Szemlélődő Szív

Költözünk! 2. rész

2017. június 27. - Szemlélődő Szív

Az előző bejegyzésemben már írtam arról, hogyan is készültünk a költözésre. Most magáról a homijaink átfuvarozásáról és az azóta eltelt másfél hétről mesélek nektek.

 

A költözés

A nagyobbik fiamat már néhány nappal korábban igyekeztünk felkészíteni arra, mivel is fog járni a lakásunk tartalmának átköltöztetése. Besózva, tetterőtől duzzadva várta, hogy ő is kivehesse a részét a nehezebbnél nehezebb ládák cipeléséből. A költözés reggelén még enni sem volt hajlandó, mert minél hamarabb neki akart látni a munkának. Nyolc órakor befutott az első segítségünk, majd jöttek sorban a férjem barátai és a testvére. Mire mindenki odaért hozzánk, a holmijaink három negyede már műanyag ládákban, kukás zsákokban és papír dobozokban állt. Míg az előbbieket a férjem kölcsönkérte erre az alkalomra, az utóbbiakat együtt "kukáztuk" kisebb-nagyobb boltok elől. A könyvekkel telezsúfolt ládákat szállították el először, gyorsan feldobálták a tartalmukat a korábban már átszállított könyvespolcunkra, aztán a régi lakásunkban telepakoltam őket tányérokkal, poharakkal, csészékkel és ajándékba kapott szeszekkel. Az új házunknál az anyósom és a kisfiam figyelte, ahogyan a férfiak cipekednek, emelgetnek. Anyukám a kisebbik fiammal töltötte a napot. Én fejfájástól megverve a régi lakásunkban irányítottam a fiúkat. Délután három negyed háromra sikerült pontot tennünk a költözés végére. A férjem és én kocsival mentünk "a házhoz". A segítőinkkel legurítottunk néhány pohár italt, közben pedig próbáltam magamhoz térni a kukás zsákokkal feltöltött szobáink látványától. Az új konyhaszekrényünkbe - amelynek az ajtajai még most is hiányoznak - elkezdtem bepakolni a konyhai felszereléseinket. Tanácstalanul pepecseltem a megfelelő elrendezés kialakításával. A gyerekszobába is szépen be tudtam pakolni, mert vittünk magunkkal a gyerekek szekrényét is. Este felé hazajött a kisebbik fiam is. Pizzával, habos süteménnyel és pezsgővel ünnepeltük az új otthounkat.

unsplash_home.jpg

Az otthonunk

Az első hét után minden este holtfáradtan dőltem be az ágyba. - Annyi erőm azért maradt, hogy a várva várt Bea Johnson könyvet olvasgassam. Erről később még bővebben írni fogok. - Sokat dolgoztunk, de még mindig nem értünk a teendőink végére. A nagyobbik szobánkba a férjem a költözés utáni napokban is még lapraszerelt szekrényeket rakott össze, hogy legalább egy csekélyke részét elnyeljék a holmijainknak.  Ebben a helyiségben még mindig kukás zsákokat kerülgetünk. Jó pár dolog maradt még függőben: a törölközőszárító, a WC papírtartó, a tükör, a konzol a TV-nek és a mikrónak, a függönyök mind-mind egy-egy újabb nap teendőlistáját gyarapítják. Szépen apránként azonban midenre sor kerül.

A korábbi lakásunkkal szemben most van kamránk, műhelyünk, melléképületünk, disznóólunk. Míg az utóbbiban a tetemes mennyiségű, szelektív hulladékgyűjtőbe szánt műanyagot és papírt dobáltuk, addig a műhelyben a kidobásra váró, de a férjem szerint "valamire még jó" hulladékaink kaptak helyet. A melléképületet azokkal a  ritkán használt poharakkal, szeszekkel és konyhai gépekkel töltöttem fel, amelyekre valójában semmi szükségünk, de még rakosgatjuk őket arra gondolva, hogy egyszer még hasznukat vehetjük.

Sikerült egy kellemes, meleg színt találnunk az előszoba-nappali-konyha résznek. Fenyő színű ajtókat, ablakokat és bútorokat vásároltunk. Bár még jócskán széjjel vagyunk pakolva, már érzem, hogy jól csináltuk a dolgainkat és jó lesz itt lakni.

Valamikor házavatót is szervezünk a családunknak és a barátainknak. Legtöbbjüknek már szóltam, hogy szükségtelen játék, bor meg konyhai kelllék helyett inkább sört vagy sütit hozzanak, ha nem akarnak üres kézzel jönni. Mindenünk megvan, amire szükségünk van, felesleges a pénzüket olyan ajándékokra költeni, amelyeket úgysem használnánk. - Ez így elsőre talán kegyetlenül hangzik, de szerintem sokkal tisztább ezeket a témákat előre tisztázni, mint aztán utólag fanyalogni a haszontalan lomon és hulladékon. Nektek mi a véleményetek?

Köszönetnyilvánítás

Ezúton is szeretném megköszönni a két mamának, hogy vigyáztak a kisfiainkra és így gyerekmentesen, aránylag gördülékenyen lehetett lebonyolítani az átpakolást. Külön köszönet illeti a férjem barátait és a testvérét, akik fáradtságot nem ismerve segítették átszállítani a dolgainkat az új házunkba!

A kép illusztráció: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr9212622459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.