Szemlélődő Szív

Írás szívvel-lélekkel - interjú Tóth Krisztinával

2017. május 29. - Szemlélődő Szív

Tóth Krisztina írásaival először a Nők Lapjában találkoztam. Az újságban megjelenő rövidebb terjedelmű prózák után Akvárium című regényét olvastam először. Ezt követte a többi elbeszéléskötet. Tóth Krisztina világa beszippantott, és azóta sem ereszt. Most alkotásról és ihletről faggatom a számos irodalmi díjjal kitüntetett írót, költőt, műfordítót.

tothkrisztamarjaijudit2009.bmp

 

Verset, elbeszélést, mesét, regényt ír, emellett műfordítóként is dolgozik. Melyik műnem áll Önhöz közelebb?

Nem tudnék rangsort felállítani. Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy az alapanyag milyen formában tud a legérvényesebben megszólalni. Költőként indultam, amiből talán következik, hogy írói alkatomhoz a rövidebb, tömörebb formák állnak közelebb, és prózában is a sűrítés érdekel. A műfordítás többnyire jutalomjáték: olyan műveket fordítok, amelyek valamiért nagyon megragadnak, és izgat a fordítói feladat. Ha megrendelésre fordítok, akkor mérlegelem, mennyire áll közel hozzám az a feladat. Általában azt szeretem fordítani, ami kihívást, feladatot jelent, mert a fordításnál az ember az alkotói energiáit használja, újraír egy művet, szívét-lelkét beleadja. Gyerekirodalmat, ifjúsági művet azért fordítok, erre jó példa az idén megjelent négy Barbapapa-könyv, mert szeretném, ha a kislányom is olvashatná magyarul.

A verses és a prózai kötetek megjelenése között is több év telik el. Egyszerre több művön is dolgozik?

Nagyobb lélegzetű művek esetében nehezebb koncentrálok másra, de azt, hogy ne legyen párhuzamos munkám, szinte lehetetlen megoldani. Több lapnál is van tárcarovatom, rövidprózát tehát rendszeresen írok. A vers mindig ajándék, és ritkábban is jön.

Miből lesz vers, novella, regény?

Az alapanyag természete általában meghatározza a műfajt. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, azt mondanám, hogy ami érdekes kép, az többnyire versben találja meg a helyét, ahol meg magán a sztorin van a hangsúly, az inkább prózába kívánkozik. A hétköznapi történetek, a mindennapi élet részletei adják az alapanyagot. Nem kell keresni  a történetet, mert ott van mindenütt, csak figyelmesen kell járni-kelni a világban. Nem vezetek autót, tömegközlekedem, és számtalan beszélgetésnek vagyok önkéntelen fültanúja. Az emberek többsége nem is sejti, mennyi minden kiderül az életéről néhány mondatból. Sokan utazás közben telefonálnak, ontják a levegőbe a legszemélyesebb történeteiket, mások odafordulnak a vonaton a szemben ülő emberhez és hirtelen elmesélnek valamit, ami az életük meghatározó titka vagy tragédiája. A vers másképpen születik, a verset többnyire valami villanás indítja el. Később persze tudatosan kell dolgozni a formálódó szövegen, de a szikra lehet egy szó, egy szélben sodródó átlátszó nejlonzacskó vagy egy félreolvasott felirat is.

tk.jpg

A novellái jelentős részében E/1-ben ír. Férfi vagy női elbeszélő bőrébe szeret bújni?

Sokféle megoldást használok, egyáltalán nem csak E/1 személyűt. Amikor E/1 az elbeszélő, akkor az olvasó úgy érzi, valami személyes történetet osztanak meg vele. Ez prózapoétikai döntés, semmi több. Az, hogy nő vagy férfi az elbeszélő, szintén poétikai megfontolás eredménye, és nem arról van szó, hogy egyik vagy másik közelebb áll-e hozzám. A szerző szerintem abban az állapotában, amikor ír, szinte teljesen androgün, vagyis nemek feletti, és nem elsősorban női vagy férfi történeteket akar közvetíteni, hanem emberi történeteket, amelyeket bizonyos aspektusból láttat.

Úgy éreztem a prózai művei olvasása közben, hogy a tragikus cselekmények többségben voltak. Könnyebb és érdekesebb szakításról, hűtlenségről írni, mint kiegyensúlyozottságról, boldogságról?

A boldogság leginkább a megértéssel rokon. Íróként engem a történetekben a bonyodalom izgat. Az, hogy hol romlik el valami, hol siklik félre. A teljesen problémátlan történet maga a giccs, és írói szempontból semmi különös nincs benn, a Mazsola és Tádé dramaturgiája is összetettebb annál, minthogy Juli/ Lajos és Béla találkoztak, megszerették egymást és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Az már kérdés, hogy Juli/ Lajos és Béla tényleg olyan boldog-e, vagy hogy amikor mégis meghaltak, akkor hogyan haltak meg, stb. Az, hogy miről könnyebb írni, szakításról vagy hűségről-e, önmagában nem értelmezhető kérdés. Jól mindenről nehéz írni, mert az emberi kapcsolatok sokrétűségét és bonyolultságát nehéz megragadni és ábrázolni. Az, hogy az olvasót mi terheli meg és mi az, aminek befogadására kész, érett, az meg nem írói kérdés.

02-tothkrisztaemmerlaszlo3.jpg

Hogyan telik egy átlagos napja? Mikor alkot? 

Sajnos nincs átlagos napom, túl sok dolgot kell egyszerre csinálnom ahhoz, hogy teljesen tervezhető legyen az életem. Kisgyerekkel egyébként sem olyan egyszerű írói napirendet kialakítani, mert ezer más szempont szerint kell strukturálni az időt. Nem tudok minden nap foglalkozni az írással. Arra viszont törekszem, hogy legyenek "dolgozós napok", amikor nem darabolják fel az óráimat egyéb teendők. Délelőtt a gyakorlati teendőket intézem és vásárolok, dolgozni kora délután és késő este szoktam. Este kilenc és tizenegy között már többnyire nyugalom van, olyankor nem telefonál senki.

Nőként, anyaként alkot. Nők vagy férfiak olvassák inkább a műveit?

Szerintem kevés férfiszerzőről szokták azt mondani, hogy férfiként és apaként alkot. Parti Nagy Lajosról például még sohasem olvastam hasonlót, vagyis mindezen dolgoknak természetesen van befolyásuk arra,amit csinálok, de mint mondtam, az ember íróként egy androgün lény. Amikor fel kell pattannia az íróasztaltól, mert a kisebbik gyerek üvölt, akkor persze már nem androgün, de ez a technikai része a dolognak. Az író-olvasó találkozókon azt tapasztalom, hogy körülbelül a fele az olvasóknak-hallgatóknak férfi. Az, hogy irodalmat, és ezen belül kortárs irodalmat is több nő olvas, mint férfi, az olvasásszociológiai tény, és nem a szerzővel van összefüggésben általában. 

Már gyermekként is írói pályára készült?

Gyerekkoromban állatorvos akartam lenni, kamaszkoromban pedig szobrász. Mindig voltak állataim és szenvedélyesen érdekelt a viselkedésük, szerettem a közelségüket. Órákat tudtam azzal eltölteni, hogy bámultam a rovarokat vagy a kutyámmal csavarogtam. A szobrászat egyébként nem áll ettől annyira távol, mert az ember abban is a világ szerkezetét és működését szeretné meglátni és megérteni. Valójában az írás is erről szól, a világ felé forduló érzéki, állandó figyelemről és befogadásról, újragondolásról.

Képek: Marjai Judit (1.), Emmer László (2., 3.)

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr3812549603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.