Szemlélődő Szív


Offline szülők, online gyerekek - Tari Annamária előadása címszavakban 2. rész

2018. december 06. - Szemlélődő Szív

A cikk első felében az Információs Korról, valamint a Z és az alfa generációkról olvashattatok. A folytatásban megmutatom, mi a mai szülők legnagyobb félelme és hogyan nevelik az Y anyák gyermekeiket. Szülői félelmek A szülők ma leginkább a gyereküktől, egész pontosan a gyerekük agressziójától…

Tovább

Offline szülők, online gyerekek - Tari Annamária előadása címszavakban 1. rész

Néhány napja Tari Annamária Offline szülők, online gyerekek című előadásán vettem részt Mindszenten. A korábbi Tari Annamária előadásból visszaköszönt néhány gondolat. Szép számban akadtak azonban olyan kijelentések is, amelyek megleptek és egyben meg is döbbentettek. Ilyen volt többek között az…

Tovább

Az első környezetvédelmi előadásom tapasztalatai

Múlt héten buzgón és izgatottan készültem az első környezetvédelmi előadásomra. Mondhatjuk azt is, hogy egy kicsit túlizgultam az egészet. Mindenesetre igyekeztem alaposan felkészülni, mert tudtam, ennél jobb lehetőségem mostanában nem lesz arra, hogy bolygómentő akciótervem a nyilvánosság elé…

Tovább

Az első környezetvédemi előadásomra készülve

Jövő hétvégén egy iskolai rendezvényen fogok előadást tartani a környezetvédelem fontosságáról. Ebben a bejegyzésben az előkészületekbe avatlak be benneteket. A programokat tervezve egy darabig vacilláltam, elvállaljam-e ezt a feladatot vagy válasszam a könnyebbik utat és megspóroljam magamnak az…

Tovább

8000 méteres hegyet másznál? Olvasd el, mi Klein Dávid stratégiája!

A múlt héten Klein Dávid hegymászó előadásán vettem részt. Dávid színes történetekkel és érzékletes képekkel mutatta be, milyen is az élet 8000 méter fölött. Önironikus és logikus előadóként a cél meghatározásától egészen a siker vagy a kudarc feldolgozásának fázisáig vette sorba a felkészülés…

Tovább

"Szülőként az a feladatunk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben" - egy Vekerdy-előadás összefoglalója 1. rész

A múlt héten Vekerdy Tamás Gyerekek, óvodák, iskolák című előadásán vettem részt. A tanár úr tanácsadó rovatát rendszeresen olvasom a Nők Lapjában, így nem volt kérdés, hogy személyesen is meghallgatom a nevelésről vallott nézeteit. Vekerdy Tamás a maga nyolcvankét esztendejével egy bő órán…

Tovább

"Szülőként az a feladatunk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben" - egy Vekerdy-előadás összefoglalója 2. rész

A Vekerdy-előadás folytatásában egy esszenciális tételmondat következett: legfőbb feladatunk szülőként, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Aki ugyanis anyaként örökké elégedetlen magával, mert úgy érzi, távol áll a tökéletességtől, az megőrül, ráadásul a gyerekét is megőrjíti. Elhangzott a jól…

Tovább

Generációk a szakadék szélén - Tari Annamária előadásán jártam 1. rész

A közelmúltban Tari Annamária pszichoanalitikus Z és α generáció – Az online tér érzelmi hatásai című előadásán vettem részt. Pszichológusok, pedagógusok, szülők kaptak megdöbbentő és lesújtó képet arról, merre is tartanak a mai tizen- és huszonévesek. Az előadás rövid összefoglalója…

Tovább