Szemlélődő Szív

Könyvajánló - Fejős Éva: Nápolyi vakáció

2017. július 31. - Szemlélődő Szív

Fejős Évától az elmúlt évben jó néhány könyvet olvastam már. A legelsőről, vagyis a Bangkok tranzitról, valamint a Cuba Libréről itt is írtam már ajánlót. Éva kezdeti műveinek stílusát valamelyest akadozónak éreztem, mindez azonban nem szegte kedvem és nagy várakozásokkal vetettem bele magam a további regényeibe. Az elmúlt hetekben, amikor engem is elért a Despacito-láz, teljes áhítattal adtam át magam minden latinos témájú filmnek és zenének. Ezek mellett újra végigolvastam Fejős Éva Cuba Libréjét. Ezt követte másnap a Száz éjjel ügynökség, amelynek az első részét, a Száz éjjel vártamot korábban már olvastam. Amikor ennek is a végére értem, lélegzetvételnyi szünetet sem hagytam magamnak, és következett a Nápolyi vakáció.

sunset-bay-of-naples-1380227.jpg

A Nápolyi vakáció hősnője Ladányi Niki. A korombéli oknyomozó újságíró ismerős volt már számomra, hiszen a Karibi nyárban és a November lányában is találkoztam vele. A Nápolyi vakáció azon a télen kezdődik, amikor a Karibi nyár véget ér. A könyvben többször is felbukkan az "előzmény könyvből" Carol Santos, András, Roland, Fanni és Niki szülei, valamint Niki nagyanyja. Nem hiányozhat a regény szereplői közül Niki "mániása", a minden hájjal megkent Verbovszky sem. Ő lesz az, akinek a jelenléte kimozdítja a regényt a szokásos csajos történetekből és a krimi felé tereli azt. Verbovszkynak és Niki nagyanyjának köszönhetően váratlan fordulatokban bővelkedett a cselekmény. Hogy pontosan milyen események leptek meg, azokat nem árulom el. Hátha valaki az ajánlómat olvasva kap kedvet az olvasáshoz!

Annyit azonban elárulok, hogy a könyvet két család történeteként, valamilyen értelemben családregényként is olvashtajuk. A szálak természetesen összeérnek. Lelkesen olvastam Niki anyjának és a nápolyi származású Alesandronak az egykori románcáról. Valamelyest magamra is ismertem az anyukában, aki tiniként menthetetlenül és reménytelenül szerelmes volt egy fiúba. (Bár én nem hívogattam napjában többször senkit telefonfülkékből.) Niki szülei éppen válnak a regény kezdetén, Verbovszky megszökik a rabkórházból, Niki pedig egy kutyacsempész után nyomoz. A szálak - hogy, hogy nem - Nápolyba vezetnek. Nikinek pedig ki készül interjút adni? Igen, kitaláltátok: Alessandro fia, Giacomo. Bár Niki még mindig az otthon maradó Andráshoz vonzódik, mégis Giacomo mellett teljesedik ki nőként. De hogy a kapcsolatuk milyen irányt vesz és lesz-e közös jövőjük, arra most nem térek ki. Mindenesetre biztató volt látni, ahogy a külsejére keveset adó Niki egyszer csak elkezd finomabb, lágyabb, nőiesebb ruhákat hordani. Bevallom, inspirálóan hatottak rám a Niki átalakulását leíró sorok. Újra megbizonyosodtam arról, hogy önbizalomhiány ellen a legjobb orvosság néhány igényes és szívmelengető ruhadarab.

A kedvenc szereplőm minden kétséget kizáróan Niki nagyanyja volt. Élveztem a pergő nyelvét, a realitástól elrugaszkodott, krimiken edződött fantáziáját és a tettrekészségét. Míg a regény elején aukciókra jár, hogy egy kis mellékeshez jusson, a folytatásban felcsap egy magánnyomozó asszisztensének. Ebben a munkakörben aztán kiteljesedhet a képzelőereje.

Az én képzeletem pedig a keskeny kis színes, tengerparti utcák leírását olvasva kapott lángra. Magam előtt láttam a ringatózó tengert, a vadul száguldozó motorosokat és az élénk éjszakai életet, miközben szinte a számban éreztem a sorrentoi citrom ízét. Éva regényeinek ez a legerősebb pontja: hibátlanul tudja ábrázolni azt a világot és azokat a helyszíneket, ahová elutaztatja a hőseit.

A regény gyenge pontjaként a fejezeteket nyitó párbeszédeket tudnám említeni. Ezek többnyire ugyanis úgy indulnak, hogy az ember nem tudja rögtön eldönteni, kik között is zajlanak. Bár ennek feszültség- és ezáltal érdeklődéskeltő hatása van, engem időnként zavart, hogy nem tudtam minden esetben rögtön beazonosítani, kik beszélnek.

Összességében egy könnyed, nyári, csajos, letehetetlen történettel lettem gazdagabb. A Cuba Libre Havannába húzta a szívem, most a Nápolyi vakáció után a magabiztos, hangos, nem takaréklángon élő olaszok közé vágyódom.

Téged melyik könyv világa szippantott be utoljára?

Kép: freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr5912695513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.