Szemlélődő Szív

4. novellám: Unalom

2017. május 20. - Szemlélődő Szív

affection, beautiful, blur

Hatvanöt éves vagyok. Egyedül élek egy unalmas kis határ menti városban. A férjem húsz éve hagytam el. Azóta akadt egy-két futó kalandom, de végül mindegyik jelölttől megváltam. Egyszerűen azt éreztem, hogy meg sem közelítik kultúrában és intellektusban azt a szintet, amely elengedhetetlen lenne számomra. A régi barátnőim mind elhagyták magukat: visszataszító úszógumik túrják ki őket a lánykori szoknyáikból, a kopogós cipőket trampli kínais papucsra cserélték, a hajukat nem festik, csak daueroltatni járnak; löttyedtek, lassúak, elhanyagoltak, egy szóval otromba látványt nyújtanak. Meg is szakítottam velük vagy tíz éve minden kapcsolatot. Aztán hogy, hogy nem, már nem elégített ki a netes társkereső meg a cicás képek posztolgatása a Facebookra. Unatkozni kezdtem és magányosnak éreztem magam. Ekkor jött el az a pillanat, amikor újra megpróbáltam felmelegíteni a fiammal a kapcsolatunk.

Nem volt egyszerű feladat, mert a menyem tökéletes farokcsóváló kiskutyát csinált az én tehetséges, sokra hivatott gyerekemből. Sokat törtem a fejem, hogyan kerülhetnénk közelebb egymáshoz az én egyszem kis drágámmal. Este, lefekvés után nagyszabású terveket szövögettem, nappal a "gyakori kérdések"-en próbáltam valami kézzel fogható praktikát találni. Egészen eszement ötletekbe is belebotlottam. A legtöbbet azért mégiscsak a kedvenc brazil szappanoperáim segítettek az ármánykodás beindításában.

A fiam negyvenedik születésnapjára príma kis meglepetésbulit rendeztem. Elhívtam az összes nagynénjét meg nagybátyját, az unokatestvérei csak miatta repültek haza Máltáról meg Londonból. Igyekeztem kitenni magamért. Két napig megállás nélkül sütöttem-főztem, a buli napján már alig láttam a fáradtságtól, mindent megtettem az én kicsikémért, erre a menyem mindent elrontott. A fiam éppen csak megérkezett, aztán már indult is haza a feleségéhez, aki pont a születése napjára tervezett neki valami romantikus vacsorát. Pár nappal később hallottam aztán vissza a szomszéd Julika lányának a kolléganőjének a barátnőjétől, hogy a menyem órákig zokogott és szitkozódott, mert a fiam három teljes órát velem és a vendégekkel töltött. Na, ez végre felpezsdítette a napomat! Olyan egyhangú a szomszéd öregasszonyok tunya kapirgálását meg folyamatos hókiflizabálását lesni a konyhaablakból!

Na, ha már konyha! Pár héttel a becsődölt születésnap után azért kezdtem el nyaggatni a fiam, hogy hozzon nekem házi krémest meg máglyarakást. Persze tisztában voltam vele, hogy a menyem teljesen kétbalkezes a konyhában, így aztán - ahogy arra fel is hívtam a picikém figyelmét - minden szegény kisfiamra hárult. Ő bezzeg nem ijed meg, ha fakanalat kell a kezébe vennie! A felesége meg csak nyöszörögni képes meg a kifogásokat gyártani, ha kérni merek tőlük valamit. Négy szinte zavartalan órát tölthettem a fiammal. Ez maga lett volna a tökély, ha nem azon abalygott volna egész idő alatt, milyen feszített időbeosztást vár el tőle a főnöke, meg milyen sokba kerül lecseréltetni a téli gumikat. Szóval ez a délután sem telt olyan nagyon különlegesen.

Soron következő anya-fia programnak azt találtam ki, hogy elmegyek az operába, ő meg hazafurikáz engem az előadás után, hogy ne kelljen egyedül vezetnem az éjszaka közepén. A szemeim az utóbbi hónapokban több dioptriát romlottak, ez tehát remek ürügynek tűnt egy kis közös időtöltésnek. Minden flottul ment volna, ha a drágaságom nem felejti el ezt a megbeszélt programot. Mikor fél órával a műsor után felhívtam, artikulálatlanul vonította a vonalba, hogy egy legénybúcsúban épp az előbb itta le magát a sárga földig. Mondhatom, nem köszönte meg másnaposan azt a fejmosást, amit kapott tőlem! Magamban viszont jót derültem, mert amíg a fiam bocsánatkérően a részleteket ecsetelte, végig arra gondoltam, hogy felháborodik majd a menyem, amikor a kicsikém részegen hazatámolyog, aztán több ízben sugárba okádja a WC-t- pont úgy, mint kamaszkorában.

Ezek a kedves kis stiklik után a menyem szagot fogott, és éleseszű kopó módjára egyre jobban ragaszkodott ahhoz, hogy a fiam a lehető legtöbb időt töltse vele otthon. Tíz körömmel tartóztatná maga mellett, de bennem emberére talált. A múltkor már minden leleményességemre szükségem volt, hogy a fiammal tölthessek egy kis időt. Igaz, hogy némi pénzem bánta, de megérte.

Karácsony szentestéjén, olyan négy körül felhívtam, hogy segítsen a fát beleigazítani a talpba. Igaz, hogy világéletemben gyűlöltem az élő fát, mert aztán hetekig porszívózhatom a tűleveleket a padlószőnyegből, de legutóbb mégiscsak vágott fa helyettesítette a megszokott műfenyőm. Este nyolcig szórakozott a fiam egy életlen kenyérvágó késsel, mire úgy-ahogy megállt a fa a helyén. A menyem persze iszonyatosan ideges lett, mire szegénykém holtfáradtan hazaért. Micsoda egy önző dög! Nem, nem érzem magam hibásnak abban, hogy veszekedéssel és acsarkodással telt az  első szentestéjük. Én csak együtt töltöttem néhány órát az én édes drága kisfiammal. Nem arról szól a karácsony, hogy együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk?

Áh, de mit tudhat ez a nő az anyai érzésekről? Ő negyvenkét éves, a fiam negyvenegy és még nincs unokám! Nekem ennyi idősen már egyetemista volt a fiam! Pár hónapja rákérdeztem a menyemtől, mikor lesz már végre gyerekük. Ő persze csak ímmel-ámmal válaszolt, össze-vissza hablatyolt mindenféle kifogásról, de én egy szavát sem hittem. Valamit biztosan titkol előlem. Szerintem egész egyszerűen alkalmatlan az anyai szerepre és nem lehet gyereke. Látszódik rajta, hogy túl művelt, túl finom, túl sznob és hiú ahhoz, hogy egy gyerek miatt feláldozza a karrierjét meg a kényelmes életét. Ez a nem normális felfogás persze lesugárzik a tudatalattijába, az pedig gátat szab a megtermékenyülésének. Tudom nagyon jól, hogy működnek ezek a dolgok. A múltkor láttam a Csakra TV-ben, ahogy egy javasasszony vagy mi pont erről magyarázott.

Múlt hónapban el is mentem egy kétes hírű cigány asszonyhoz. Harmincezerért rátette a rontást a kapcsolatukra. Ha szétmennek, végre lesz majd, aki szórakoztasson.

Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr3712527061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.