Szemlélődő Szív

Októberi katarzis: két gyermek halála és Tenki Réka

2018. november 06. - Szemlélődő Szív

Néhány héttel ezelőtt egy katartikus színdarabot néztem és éltem végig Tenki Rékával. A monodráma Péterfy Novák Éva Egyasszony című blogja, majd későbbi kötete alapján készült. Egy szerényen berendezett színpad és az egyszereplős előadás előtt kissé szkeptikusan ültem be a nézőtérre. Az egy óra húsz perces darab viszont már az elején magával ragadott, a közepe táján úgy éreztem, sírnom kell, a vége felé már csurgott a könnyem, hazaérve pedig vagy fél óráig zokogtam. De mi váltotta ki ezt a hatást?

Péterfy Novák Éva - a múzsám, Péterfy Bori sógornője - életének tragikus eseményei elevenültek meg a színpadon. Ezek olyan epizódok, amelyeket látva, hallva, olvasva minden anya hátán a hideg futkos. Mert Évával egy bántalmazó férj mellett az történt meg, aminek soha nem lenne szabad. Két gyermekét is elveszítette. Az egyik hét évet élt, a másikat halva kellett megszülnie.

A nézőtéren ülő nők és anyák akaratlanul is azonosultak a főszereplő alakjával. Mert talán nincs olyan ember, aki ne találkozott volna az egészségügyet belengő kiszolgáltatottsággal, a félrebeszéléssel, amikor a beteg legszívesebben beleordítaná a folyosó klórszagába, hogy "Orvosok, kommunikáljatok!". Ebben a helyzetben akkor a legsérülékenyebb egy nő, amikor nemcsak a saját, hanem a megszületendő gyermeke életét is egy vadidegen orvos és szülésznő kezébe adja. A kórházi dolgozók egy részének pedig sokszor fel sem tűnik, micsoda bizalommal fordul feléjük a páciens, ők pedig mennyire lekezelően élnek vissza ezzel az érzékeny és bizalmas helyzettel.

Péterfy-Novák Éva blogjába korábban már belenéztem, az interneten is több fikcióját olvastam. A stílusa tömör, objektív, sallangoktól mentes. Mértani pontossággal csak annyi információt oszt meg egy-egy helyzetről, amennyi feltétlenül szükséges. Ennek ellenére gond nélkül elevenedett meg a szemem előtt az írónő többévnyi kálváriája.

Láttam a tolókocsit, aminek a karfájába kapaszkodva igyekezett elkerülni, hogy ráüljön a születendő, halott csecsemője fejére. Láttam a bolti eladóval folytatott párbeszédet, amikor a hétéves halott gyermekének vásárolt ruhát a temetésre. Láttam a mérhetetlen félelmet a tekintetében, amikor a haldokló gyermeke a szemébe nézett, és szavak nélkül búcsúzott tőle. Éreztem a tanácstalanságot, amikor ezzel egyidőben a másik gyermeke is beteg volt és kétségbeesve próbált egyszerre két gyerek mellett helyt állni. Láttam, ahogy a harmadik, egészséges gyermekével a temetőben emlékeznek a halott nagytestvérre. Hátborzongató képek voltak! És a leggyötrelmesebb, a legnyomasztóbb az volt az előadás során, hogy mindezek - talán szóról szóra - valóban megestek egy anyával, egy családdal.

Tenki Réka játéka és Péterfy-Novák Éva mondatai katartikusan hatottak. Ezt a darabot minden anyának látnia kell. Ha egészséges a gyereke, akkor azért, hogy hálát adjon emiatt. Ha betegség vagy tragédia sújtotta, talán ez az előadás segít a gyászfeldolgozás során.  Tenki Réka végszavát döbbent csönd és mozdulatlanság fogadta a nézőtéren. Csupán az orrukat törölgető közönség szipogása törte meg a csöndet. Jó néhány másodpercig ültünk sóbálvánnyá dermedve. És talán nem akartuk elhinni, hogy ez valóban megtörténhet.

Kép: 24.hu - Takács Attila

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr8114354685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.