélte ezt az estét. Március tizenkettő örökre emlékezetes dátum maradt számára: nagykorúvá vált és először szexelt egy fiúval. És egy élet kezdett el növekedni a testében.

- Jósoljak neked, szépasszony? - Egy csapzott hajú cigányasszony zökkentette ki Zsófit az elmúlt hetek zaklatottságából. Hirtelen azt sem tudta, hogy került a fogatlan nő mellé, akinek a szoknyáján szédítően imbolyogtak a rózsák.

- Látom ám, hogy nagyon esz a bánat. Tegyünk egy kis rontást arra, aki ilyen csúnyán elbánt veled! Egy ötszázasért elintézem, hogy kiegye a rák a szívét.

Zsófi rémülten pattant fel a padról. - Nem, köszönöm, mennem kell, indul a vonatom. - Fürgén rakta egymás után a lábait, végül az egyik peronon megállt. Egy pöfékelő motorvonat kezdett el tolatgatni előtte. Egy pillanatra megfordult a fejében, milyen gyorsan megoldódnának a gondjai, ha lelépne a mázsás jármű elé. Nem lenne szemrehányás, nem lenne kilátástalanság, nem lenne jövő. Aztán gyorsan észhez tért. Mélységes szégyenérzet járta át a porcikáit. Nem szokott még hozzá, hogy a saját szíve mellett ott dobog még valaki másé is.

A zajos vonatok helyett inkább zakatoló belsőjére kezdett figyelni. Használható, életképes mondatok után kutatott. Olyan paneleket igyekezett egymás mellé rakni, amelyekből értelmesen összeállt volna a hat hete elkezdett történet. Kínlódott, hogy a hamarosan elhangzó szavaiban ne legyen szemrehányás, elvárás, felelőtlenség. A fejében cikázó gondolatok meglepő alapossággal kavarták fel a gyomrát. Gyorsan egy zacskóért nyúlt a táskájába, de elkésett. Az utolsó pillanatban fordította egy picit arrébb a fejét, így a cipője orrán ott lifegett a kiürült béltartalom. Megtörölte a száját, aztán a cipőjét kezdte tisztogatni. Közben egy idős, elegáns nő fejcsóválva fejezte ki nemtetszését és tüntelőleg az ellenkező irányba fordult. Zsófi megsemmisülve, szemlesütve átkozta a kényszerű késést.

Végül csak befutott a csatlakozás. Zsófi nyomban lehuppant a legelső ülésre, a sarokba. Ezzel egy időben két idétlen kamasz fiú kezdte bámulni. Zavart vihogásuk az egész kocsit betöltötte. Aztán, amikor Zsófi gyengéden gömbölyödés előtt álló pocakját kezdte simogatni, a srácok átültek a kocsi másik végébe. Zsófi az összekaristolt, koszos ablakon keresztül bámulta az ébredező természetet, az új életet magukban hordozó földeket, a verejtékes munkával elvetett repcét és búzát. Valami megmagyarázhatatlan bizonyosság járta át. Érezte, hogy meg kell tartania ezt a gyereket. Tudta, hogy Ákos nemet fog mondani rájuk. Tudta, hogy Sándor, az apja soha nem fogja szeretni az unokáját és tombolni fog, amiért Zsófi egy "kósza dugás" miatt sutba vágja a brüsszeli jogi karrierről szőtt álmait. Tudta, hogy csak saját magára számíthat, mert a barátnői élik tovább a tinik felhőtlen és felelőtlen életét, Eszternek, az anyjának nincs elég bátorsága, hogy szembeszálljon a férjével, a nagyszülei pedig bármennyire is szeretik, nem képesek anyagilag támogatni. Látta magát elgyötört egyedülálló anyaként a forgalmasabb utak mellett koldulni, látta magát kiszolgáltatottan anyaotthonok steril szagú szobáiban és látta a gyermekét, ahogy magához öleli, ahogy összevissza puszilgatja, ahogy sír az óvodai anyák napján és ahogy a Mennyből az angyalt éneklik a fa körül.

Megállt a szerelvény. A sárgára festett, omladozó megállóhely a kilátástalan, a megszokottól eltérni képtelen jövő ígéretét hordozta. De Zsófit nem lehetett eltántorítani. Eltökélten, az anyaság minden vizionált nyűgjét-gondját vállalva szállt le a vonatról. A szokatlanul erős napsugarak egy pillanatra elvakították. Aztán kezét a szeme fölé emelte, és Ákosék háza felé indult.

A fiú szülei a gyér forgalmú főutca egy megroggyant tetejű házában élték mindennapjaikat. Éva reggeltől estig egy gyárban robotolt, aztán otthon leste a férje kívánságait. Jánost öt éve százalékolták le, azóta a közeli kocsma törzsvendégei és játékgépei között tengette napjait a rokkant nyugdíjból.

Zsófi nagy levegőt vett, és becsöngetett. Ákos apja sárga, kampószerű körmeit megvillantva csoszogott ki egy elnyűtt papucsban, kopott mackóban és lyukas atlétában. Zsófi émelyegni kezdett.

- Mit akarsz? - A cigarettát szájában tartva, gyanakvóan méregette az ismeretlen lányt. - Ha a Tóth Jancsi pénzéért jöttél, üzenem annak az undorító fasznak, hogy lesheti, mikor adom meg neki a húszezret!

- Kelemen Zsófi vagyok. Ákossal kell beszélnem.

- Az a kis pöcs téged is megdugott? Eh! Nincs ennek a gyereknek elég baja? Na, mindegy, engem nem érdekel. Nem, nincs itthon Ákoska. Elment valami motort szerelni egy barátjához, de már rég haza kellett volna jönnie! Ez a büdös kölök állandóan késik!

Ahogy ezt kimondta, Ákos tűnt fel az utca végén. Mellette a szürke, vézna anyja a biciklijét tolta. Ákos csak egészen sokára vette észre Zsófit. Amikor megpillantották egymást, kisfiúsan elmosolyodott. Aztán mintha megérezte volna a készülődő vihart és számonkérést, dacosan elfordította a fejét. Zsófi elveszetten, mégis bizakodva várta őket a ház előtt. A fásult anyósjelölt kedvesen invitálta be. A férje persze egyből nekirohant, amint beléptek a lakásba. Hőbörgött és főtt ételt követelt, aztán sértődötten elrohant a helyi kocsmába. Éva rögtön hellyel kínálta Zsófit, miközben feltűnő, gyengéd mosollyal méregette a lány hasát. - Ez az asszony a méhembe lát - gondolta. Néhány feszélyezett mondat után összeszedte minden bátorságát, és előállt jövetele céljával. Ákos fel-lejárkált az előszoba drapp linóleumán. A lába minden fordulónál beleakadt a szobanövényekkel telezsúfolt virágállványba. Ingerülten belerúgott, aztán nyugtatni próbálta magát. Éva derűsen hallgatta fia kétségbeesett kifakadásait. Persze ő is tudta, hogy alig húsz évesen még fiatal ahhoz, hogy családot alapítson, mégis földöntúli érzés öntötte el, amikor belegondolt, hogy az unokája ott lapul annak a vadidegen, sosem látott lánynak a testében. Majd' egy óra, labilis és kibogozhatatlan érzésekkel túlfűtött tanakodás után az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a lány a gyerekkel együtt odaköltözik hozzájuk, ha az após rosszul fogadja a híreket, Ákos a kezdő autószerelő fizetéséből minden hónapban félretesz néhány ezer forintot a babának, Éva pedig majd segít az újszülött körüli teendőkben.

Zsófi hazaért. Az apja elé állt, és boldogságtól meg hamis ábrándoktól bódultan megtette a nagy bejelentést. Sándor a vártnál is rosszabbul reagált. Kitagadással fenyegetőzött, Istent káromolt és lekurvázta a lányát. Nem tudta kordában tartani az érzéseit. A halántékán pattanásig feszültek az idegek, verejtékezett, a vér csillapíthatatlanul lüktetett az ereiben. Dührohamában előbb Zsófi anyjának ment neki, aztán a lányára támadt. Ütötte, rúgta, ahol érte. A felesége kábultan, az ütlegeléstől hasogató tagokkal próbálta védeni Zsófit. Sándor ingerülten rázta le magáról a sikítozó nőt, és magán kívül rugdalta a csöppnyi életet.

Fertőtlenítőszag töltötte be a levegőt. Zsófi kinyitotta a szemét. Hófehérre meszelt falak vették körül. Ágyban feküdt, kórházi ágyban. Mellette az anyja szuszogott egy képtelenül nagy kötéssel a fején. Néhány percbe beletelt, mire megértette, hol van. A véres farmer és a szakadt fölső szavak nélkül foglalta össze a történteket. Egyből a hasához nyúlt. Amint megmozdult, éles fájdalom hasított a méhébe. A teste kiürült. Elvették a gyermekét! Megölték a gyermekét! Az apja megölte a gyermekét! Hányingerrel és túlvilági fájdalmakkal küszködve szállt le az ágyról. Menekülni akart. Hogy hova, nem tudta. Faképnél akarta hagyni ezt az egész értelmetlen, pusztító világot! Imbolyogva vonszolta ki magát a folyosóra. Amint kilépett a kórteremből, az órák óta várakozó Éva karjaiba rogyott. Ákos anyja hüppögve nyelte a könnyeit. Szorosan magához ölelte és csak ennyit mondott: - Minden rendben lesz. Jön Ákos is. Csak késik.

Kép: freeimages

Várom az észrevételeiteket és az építő jellegű kritikákat.

Ha tetszett, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr9212449085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.