Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

„Aki a környezettel szembefordul, önmagával fordul szembe.” Kollár-Klemencz László interjú

2019. április 08. - Szemlélődő Szív

Kollár-Klemencz László a Kistehén zenekar frontembereként egy januári, fergeteges koncertet követően vált a mindennapjaink részévé. A kisfiaimmal nap mint nap hallgatjuk a Bocsánatot, a Szomjas nőket és a többi Kistehén slágert. Nem volt tehát kérdés, hogy Grandpierre Atillához és Béres Alexandrához hasonlóan őt is megkérdezem, mit jelent számára a környezetvédelem.

kkl1.jpg

A világsajtó a svéd klímaaktivista diáklány, Greta Thunberg nevétől hangos. Hallott már Greta  Fridays For Future mozgalmáról?

Igen, Greta Thunbergről és a világméretű megmozdulásokról egyaránt hallottam már. Örülök, hogy Magyarországon is működik egy Fridays For Future szervezet. Egyetértek azzal, hogy a demonstráló  fiatalok a klímaváltozás lassítása érdekében azonnali cselekvést követelnek egyéni szinten és a döntéshozóktól egyaránt. Kimondottan fontosnak tartom, hogy felemeljük a szavunkat a környezetvédelem érdekében.

Máshogy gondolkodnak a fiatalok és az idősebbek a környezetvédelemről?

Ez egy érdekes dolog. Biztosan van generációs különbség, de nagy kulturális eltérések is érezhetőek. Azokban az országokban például, ahol a multinacionalista-kapitalista rendszer csak pár évtizede van jelen, még nagyon gyerekcipőben jár a környezetvédelem. A rendszer érdeke a profitot hozó, bizarr fejlődés, ez viszont tönkreteszi a környezetünket. Az igazat megvallva, néhány évtizede még nem voltunk tisztában azzal, milyen káros következményei lehetnek az életmódunknak. Bár korábban is tartottak környezetvédelmi konferenciákat és  tüntetéseket,  de ezek híre nem igazán jutott el a tömegekhez, mert a média elhallgatta, nem kommunikálta ezeket. Ma már viszont évről évre komolyabban érezzük a klímaváltozást a saját bőrünkön is. Úgy látom, jelenleg politikai szinten és hozzáállásban is nagy változások előtt állunk.

kkl2.jpg

Miért fontos a környezetvédelem az Ön számára?

Tulajdonképpen azért, amiért mindenki másnak is. Szeretném egészségesen látni a családom, a gyerekeim, az ő gyerekeiket, a környezetet. Az emberek csak egészséges környezetben maradhatnak egészségesek. Ha tönkretesszük a környezetet, a gyógyulást, a megújulás lehetőséget dobjuk el magunktól. Aki a környezettel szembefordul, önmagával fordul szembe.

A hétköznapok során Ön mit tesz a környezetért?

Legutóbb a feleségemmel egy szemétszedő napot szerveztünk Szentendrén, ahol tíz fiatallal megtisztítottuk a környékünkön található útszakaszt. Miután végeztünk a munkával, közösen főztünk a résztvevőkkel, tehát ez egy közösségi élmény is volt. A hétköznapok során megpróbálok tudatosan vásárolni, hogy minél kevésbé terheljem a környezetem. Nem kérek nylonzacskót, nagy kiszerelésben vásárolok joghurtot, tejfölt, hogy kevesebb hulladékot termeljek. Nem veszünk palackozott vizet, helyette szódát és csapvizet iszunk. A világ hústermelésén próbálunk enyhíteni azzal, hogy kevés húst eszünk. Amit elfogyasztunk, azt mi neveljük fel. Ennek egyrészt az az oka, hogy a farmokon brutális körülmények között tartják az állatokat, másrészt a húsipar jelentős mértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz.

A koncerteken mennyire tud környezettudatos szempontokra figyelni?

A fellépéseken az ember ki van szolgáltatva a helyszínnek, a szervezőknek, de például ekkor sem szemetelünk. Szentendre mellett, az erdőben olyan koncerteket szervezünk, amelyeknél nem használunk áramot. Ezek kimondottan olyan akusztikus koncertek, ahol visszafogottabb a környezet- és a zajterhelés.

kkl3.jpg

Ön szerint min kellene sürgősen változtatni a klímaváltozás lassítása érdekében?

Azt hiszem, a legnagyobb, a legnehezebb és egyben a legfontosabb, hogy változtassunk az életmódunkon. Autó és egyéb komfortok nélkül például ma senki sem tudja elképzelni az életét. A világ fejlettebb részein az emberek ma a felfokozott fogyasztás korában élnek. Ez viszont érthetetlen és tarthatatlan. Az is, hogy ennyit utazunk. Ezek a tevékenységek közben ugyanis robbanásszerűen terhelődik a környezet. Ahhoz, hogy egy másfajta, fenntarthatóbb szemlélet kezdjen terjedni, rendszerszinten kellene változásokat bevezetni.

Ha környezetvédelmi megmozdulások kapcsán beszélgetünk, megemlíteném a Franciaországból származó Degrow mozgalmat, amelynek követői szerint az ember már évtizedekkel korábban elérte azt a fajta fejlettségi szintet, amelyben boldogan és kiegyensúlyozottan élhet. Így jelenleg teljesen felesleges és aberrált dolgok születnek. Például az elektromos készülékeket úgy alkotják meg, hogy rövid időn belül tönkremenjenek. Alapvetően a profitnövekedést kellene elkaszálni ahhoz, hogy sokkal humánusabb területek, például az egészségügy vagy a szociális ügyek fejlődhessenek. Még egyszer kihangsúlyoznám tehát, hogy rendszerszintű változásokra van szükség. Hiszek abban, hogy ezek előbb-utóbb bekövetkeznek, bár addigra valószínűleg megemelkednek a tengerszintek...

Mit üzenne az olvasóknak, mit tegyenek a klímaváltozás lassításáért?

A legfontosabb, hogy örüljenek annak, amijük van! Ne akarjanak túl sokat, csak annyit, amennyitől jól érzik magukat! A legfontosabb boldogságfaktor a szeretet és nem a dolgok felhalmozása.

Kép: Révai Sára

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr614749193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása