Délelőtti sétáinkon meglepve tapasztaltam, hogy kiürültek a játszóterek. Hát persze! Csütörtökön elkezdődött az iskola. Idén kimaradtam a szeptember elsejei fekete aljból és fehér fölsőből, jövőre viszont újult erővel fogom erősíteni a tantestületet. És hogy miért várom, hogy újra tiniket tanítsak? Többek között azért, mert...

1. Kiszámítható a munka menete. Úgy osztom be az időm, ahogy én akarom.

Egy iskolában minden folyamatosan változik, az viszont állandó, hogy melyik nap hányra megyek be és meddig maradok, mikor melyik osztállyal találkozom. A dolgozatok összeállítására, javítására, a másnapi készülésre szánt időm rugalmasan oszthatom be. Ha például egy hasznos anyagra bukkantam, azt több egymást követő évben is felhasználhatom. Senki nem szól rám, ha az egyes anyagrészeknél minden évben ugyanazokat a feladatokat adom fel, ugyanazokat a sztorikat mesélem el és nem előző este állítok össze egy teljesen új feladatsort. Ha pedig valami miatt nem tudok készülni, jöhet egy-egy film, vetélkedő, játék vagy beszélgetés.

2. Tanulhatok tőlük, fiatalon tartanak.

A "mai fiatalok" sokkal otthonosabban mozognak a technika világában és a virtuális térben, mint az én generációm, ezért naprakész tanácsokat tudnak adni, ha bármilyen kütyü vásárlása előtt állok. A középiskolások még lelkesek, bátrak, nyitottak. Időnként leterhelt, beszürkült felnőtt világunkba sem árt egy kis bohémságot csempészni. Merjünk nagyokat beszélgetni, hangosan énekelni és kacagni, higgyük el, hogy meg tudjuk váltani a világot! 

3. Értelmesen beszélgethetünk bármiről.

A  legtöbb osztályban a gyerekekkel gyorsan egymásra hangolódunk, és hamar beavatnak gondterhelt életük aprócseprő dolgaiba. Nagyon sok örömöt és szeretetet lehet kapni egy-egy diáktól vagy csoporttól. Amikor a legelvetemültebb szakiskolai osztályokat kaptam, akkor is akadt néhány diák, aki  - amíg a többiek böfögtek és egyéb testi szükségletüket végezték az órán - személyes dolgairól mesélt és kíváncsi volt a véleményemre. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor a kedvenc osztályomban az egyik fiú azt kérdezte halkan, kell-e fizetni az esemény utáni tablettáért.

4. A diákok számára rendezett programokon én is részt vehetek. Közösségben élhetem át az ünnepeket.

Október 6 és 23, március 15, Mikulás és Karácsony, újabban pedig a kommunizmus áldozatainak emléknapja és a nemzeti összetartozás napja mind-mind olyan alkalmak egy iskola életében, amikor mindenki együtt emlékezik meg hősökről és áldozatokról, együtt várja a szeretet ünnepét és a szüneteket. Emlékezeten telt például az a tavaszi szünet előtti óra, amikor a kedvenc osztályomból az összes fiú meglocsolt, miután arról áradoztam nekik, mennyire szeretem a húsvéti locsolkodást.  A szokásos iskolai ünnepségek mellett a diáknapok remek lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekekkel közelebbről megsimerjük egymást vagy olyan dolgokat próbáljak ki, amelyekre egyébként nem sok esélyem lenne. Egy közös bográcsozás után például grafológussal elemeztettem az írásom, egy tűzoltó bemutatón szétvágtam egy kis Polskit, meghallgattam Zacher Gábort és megnéztem a Szigligeti Színház Bánk bán előadását.

5. Nekem is jár a szünet.

Mióta tanárként dolgozom, tudom, hogy július elejétől augusztus végéig bármit tervezhetek, nem kell azon aggódnom, vajon a főnököm elenged-e két vagy három hét szabadságra. A pedagógusok mindig kevesebb szünettel gazdálkodnak, mint a diákok; egy henteshez, pékhez vagy jogi előadóhoz képest viszont jóval több szabadsággal rendelkezünk. Ennek az igazi értékét valószínűleg akkor fogom érezni, amikor a gyerekeim már óvodába, iskolába járnak majd és nem kell azon törnöm a fejem, hová tegyem őket a nyári szünet hosszú, forró hónapjai alatt.

Képek: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!