Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

Szintet léptem - a második lépés ahhoz, hogy (újság)író lehessek

2018. június 06. - Szemlélődő Szív

Az elmúlt hetekben kevesebb időm jutott a blogra. Most felfedem előttetek, mi is áll ennek a hátterében.

Több ízben meséltem már arról, miért is kezdtem el írni ezt a blogot. Vass Virág író, a Nők Lap munkatársa adta meg a kezdőlökést egy író-olvasó találkozón, ő biztatott, hogy vágjak bele. Március elsején ünnepelte a blog a második születésnapját. Ez idő alatt közel kétszáz írásomat osztottam meg veletek. Rendületlenül róttam a sorokat, felhívtam a figyelmet környezetvédelmi jelenségekre, könyveket és saját novelláim ajánlottam nektek, valamint hétköznapi és személyes témák is helyet kaptak a bejegyzések között. Úgy tűnik, a befektetett munka elhozta a továbblépés lehetőségét.

De mi is történt az elmúlt egy hónapban?

szentesi_elet_img_20180606_141514.jpg

A május különleges hónap volt számomra, ugyanis két helyről is megkerestek, hogy szívesen fogadnák az írásaim. Az egyik a helyi hetilap volt, amelyben egy gyerekek fogápolásával kapcsolatos cikkel debütáltam. Azóta több írásom is megjelent ebben a sajtóorgánumban. Elsősorban a Szentesi Hősök rovat egészoldalas interjúi, illetve féloldalas, az ittlakók mindennapjait érintő, közéleti interjúk, hírek köthetők a nevemhez. Az önkorányzat városi bizottságainak működése olyan terület, ahol nem mozgom otthonosan. Ennek ellenére sikeresen veszem az akadályokat, szorgalmasan, pontosan végzem a munkám. Hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam a főszerkesztőtől, hogy kipróbálhassam magam. Külsősként minimális rálátásom már van arra, hogyan is készül, hogyan áll össze a nyomtatott sajtó egy példánya. És ez jó érzéssel tölt el.

life_hu_cikk_itelkezes_2.jpg

Az előző hónapban az online médiában is megvetettem a lábam. A Life.hu családrovatába kezdtem heti rendszerességgel cikkeket írni. Ezen a felületen fajsúlyosabb témák is megjelennek. Írtam az anyák közti ítélkezésről, közöltem egy homoszexuális tinivel készített interjút, eltűnt gyerekekről kérdeztem szakértőket (ORFK-t, Facebook-csoportkezelőt és pszichológust), a pedagógusnap kapcsán pedig a magyar oktatásról adtam helyzetjelentést. Júniusban kedvenc témám, a környezetvédelmet és az ehhez kapcsolódó zöld nevelést boncolgatom, felvillantom a ruhaiparban dolgozó gyerekmunkások kegyetlen élet- és munkakörülményeit, gyermekek biztonságos vakációjához adok tippeket, valamint interjút készítek az SOS Gyermekfalvak munkatársával.

Bizakodva tekintek a nyári szünet elé és remélem, hogy több időm jut az újságírói ténykedésemre, illetve az első regényem írására. Természetesen a blogot sem szeretném elhanyagolni, mert bizonyos témákat csak itt tudok kivesézni, bemutatni. Ha nem jelentkezem a blogon friss írással, keressetek a Life.hu-n! Itt vagyok, írok, elégedett vagyok!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr7214027426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása