Ez a cikkem a Családi Lap 2020. novemberi számában jelent meg.

Hivatás és anyai szerep. A szakma szeretete és generációk találkozása. Koronavírus és optimizmus. Van élet a hétfő reggelen túl is.

Indulnunk kell dolgozni, de csak kedvetlenül lógatjuk az orrunkat. Ha időnként Önök is hasonló cipőben járnak, hitet és lelkesedést meríthetnek három szentesi édesanya történetéből. Mi a közös bennük? A szakma generációkon átívelő szeretete, siker, mosoly, optimizmus. Ismerjék meg őket!

Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyász

Aki járt már Dr. Gyovai Gabriella rendelésén, tudja, hogy a doktornő mindig mosolyogva fogadja betegeit és nincs olyan kérdés, amely megválaszolatlan maradna. „Átérzem, milyen kényelmetlen orvoshoz menni – kezdi a nőgyógyász. – Valamelyik szerv nem úgy működik, ahogy kellene, de nem gyógyul meg magától. Szorongunk, mert nem tudjuk, miért történik ez és mi várható, nincs-e valami komoly betegség a háttérben. Ilyenkor nagyon fontos, hogy szeretettel fogadjanak és bízni tudjunk az orvos tudásában, igyekezetében, vagyis azt érezzük, valóban segíteni szeretne nekünk.”

Ehhez elengedhetetlen, hogy a szakember türelmesen és érthetően elmagyarázza, mi történik a szervezetben, milyen probléma áll fenn. A jól érthető információ visszaadja a kontroll érzését, hiszen így már tudjuk, mi a baj és miért éppen az adott kezelési mód a legjobb. „A gyógyulás mindig kétszemélyes csapatmunka – hangsúlyozza a doktornő.”  Talán ez a filozófia miatt érezheti a páciens, hogy két, teljesen egyenlő fél beszélget, nem pedig egy szakértő és a butácska laikus. A nőgyógyász szerint nincsenek rossz kérdések, sőt, inkább örül, ha megbíznak benne annyira, hogy fel merik tenni ezeket. A nyílt kommunikációt az is segíti, hogy a doktornő igazi társasági ember. Az, hogy több nyelven beszél, nemcsak a külföldi konferenciákon, tanfolyamokon és az idegennyelvű szakirodalom olvasásakor bizonyul hasznosnak. Beszélgetni is nagyon szeret – akár magyar, német, angol vagy francia nyelven.

Amikor valaki akkora lelkesedéssel végzi a munkáját, mint a doktornő, azt hihetnénk, már kisgyermekként erre a pályára készült. Nos, nem egészen így történt. Bár édesanyja és édesapja is nyugdíjas orvos, ő eredetileg szobrász akart lenni. „A szüleim mindenben támogattak, soha nem mondták, hogy orvos legyek – meséli Gyovai doktornő. – Tizenhat évesen aztán jött egy „harántimpulzus” és úgy éreztem, az orvostudomány egy Csodaország, az kell nekem! Most is így gondolom. A nőgyógyászat nagyon széles tudomány, nem lehetsz profi egyszerre mindenben, de kiválaszthatsz érdekes területeket. Egy ideig kórházban dolgoztam, jelenleg pedig a magánrendelésemen, ahol szinte mindennel foglalkozhatok: gyerekekkel, meddőséggel, endokrinológiával, változókorral, idősebb asszonyokkal.”

Hogy a gyógyítás valóban egy Csodaország, azt nemcsak a doktornő és szülei gondolják így a családban.

 „A férjem szintén orvos. Két gyermekünk van, Donatella pszichiáter rezidens, Marcell gimnazista és a reáltárgyak épp annyira vonzzák, mint a humán területek – mondja a nőgyógyász. – A lányom mindig is pszichológus akart lenni, közel áll hozzá az irodalom, de reál területen is tehetséges. Ráerőltettem a fixa ideám, hogy az agyi kémia ismerete segít abban, hogy a pszichoterápiával hozzá tudjunk férni a súlyos depresszióshoz. Azt viszont belátom, hogy a gyógyszerek felírása önmagában nem lélekgyógyászat. Szülőként nem vagyunk könnyű helyzetben. Ha beleszólunk a gyerekünk dolgaiba, akkor is bírálat ér, de ha hagyjuk, hogy a saját útját járja, akkor is érhet vád.”

Hogy helyesen cselekszünk-e, az csak később derül ki. A doktornő mindenesetre bizakodó és optimista. Pont emiatt nem esett kétségbe akkor sem, amikor lelassult az élet a koronavírus miatt.

„Az első két hétben nem dolgoztam, a magyar és külföldi konferenciák, tanfolyamok is kimaradtak a rohangálós hétköznapokból. Élveztem, hogy több időt tudok a családommal tölteni.  Jókat beszélgettünk, a lányommal a környék természeti szépségeit fotóztuk. Írtam az olvasóbarát Változókönyvem, amellyel a változókorba lépő asszonyoknak szeretnék segíteni, hogy senki ne érezze úgy, magára hagyjuk a bajban. Aztán, ahogy teltek a napok, egyre több e-mailt és telefont kaptam a betegeimtől. A nőgyógyászatban a távgyógyítás veszélyes és lelkiismeretlen dolog lenne, így visszamentem a rendelőbe. Nagyon örültem, mert hamar meguntam a kényszerpihenőt. Azzal persze tisztában vagyok, mennyivel könnyebb dolgom van, mint a kórházakban dolgozó kollégáimnak. Nekem több időm jut feltöltődni, mint nekik. Igyekszem karban tartani magam tornával, relaxációval, légzés-kontrollal, mert csak akkor tud adni az ember, ha nem merült le az energia- és szeretetháztartása.”

Presztóczki Veronika, harmadik generációs fodrászmester

Veronika üzletébe belépve nemcsak katonás rend és patyolattisztaság fogadja a vendégeket, hanem a tulajdonos mosolya és egy fodrászereklyékkel teli vitrin. Fölötte egy különleges arckép lóg.

„Ez itt aput ábrázolja. Mindent tőle tanultam – kezdi Vera. – Gyerekkoromban sok időt töltöttünk együtt, bemutatókra jártunk, mégsem gondoltam, hogy folytatom a családi hagyományt. Óvónőnek készültem. Amikor nem vettek fel, gimnáziumban tanultam tovább. Elsős voltam, amikor azt éreztem, fodrász szeretnék lenni. Rögtön ott akartam hagyni a középiskolát. Már ekkor is úgy gondoltam, bármibe kezdek, azt csak tökéletesen, maximális erőbedobással szeretném csinálni, nem félgőzzel. Ez nálunk családi vonás. Apukám hatására a tanévet még végigjártam, utána elvégeztem a szakmát, később tanárképző főiskolát végeztem.”

Veronika tanulóként sorra nyerte a versenyeket, külföldi megmérettetéseken képviselte hazánkat, tíz évig volt válogatott kerettag. A hajszobrászat igazi szerelem lett számára. Ebben szerepet játszott, hogy már apai nagyszülei is fodrászok voltak. Veronika édesapja ötven éve nyitotta meg üzletét, édesanyja eleinte segítő családtagként vett részt a vállalkozásban, majd a család fodrászkellék üzletében dolgozott. 

Ahogy teltek az évek, Veronikát nemcsak a szakmai fortélyokba, hanem az üzletvezetésbe is beavatta az édesapja. „Apu volt a legjobb tanítóm, mind szakmailag mind emberileg – meséli. – Amikor elveszítettem, egyik napról a másikra kellett átvennem az üzlet irányítását, fogadnom a tanulókat és a vendégeket. Gyorsan kellett alkalmazkodnom az új helyzethez.”

Az élet később is görgetett nehézségeket a fiatal fodrász elé, ő azonban önsajnálat helyett mindig a megoldásra fókuszált. Így volt ez idén tavasszal is, amikor a koronavírus mindannyiunk életét felforgatta. Bár Vera szeret utazni és szezonban hetente jár valamilyen képzésre, lassított a napi tempón. Reggelente egy órával később nyitott, így maradt ideje, hogy nyugodtan ráhangolódjon a napra, eltervezze az aktuális teendőket.  A karantén idején tanulók nem jöttek, 17 éves fiával ketten vitték hátukon a vállalkozást. Ahogy annak idején az apukája, most Veronika is ugyanúgy adja tovább tudását gyermekének. 

„Levi kiskorától sok időt töltött anyukámmal a fodrászkellékboltban – meséli Vera. – Már ekkor kiderült, hogy jó érzéke van a kereskedelemhez. Persze sokszor vittem magammal bemutatókra is. Nem erőltettük a szakmát, ő állt elő azzal, hogy fodrász szeretne lenni. Míg korábban én jártam versenyekre, most Levi méretteti meg magát. Számára is elengedhetetlen a folyamatos tanulás, nem régiben a Sassoon egykori kreatív igazgatójánál a precíziós hajvágás fortélyait sajátította el. Szép lassan alakul a vendégköre. Néhányan, akik eddig hozzám jártak, most az ő székébe ülnek. Kezd egyformán járni az agyunk, de hagyom, hogy kísérletezzen, új dolgokat próbáljon ki. Folyamatosan inspiráljuk egymást. Már tudom, mit élt át apu, miközben engem tanított.”

Veronika nagyon büszke a fiára. Persze jó érzéssel tölti el az is, amikor tanulói a Szakma Kiváló Tanulója versenyen dobogós helyezéseket érnek el, vagy amikor többedszer is Kiváló gyakorlati képzőhely elismerést kap. „Öröm látni, ha egy gyerek boldogul a szakmájában vagy ragyog a szeme, miközben vizsgázik, dolgozik, mert sikerült megszerettetnem, megtanítanom a szakmát. De ugyanígy elégedett vagyok, amikor egy versenyen egyedit és különlegest alkothatok.  A siker fokmérője nem feltétlenül az oklevél vagy az érem. Ezeknél többet ér a vendég mosolygós arca, amely visszanéz rám a tükörből - mondja.”

A mosoly és az optimizmus a nehezebb időszakokban sem hagyta el Veronikát. Életfilozófiája szerint mindenben előre kell gondolkodni, aztán ha gond van, gyorsan tudni kell újratervezni. Épp ezért szerencsés több dologba is belelátni. Így fér meg egymás mellett a tanítás és az alkotás az életében. A lelkes fodrász mindkettőt egyformán szereti, amikor egyikben elfárad, a másikból töltekezik.

„Nyilvánvalóan itt is vannak buktatók, de sokszor a kényszer szüli az igazán kreatív megoldásokat. Nem tudjuk, mit hoz az élet. Annak örülünk, ami lesz – fogalmaz a mesterfodrász.”

Domján Ilona látszerész, divattervező-stílusszakértő

A szemüveg sokaknak nemcsak egészségügyi, hanem hiúsági kérdés is. Hordjuk? Ne hordjuk? Ha hordjuk, milyet válasszunk? Ezekben a kérdésekben segíti a vásárlókat Domján Ilona.

„Gyerekkoromban imádtam rajzolni, sokan Rajzoskának becéztek – meséli Icu. – Érettségi után Mégis teljesen más területen helyezkedtem el, könyvelőként dolgoztam. A mindennapos munkámból hiányzott a kreativitás és az alkotás, ezért a lányom születése után beiratkoztam egy divatiskolába. Ezt követően kerültem a látszerész szakmába, a két „szerelem” együtt töltötte ki az életem. A lányom, Gina már kicsi korától aktívan részt vett mindkét munkámban. Nem lepett hát meg, amikor középiskolásként kijelentette, a szemészettel akar foglalkozni. Ekkoriban fogalmazódott meg bennünk a saját cég gondolata.”

Gina időközben látszerészként végzett, jelenleg a Semmelweis Egyetem optometria szakán utolsóéves hallgató. A tudás, az elhatározás, a motiváció adott volt. Már csak azt kellett eldönteniük, hol indítsák el a vállalkozást. Több város is számításba jött, végül családi okok miatt Szentesen maradtak. Az élet nap mint nap bizonyítja, jól döntöttek – de erről egy kicsit később.

„Mivel közel 30 éves kereskedelmi múlttal rendelkezem és a számvitel, valamint a marketing is szakterületem, semmilyen külső segítséget nem kellett bevonnunk a cég elindításához. Ez jelentős anyagi tehertől kímélt meg minket, a kampányainkat is első pillanattól magunk tervezzük – sorolja a látszerész. – A munkám a vásárlók bizalmán alapul, ezért fontosnak tartottam, hogy a saját arcunkkal kommunikáljunk a különböző reklámfelületeken. A korábbi munkahelyemen mind a vevőktől, mind a szakmától akkora tiszteletet és elismerést kaptam, hogy gördülékenyen történt a váltás. Pár hét alatt megtaláltuk, átalakítottuk és be is rendeztük saját szemészeti rendelőnket és optikai üzletünket. Nehéz, de örömteli időszak volt. A nyitás napján a járókelők a bicikliről ugrottak le, hogy gratuláljanak. Két év telt el azóta, de még mindig fantasztikus érzés reggelente belépni, alig várom, hogy találkozzak a pácienseinkkel, vásárlóinkkal. Nagyon sok szeretetet kapunk tőlük. Ez túllendít a kisebb nehézségeken, amelyek egy saját cég velejárói.”

A kisebb vállalkozások tavasszal igencsak megérezték a világjárvány hatásait. Icu és csapata gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, kidolgoztak egy higiéniai protokollt, hogy a biztonságot szem előtt tartva tudják ellátni feladataikat. Így amíg a rendelőintézetekben akadozott a szemészeti ellátás, náluk gördülékenyen folytak a vizsgálatok.

Icu lelkesedése és optimizmusa ez idő alatt is töretlen maradt. Az esetleges súrlódások ellenére imád a lányával dolgozni, folyamatosan inspirálják egymást. Nagy örömöt jelent számára, hogy az éleslátás élményén túl egy jobb életminőséget is adhatnak.

„Ginával nemcsak kiegészítjük egymást, de folyamatosan tanulunk is a másiktól. Ő becsületet, empátiát, kitartást, céltudatosságot. Én higgadtságot, nyugalmat, no meg azt, hogy néha le kell lassulni, mert az igazi érték az egymásra figyelésben, a hétköznapok harmóniájában rejlik – hangsúlyozza Icu.”

A Domján családban a személyes fejlődésen túl a szakmai innovációk nyomonkövetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Egyrészt Icu húsz éves optikai múltja sokat jelent a fiatal munkatársaknak, hiszen sok tapasztalatot tud átadni nekik. Másrészt folyamatosan képzik magukat optikai és szemészeti vonalon. Csekélyke szabadidejüket igyekeznek minél tartalmasabban tölteni. Szívesen utaznak, szeretik Magyarország borvidékeit, a gasztronómia világát. A könyvek, a színházi és zenei élmények igazi feltöltést jelentenek számukra.

„Bár több feladattal és még nagyobb felelősséggel jár egy önálló vállalkozás, a páciensek és a kollégák pozitív visszacsatolásai minden nap megadják számomra a kellő energiát – összegez a látszerész.”

Gyergyai-Szabó Mariann

A képeket interjúalanyaimtól kaptam.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!