Szemlélődő Szív

Ivóvizeink veszélyben!

2018. augusztus 16. - Szemlélődő Szív

Az élethez víz kell. Víz nélkül néhány napon belül szomjan halunk, víz kell a növények termesztéséhez és az állatok tenyésztéséhez, vagyis élelmeink előállításához. Mégsem magától értetődő, hogy tiszta vízhez jutunk, ha kinyitjuk a csapot.

Sokkoló adatok

A Water.org szervezet adatai szerint a világon jelenleg 884 millióan nem férnek hozzá tiszta vízhez. Ez 9-ből 1 embert jelent. Háromból egy ember nem rendelkezik saját WC-vel. Több embernek van mobiltelefonja, mint WC-je.

A vízválság egészségügyi válság is. Minden 90. másodpercben meghal egy gyerek egy vízhiányhoz köthető betegség miatt. Évente egymillió ember hal meg amiatt, hogy nem fér hozzá tiszta vízhez. A vízhiányos területeken az anyai és a gyermekhalandóság is magas. A vízhiány leginkább a nők és a gyerekek mindennapjaira van hatással, hiszen elsősorban az ő feladatuk, hogy vizet gyűjtsenek. Amíg naponta 6 órát kell azzal tölteniük, hogy vízlelőhelyekre gyalogoljanak, nem igazán jut idő tanulásra, játékra, munkára, családra. A vízhiány tehát nem ereszt a szegénység ördögi köréből.

A vízhiány oka

Az egyre melegedő Földön egyre több víz párolog el. Tavak, folyók száradnak ki. A globális felmelegedés alatt nem azt kell értenünk, hogy egyre melegebbek lesznek a napok. Persze, ez is egy velejárója a jelenségnek, de emellett inkább a szélsőségessé váló meteorológiai jelenségeken van a hangsúly. A tél hidegebb lesz, a nyár melegebb, a viharok, a jégesők kegyetlenebbek. Az időjárás tehát egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Be kéne látnunk, hogy minden mindennel összefügg. Az, ahogyan a természettel és az erőforrásainkkal bánunk, egyértelműen tükröződik abban, ahogyan a természet bánik velünk.

Vízkorlátozások

Kaliforniában évek óta visszatérő probléma az elhúzódó aszály és a vízhiány. Brown kormányzó az egész államra kiterjedő korlátozásokat vezetett be, hogy elegendő víz álljon a lakosság rendelkezésére. Az elmaradozó esőzések a mezőgazdaságra is rányomják a bélyegüket. Ha tetszik, ha nem, bizonyos haszonnövények termesztésével fel kell hagyni és át kell gondolni, mire is érdemes használni az egyre megfizethetetlenebb kincsnek számító vizet. Már most tanácsos lemondani medencékről és golfpályák gyepéről. Dél-Afrikában is hasonló gondokkal küzdenek. Mi egyelőre szerencsésnek mondhatjuk magunkat az ország földrajzi elhelyezkedését és a rendelkezésre álló vízkészleteket tekintve, bár mai hír, hogy hazánkban is megfontolt ivóvíz-felhasználásra szólították fel a lakosságot. Félelmetes viszont belegondolni, milyen zavargásokhoz vezet, ha megszabják, kinek hány deciliter víz jut egy nap, és emiatt megkezdődik a harc az ivóvízért.

Hogyan csökkentsük az elpazarolt víz mennyiségét?

Néhány egyszerű gyakorlattal magunk is sokat tehetünk a felesleges vízfogyasztás ellen.

- Mosogatás, fogmosás, tusolás, hajmosás közben zárjuk el a csapot, amikor éppen az edényeket vagy a fogunkat csutakoljuk!

- A vízforralóban álló maradékvizet ne a lefolyóba, hanem a szobanövényekre öntsük!

- Gyűjtsük vödörben a tusolás, fürdés, hajmosás, szárítógép-használat során keletkező vizet, hogy aztán felhasználhassuk locsolásra vagy a WC leöblítésére! Nem is gondolnánk, hány liter vizet pazarolunk el, míg a meleg vízre várunk. Ne hagyjuk ezt kárba veszni! Tegyük a fürdőszobai csap alá a vizes kancsót, a vízforralót vagy egy fazekat, és használjuk ezeket! Minden csepp víz számít.

További konyhai és fürdőszobai víztakarékos tippekért kattintsatok a korábbi írásaimra!

Ez a cikkem némi módosítással a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr6914185561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.