Szemlélődő Szív

Futok

2018. november 01. - Szemlélődő Szív

Korábban már ejtettem szót róla, hogy fontolgattam a futást, meg bele is vágtam. A lelkesedés viszont idővel mindig alábbhagyott. A nyáron újabb lendületet vettem. Akkor hetente két-három alkalommal róttam a köröket a futópályán. Aztán a nyaralás meg a cikkírás elvette az időt a sporttól. Ősszel  viszont újra belevetettem magam a futásba.

Soha nem voltam egy sportos alkat. Egy csendes zug és az olvasás mindig vonzóbb alternatíva volt számomra, mint a megerőltető, izzasztó edzések. Rövid szakaszok azonban vissza-visszatérően előfordultak az életemben, amikor például úsztam, otthon tornáztam vagy a barátnőmmel hébe-hóba elmentem kocogni.

Az idén nyáron elkezdett futóedzéseket hozzávetőlegesen egy hónapig hanyagoltam. Ez az idő pont elég volt ahhoz, hogy brutális mértékben romoljon az általános edzettségi szintem és rosszabb időeredményt produkáljak, mint az edzések kezdetén. Aztán heti egy alkalommal megoldottam, hogy sportoljak a szabadban. Legjobb lenne, ha hetente kétszer-háromszor is időt tudnék szakítani a rendszeres testmozgásra. Ez egyelőre még kevésbé kivitelezhető, hiszen mióta dolgozom, nemcsak a családi élettel kell összehangolnom az edzéseket, hanem az iskolai, a cikkíró és a könyvtervező tevékenységekkel is, így ez egyelőre még várat magára. Viszont a heti egy edzéssel is szépen lassan javuló eredményeket tudok elérni.

silhouette photo of woman running

Elsőként egy futócipő vásárlásával igyekeztem motiválni magam röviddel a második gyermekem születését követően. Ez nem bizonyult elég hatékony módszernek. Aztán a nyáron - két év elteltével - beruháztam egy futónadrágba. Ebben roppant profinak éreztem magam. Szépen apránként állítom össze a futószettem. A spotruhatáram mára már jó néhány darabbal bővült. Az őszi, hűvösebb időjárásnak megfelelő rétegeket is beszereztem. Bár utálok (ruhákat) vásárolni, ezek a darabok nagy örömöt, nagy lendületet és nagy lelkesülést hoztak az életembe. Valamelyest azonban még ma is szedett-vedett kollekciókban jelenek meg a futópályán. Ez egy kicsit zavar, de legalább már van tervem arra vonatkozóan, hogy milyen sportruházatra fogom költeni a pénzem a következő alkalommal.

A csekélyke futótapasztalat azonban meggyőzött arról, hogy valóban nem a ruha teszi az embert. Sőt, a megjelenés időnként csalóka! Egyszerű, hétköznapi melegítőben és pólóban is lehet eredményesebben sportolni, mint a legtrendibb sportruházatban. Én is láttam már olyan futót, aki divatos külsőségekkel kezdte az első kört, aztán néhány méter után meg is állt, mert nem bírt hosszabb távot megtenni.

Ehhez kapcsolódóan ma már képes vagyok arra, hogy ne másokhoz mérjem magam. (És ez a legfontosabb lecke, amit a futások során tanultam.) Korábban folyton kisebbrendűségi érzésem támadt, ha véletlenül valakit leelőztem, közben meg úgy fújtattam, mint egy gőzmozdony. Vagy ha megálltam. Vagy ha túl lassan haladtam. Ennyi idős koromra eljutottam oda, hogy ezek nem igazán érdekelnek.

Letöltöttem egy ingyenes telefonos futóalkalmazást. (Ez azzal jár, hogy a korábbi futásaim eredményeit nem tudom visszanézni és tele van reklámmal. De a sportöltözethez hasonlóan ezzel is úgy vagyok, hogy ha komolyabbra fordul az edzés, akkor majd költök több és drágább holmira, szolgáltatásra.) Mindig megadott számú kört futok, és közben figyelem, mikor kezd el javulni az eredményem. Mostanában már ez is bekövetkezett.

Egyre gyakrabban olvasok futással kapcsolatos cikkeket. Egyelőre még ismeretlen előttem, hogyan tudok összhangot teremteni az edzések és az étkezések között. Merthogy többször előfordult már, hogy hányinger kínzott futás közben, pedig nem ettem előtte semmit. Jó lenne elérni, hogy a sporttól ne csak izmosabb és erősebb legyek, hanem néhány kilót is ledolgozzak. Ez utóbbi egyelőre még várat magára. De nem bánom. Ugyanis nem azzal a céllal kezdtem el a rendszeres sportot, hogy minél soványabb legyek. Egy egészségesebb életmód képe lebegett a szemem előtt, és az, hogy jó példát mutassak a gyermekeim számára. És számomra ez a legfontosabb.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr1314338155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.