Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív


Kulisszatitkok az első regényemről

2018. január 19. - Szemlélődő Szív

Az utóbbi hetekben sokkal kevesebb időm jutott a blogra, mint korábban. Igyekszem minden héten friss tartalommal jelentkezni, ez azonban nem mindig megy olyan egyszerűen. A teljes munkaidős tanári állásom, a családom és a blog mellett az első regényem megírását is próbálom belepréselni huszonnégy…

Tovább

Könyvajánló - Fejős Éva: Nápolyi vakáció

Fejős Évától az elmúlt évben jó néhány könyvet olvastam már. A legelsőről, vagyis a Bangkok tranzitról, valamint a Cuba Libréről itt is írtam már ajánlót. Éva kezdeti műveinek stílusát valamelyest akadozónak éreztem, mindez azonban nem szegte kedvem és nagy várakozásokkal vetettem bele magam a…

Tovább

Közöny

Két szépséges, egészséges, okos, ügyes kisfiú anyukája vagyok. A nagyobbik fiam még nem volt egy éves, amikor visszanyertem a szülés előtti alakom, önbizalomtól és elégedettségtől sugároztam. Az életem minden területén szépen helyükre kerültek a dolgok, és nagy lendülettel kezdtem el dolgozni álmaim…

Tovább

Könyvajánló 4. Fejős Éva: Cuba Libre

A legelső Fejős Éva regényen kicsit nehézkesen rágtam keresztül magam, ezt a történetet viszont nagyon szerettem!  Amint a hősök Kuba földjére tették a lábukat, beszippantott az életet élvezni akaró és tudó, görcsöktől és feszültségektől mentes emberek életszemlélete. Ahogy haladtam a történetben,…

Tovább

Könyvajánló 3. Fejős Éva: Bangkok, tranzit

Fejős Éva első saját néven írt - valójában azonban második - regényét néhány nap alatt olvastam ki. A borítón szereplő sorok nem sokat árultak el a cselekményről. Elöljáróban csupán annyit tudtam, hogy hét szereplő áll a mű középpontjában és mindannyian "keresők". Így, dőlt betűvel. A regényben…

Tovább
süti beállítások módosítása