Szemlélődő Szív

Az irodalom és én - interjú Kemény Zsófi slammerrel

2019. február 15. - Szemlélődő Szív

Kemény Zsófi költő, író, zenész, slammer nevével néhány éve a Nők Lapja hasábjain találkoztam először. Nemrégiben egy készülő cikk miatt vettem fel Zsófival a kapcsolatot, aki a jelenlegi magyartanítás helyzetéről és gyermekkoráról is mesélt, amelynek állandó résztvevői voltak édesapja, Kemény István író-költő barátai. Ebben a bejegyzésben az interjú máshol nem olvasható részletei következnek.

kemeny_zsofi.jpg

 

Sok tanár és diák kínlódik a magyarórákon, mert a Z generáció egyre ritkábban vesz a kezébe szépirodalmat. Hogyan lehetne közelebb hozni az irodalmat a fiatalokhoz (a slam poetryn kívül)?

Ezerféle módon. Sokszor a fiatalok észre sem veszik, hogy éppen ez történik: például sok népszerű dalszöveg vagy színházi szöveg belül van az „irodalom” kategóriáján.

Mi a baj az irodalomtanítással? Min kellene változtatni?

Az irodalomtörténeti szemlélet. Az, hogy olvasásélmény és önálló gondolatokra való ösztönzés vagy az ezeket megkönnyítő eszközök helyett az órán a tanárok tananyagot „adnak le” és kérnek számon. És sokkal többet kéne irodalmi (vagyis szabadon szárnyaló) szövegeket íratni is a gyerekekkel.

Milyen emlékeket őrzöl a magyarórákról?

Szerencsém volt, úgyhogy jókat. Nagy beszélgetésekét, nevetésekét és megrendülésekét.

Hány évesen kezdtél verseket írni?

Ha a rigmusok és kis, ritmikus mesék annak számítanak, akkor abban a pillanatban, amikor megtanultam beszélni. Ha csak azok érnek, amiket letisztáztam és elküldtem valahová (konkrétan a Sárvári Diákírók pályázatára és a Miskolci Deákpoézisre), akkor tizenhat.

Milyen volt egy költő-író lányaként felnőni?

Az irodalom abszolút az életünk része volt. Minden nap meséltek nekünk (könyvekből), és minden nap volt vers és népdal is. Nagyon gondosan megválogatták, hogy miket hallgatunk és olvasunk. Ebbe néhány túlkapás is belefért, például a nővérem még meg sem született, mikor anyám elkezdte neki felolvasni az Iliászt, hogy szokja az időmértéket, és én sem voltam még három, mikor először végighallgattam a Gyűrűk Urát. Hétévesen már komplett Shakespeare-vígjátékokat tudtunk fejből (na jó, a Kenneth Branagh-féle Sok hűhó semmiért adaptációt tudtuk fejből), és az agyunkra mentek a szüleink lökött barátai, akik ma jobbára érettségi tételek.

Kép: Almási Jonathan Csaba, Facebook.com/ Kemény Zsófi Official

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr2914623164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.