Szemlélődő Szív

Távolból nevelő apák

2017. július 26. - Szemlélődő Szív

Itt most apákról írok, de akár anyákról is szólhatna ez az írás. Mindenki helyettesítse be azzal a szülővel, amelyikkel könnyebben tudja azonosítani a szereplőket! Tudom, hogy minden család és minden élethelyzet más. Az írás a saját személyes véleményem tükrözi. Elnézést kérek előre, ha valakit megbántok vele! És persze hatalmas tisztelet a kivételnek! Figyelem! Szókimondó szöveg következik!

father_unsplash.jpg

Mindannyian ismerjük őket. Ők azok, akik reggel, mielőtt a család felébredne, már javában tolják a munkát. Egész nap keményen robotolnak, aztán este hullafáradtan esnek haza. Jobb esetben még részt vesznek az esti fürdetésben, aztán némi melegétel után beájulnak az ágyba.

Ők azok a hagyományosnak nevezett apai szerepeket betöltő férfiak, akik felelősségteljes kenyérkeresőként igyekeznek jobb anyagi körülményeket teremteni a családjuknak. A gond ezzel csak az, hogy eközben észrevétlenül elmegy mellettük az élet.

A vezető beosztásban dolgozó apák pozícióért, csillogóbb lehetőségekért, fényesebb autókért, fényűzőbb mindennapokért güriznek az irodában. Szünet nélkül telefonálnak, e-maileznek otthon is- családi asztalnál, hétvégén, nyaraláson egyaránt.

A középosztály szeretne kicsit könnyebben boldogulni. Jó lenne a családot elvinni néhány napra vagy akár egy hétre nyaraln, megvenni egy használt, de jó állapotban lévő kocsit, kevésbé nyögni hó végén a számlák vagy a törlesztőrészlet fizetésénél, kevesebbet gondolkodni a közértben a polcok előtt állva.

A leszakadó néprétegek a túlélésért - betevő falatért, télen fűtött lakrészért - küzdenek, amikor a családjukat hátrahagyva elvállalnak egy-egy - alkalmi - munkát, amely aztán napokra, hetekre, netalán hónapokra elszakítja őket a szeretteiktől.

A férfiak kemények, a férfiak nem panaszkodnak, a férfiak tartják el a családjukat.

A nők gyengék, a nők panaszkodnak, a nők egész nap otthon ülnek.

Nem!

A nők erősek, a nők időnként panaszkodnak és felrobbannak a dühtől és a tehetetlenégtől, amiért a pénz elszakítja őket a férfitól, akit szeretnek, és emiatt teljes egészében rájuk hárul a gyereknevelés minden nyűgje-baja. A nők vállát nyomja a felelősség amiatt, hogy milyen felnőtt válik majd a gyerekükből tíz-húsz év múlva. A nőkön múlik, milyen társadalomban, milyen világban fogunk élni néhány évtized elteltével.

A gyereknevelés viszont nem egyszemélyes meló. Nem várt események hatására bárki élete alakulhat úgy, hogy egyedülálló szülővé válik. Ha viszont valaki olyan szerencsés, hogy megtalálja az Igazit, és együtt vállalhat vele gyereket, az ideális az lenne, hogy ketten neveljék fel az utódaikat. Természetesen bizonyos szerepek a legtöbb esetben eleve leosztottak. Értelemszerűen az apa nem tudja megszülni vagy szoptatni a gyerekét. És amíg az anya ellátja a picit, valakinek pénzt is kell keresnie. A kérdés csak az, hogy mennyit és milyen áron. A legnehezebb feladat meghúzni egy egészséges határt a között, hogy megfelelő anyagi biztonságban, lehetőleg mindenféle pénzügyi kiszolgáltatottság nélkül neveljék fel a gyerekeiket és eközben az apa is részt vegyen a család mindennapjaiban. Az anyagi biztonség megteremtése ugyanis többnyire azzal jár, hogy az apa - vagy az anya, tehát a pénzkereső fél - egy bizonyos időre kivonul a család életéből.

father_3_unsplash.jpg

Tudom, vannak olyan helyzetek és életkörülmények, amelyek lehetetlenné teszik a túlzott érzelgősséget és szentimentalizmust. Pénz beszél, kutya ugat. Azonban be kell látnunk, hogy egy egészséges apa-gyerek viszonyban mély sebeket ejthet a "távolból nevelt" gyerek lelkén, amikor az apa a pénz utáni hajszában lemarad lényeges, utólag bepótolhatatlan eseményekről: a gyerek születésnapjáról, ballagásáról, váratlan balesetéről és az ezt követő ápolásáról vagy az első szerelméről, amikor olyan fontos lenne kifaggatni az apát arról, hogyan is kell udvarolni egy lánynak.

Természetesn mondhatjátok erre, hogy a mobiltelefonok, a Skype és társai korában elavult, ósdi gondolat a mindennapos fizikai jelenlét megkövetelése. Ennek ellenére meg vagyok győződve róla, hogy mindennél fontosabb és pótolhatatlan, hogy egy szülő - és nemcsak az anya! - minden egyes nap megsimogassa, megpuszilgassa és magához ölelje a gyerekét - amíg ő ezt hagyja. Nagyon gyorsan elérkezik ám az az idő egy gyerek életében, amikor egyre kevesebb babusgatásra van igénye!

Persze mint minden másban, ebben is mindenkinél máshol van az a bizonyos ingerküszöb. Valaki remekül be tud rendezkedni arra, hogy hosszabb ideig távol éljen a gyerekei apjától, miközben a férfi a család megélhetéséhez szükséges anyagiakért hajt. Mások ideje korán belerokkannak a magányba és a gyereknveléssel járó, önkéntelenül vállalt felelősségbe és monotóniába. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy működjön a kommunikáció az apa és az anya között. Mindkettejüknek végig kell gondolni, utána pedig meg kell beszélniük, hogy kinek mire lenne szüksége. Egy fáradt, ingerült, türelmetlen társra vagy arra, hogy mindketten egyenlőbb mértékben vállaljanak feladatokat a gyerekek körüli teendőkből? A szülők jussanak egyezségre abban, kinek mik az igényei! Ne sikkadjon el a kommunikáció köztük! Fogalmazzák meg egyértelműen, ki mit szeretne! Aztán vegyék sorra a kívánságlistákon szereplő tételeket! Vajon valóban mindegyikre szükségük van? Kell két laptop, négy mobil, szoli, műköröm, márkás ruhák, autók, mutatós nyaralás, THM, hitelkeret, kamatok? A gyerekeinknek vajon mire van valójában szükségük? Egy divatosnak tűnő kütyüre vagy ruhára, amivel néhány hétig menőként villoghatnak a társaik között, de ami egy hónap múlva már cikinek számít? Vagy egy apára, aki többnyire a közelükben van, akire számíthatnak, akivel megoszthatják az örömeiket, bánataikat és közös élményeket élhetnek át, amelyekre akkor is csillogó szemmel gondolhatnak majd vissza, amikor az apjuk örökre távozik az életükből?

father_2_unsplash.jpg

Kitűzendő tervek természetesen mindig kellenek az embernek, hogy ne érezzük céltalannak az életünket. A célt viszont érdemes úgy megválasztanunk, hogy ne elérhetetlen álmokat kergetve facsarjuk ki magunkat. Nézzünk körül az életünkben, mennyi mindenünk van! Ha van fedél a fejünk felett, jut minden nap étel az asztalunkra, szerető család vesz minket körül, van munkánk, amely többé-kevésbé még örömöt is okoz, mi másra vágyhatnánk? A tárgyak hajszolása helyett próbáljunk meg inkább a szeretteinkkel töltött minőségi időre koncentrálni! Legyünk hálásak mindenért, amink van!

 Kép: unsplash

Videó: youtube

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr712690623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.