Hazánk legextrémebb külsejű énekesnőjét, Pásztor Annát már több műsorban hallottam a gyermekeiről beszélni. Valahányszor az anyaságról nyilatkozott, ámulatba ejtett az a fajta lezserség és egyszerűség, ahogyan erről a témáról gondolkodik. Néhány napja arról kérdeztem, milyenek is a szürkének egyáltalán nem nevezhető hétköznapok a kétgyermekes anyuka családjában.

- Nyáron tábort szerveztetek az Anna & the Barbieszal, TV-ben szerepelsz, gőzerővel készültök a november 17/18-ai lemezbemutató koncertre. Eközben két csöppség anyukája vagy. Hogyan jut mindenre időd?

- Leginkább semmilyen idő nincs, amelyet beoszthatnék. Vannak bizonyos határidők, amelyeket szigorúan tartanom kell, de igyekszem semmit sem komolyan venni. A programjaim úgy alakítom, hogy mindent nyugodtan be tudjak fejezni. Ha ez azzal jár, hogy a következő programomról elkések, akkor bocsánatot kérek, és nem aggódom magam halálra. Megőrülnék, ha minden egyes késésem miatt önmagamat ostoroznám. Inkább arra törekszem, hogy nyugalmat teremtsek magam körül. Természetesen én is készítek terveket, próbálom betartani őket, de ha csak az egy harmadukat sikerül megvalósítanom, akkor csak annyit. Nagyon lazán veszem a TV-s, a zenekaros és a babás dolgokat is.

- A gyereknevelésben hogyan jelenik meg ez a lazaság?

- Ami nem létfontosságú, azon nem görcsölök. A gyerekeket például nem mindig ugyanabban az időben fektetjük, fürdés sincs nekik minden este. A gyerekek akkor esznek, amikor éhesek. Nem nyomok le a torkukon valamit csak azért, mert azt hallottam, hogy az milyen jó. Ha a fiam párizsit eszik, nem zöldséget, az sem gond. Mi is felnőttünk májkrémes meg lekváros kenyéren. Azt a ruhát adom rájuk, amelyeket ők akarják, akkor kelnek, amikor ők akarnak. Ezeket a civakodásokat így szerencsére megúszom. Az első baba például igény szerint szopizott a kórházban, aztán a csecsemős nővérek ragaszkodtak ahhoz, hogy másfél vagy három óránként egyen. Hallgattam rájuk és ezzel azt értem el, hogy teljesen elrontottuk a jól működő babánkat. Ezek után borzasztó nehéz volt mindent úgy visszaállítani, hogy jó legyen nekünk. A második babánál is kaptam a jó tanácsokat. Meghallgattam, megköszöntem őket, de mindent úgy csináltam, hogy nekem jó legyen. Teljesen nyitottak vagyunk. Az alvást sem erőltetjük. Tavaly télen páldául hajnali fél egykor a hóesésben sétáltunk, mert a kisfiam nem akart aludni. Mi sem vagyunk egyformák. Teljesen beosztásellenes vagyok, én sem szeretem a szabályokat . Hallgatok a babákra és ők mindig tudják, hogy mi kell nekik. Próbálok teljesen flexibilis lenni és szívből áthúzni mindent, ami nem jó. Elengedem a stresszforrásokat és így sokkal könnyebb és egyszerűbb az életem. Nálunk semmi sem kötelező.

- Napjaink anyáit görcsök, félelmek és lehetetlen elvárások akadályozzák meg abban, hogy felszabadultan átélhessék az anyaság örömeit. Te teljesen szembemész ezzel az iránnyal. De már rögtön az első baba születése után minden ilyen egyértelmű volt?

- Semmi nem volt magától értetődő, teljes értetlenséggel álltam a legtöbb dolog előtt. Sokszor páni félelelem lett rajtam úrrá. Az első két hét őrületes sírásokkal telt. Halálosan megrettentem és jeges rémülettel figyeltem, mi történik velem. Ez azért is volt ijesztő, mert korábban mindent tudtam kezelni és semmitől sem ijedtem meg. Aztán Benji megszületett, én meg csak kapkodtam a fejem.

- Az ember életét alapjaiban változtatja meg, ha gyermeke születik. Hogy érzed, téged miben változtatott meg az anyaság?

- Sokkal színesebb és mélyebb lettem. Lényegesen szélesebb spektrumon merek érezni és gondolkodni, mint korábban. Talán úgy fogalmaznék, nem megváltoztatott az anyaság, hanem kiszínezett. A régi Anna még mindig itt van bennem, csak időközben sokkal izgalmasabb lett az élet. A szülővé válást nem szabad úgy felfogni, hogy az ember élete megváltozik. Nem hagyjuk el a régi énünket, csak egy új fejezet kezdődik. Szépen lassan vissza lehet kapaszkodni a régi dolgokba, csak türelmesnek kell lennünk. Nem szabad hisztérikusnak lennünk, ha várnunk kell arra, hogy féktelenül kibulizhassuk magunkat vagy hogy belepréseljük magunkat egy csinos ruhába. A legnagyobb csapda az, ha úgy fogjuk fel az anyaságot, hogy valami visszavonhatatlanul és végérvényesen megszűnt. Ez nem így van. Minden megy tovább. A kezdeti nagy sokkkok után az ember visszakapja az alapértelmezett énjét, amely időközben sokkal-sokkal színesebb lett.

- Mit csinálsz azokban a szabad percekben, amikor egy picit lazíthatsz?

- A gyereknevelés és a munka is elementáris energiákkal tölt fel. Aztán egyszer csak kimerülök, de ilyenkor sem tervezgetem tudatosan a pihenést. Inkább vadászom azokra a két-három-öt-tíz percekre, amelyekben nem történik semmi. Ekkor keresek valamit, amivel kényeztethetem magam. Ez lehet egy csoki, egy puding, egy pohár kávé vagy bor a teraszon, egy kellemes fürdő, egy tápláló krém vagy hajpakolás, egy kiadós futás vagy egy jó kis izzadás a szaunában. Igyekszem folyamatosan készenlétben lenni, nem pedig egész héten ezekre a pillanatokra várni. Ha jön néhány nyugis perc, akkor gyorsan kiélvezem őket, de nem tűzök ki előre célokat.

- A kedveseddel hogyan élitek meg, hogy kevesebb időtök jut egymásra?

- A gyerekek születését követő első fél évben borzasztóan kevés időt tudtunk egymásra fordítani, de nem szakadtunk bele. Nem szeretjük egymást emiatt kevésbé, egyszerűen csak elfogadtuk, hogy ez egy ilyen időszak. Tudjuk, hogy lesz másmilyen is. Nem tervezgetjük a gyertyafényes vacsorát, hogy aztán azon görcsöljünk, mi van a gyerekekkel. Ehelyett szívesebben vadászunk azokra a random pillanatokra, amikor megölelhetjük, megpuszilhatjuk egymást vagy elmondhatjuk a másiknak, mennyire szeretjük. Ezekből a rövid kis percekből táplálkozunk.

- Sok anya küszködik, hogy sikeresen helyt álljon a munkahelyén és otthon is. Milyen tanácsot adnál nekik, hogyan lehet összeegyeztetni azokat a szerepeket, amelyekben jól kell teljesítenünk?

- Lazára kell venni a gyeplőt és figyelni, merre sodor az élet. Minden pillanatot úgy kell megélni, hogy kívülről lásd magad. Időnként teszteli az élet a tűrőképességem; most például annak van itt az ideje, hogy sírjak a fáradtságtól. Vannak olyan napok, amikor semmit nem tudok megcsinálni abból, amit szeretnék. Máskor meg épp ellenkezőleg: fáradhatatlan szuperhősként oldom meg a feladataim. Tudni kell mind a két helyzetet kezelni. Ha ott maradnak a koszos edények a mosogatóban, majd elmosogatok holnap. Ami nem megy, el kell engedned anélkül, hogy emiatt önmagad hibáztatnád.

Képek: Kleb Attila, dfoto.hu, Haberl Panni, Ambrus László, Polgár Marianna, Róbert Photo, Fülöp Noémi

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!