A Varga házaspár nem mindennapi módon vált szülővé. Nyolc év sikertelenség, inszeminációk és lombikprogramok után váratlanul érkezett hozzájuk kislányuk, Liliána. Két évvel később bővült a család. Az édesanya viszont nemcsak egy gyermeket hordott a szíve alatt, hanem hármat. De kezdjük az elején!

Vargáné Fodor Judit és Varga János tizenegy éve mondták ki a boldogító igent. Az esküvőt követően az akkor 30 éves feleség és egy évvel idősebb férje úgy döntött, családot alapít. A hónapok teltek, a gólya mégsem akart kopogtatni az ajtajukon. Egy év után alternatív módszerekhez folyamodtak, hogy elősegítsék a vágyott gyermekáldást. Gyógyteákat, talpmasszázst, reflexológiát, búzafűlékúrát próbáltak ki – sikertelenül. Másfél év próbálkozás után felkerestek egy szakorvost, aki azt javasolta, várjanak még türelmesen. Egy-két vizsgálatot követően Judit peteérést serkentő gyógyszert kapott. A hatás viszont elmaradt. Ezután három inszemináció következett. Három éve próbálkoztak, mire eljutottak az első lombikkezelésig

Küzdelmes évek

„Öt plusz egy lombikunk volt – meséli Judit. – A legelsőnél nem volt életképes sejt, amit vissza lehetett volna ültetni. A következő öt lombiknál nem tapadt meg a megtermékenyített petesejt. Az első lombikba még pozitívan, nagy reményekkel vágtunk. Bíztunk benne, hogy sikerülni fog. Aztán jött a hideg zuhany, hogy még csak a transzferig sem jutottunk el. Elég nagy mélyzuhanás volt ez számunkra. Minden sikertelen beültetést nehéz volt feldolgozni. Főleg engem viseltek meg ezek a dolgok, Jancsi tartotta bennem a lelket. Utána mindig felálltunk, és küzdöttünk tovább, mert szerettünk volna gyermeket. Két lombik között utazásokkal, élményekkel próbáltuk tompítani a fájdalmunkat. A munkahelyem eközben támogató hátteret biztosított számomra. Mindig meg tudtuk oldani, hogy elmehessek a kezelésekre. Amikor a beültetések után otthon kellett lennem, az sem jelentett problémát.”

Kezelésekből pedig nem volt hiány. Bármilyen orvoshoz fordultak, konkrét szervi okot egyikük sem tudott megnevezni, ami magyarázta volna a kudarcaikat. „A rendszeres orvosi vizsgálatok mellett alternatív módszereket is kipróbáltunk. Ilyen volt többek között a kineziológia, a családállítás, három különféle akupunktúra vagy az agykontroll, amit egy éven keresztül csináltam – sorolja az édesanya. – Próbáltam meditálni, több természetgyógyásznál megfordultam, az étrendemen is változtattam. Először vegetáriánus lettem, ez viszont nem vált be, mert romlott a vérképem. Az utolsó lombik után elkezdtem az Aviva-tornát, gyógyteákat ittam, méregtelenítettem, másfajta akupunktúrára jártam. Időközben kiderült, hogy enyhefokú inzulinrezisztenciám van. Nem kellett rá gyógyszert szednem, igazából nem is kellett volna ezzel foglalkoznom, mégsem hagyott nyugodni a dolog. Utánaolvastam, és kőkemény diétába kezdtem. Leginkább csak húst és zöldséget ettem, a szénhidrátot szigorúan visszafogtam, inzulinrezisztenseknek való étrendkiegészítőt szedtem. Elkezdtem egy újabb főiskolát, így kevesebb időm maradt, hogy a gyerektémán kattogjak.  Mindezek valószínűleg együttesen járultak hozzá, hogy váratlanul, nyolc év várakozás után spontán módon teherbe estem.”

„Ne görcsölj rá!”

Utólag visszagondolva Judit úgy érzi, túlságosan rágörcsölt a gyerektémára. „Minden hónapban reméltem, hogy megfogan a gyermekünk. A közeli hozzátartozók és a barátaink tudták, min megyünk keresztül. Mindenki biztatott minket, hogy előbb-utóbb majdcsak sikerül. Sokszor hallottuk, hogy ne görcsöljünk rá erre a témára. Aki viszont azért küzd, hogy gyermeke szülessen, tudja jól, hogy ez nem olyan egyszerű.”

„Sok párkapcsolat megsínyli a várakozást és a kudarcokat – veszi át a szót János. – Szerencsére ránk nem hatott rosszul ez az időszak, sőt inkább még össze is hozott minket. Ekkoriban ugyanis sok időt töltöttünk együtt. Közösen mentünk természetgyógyászhoz, a fél országot keresztülautóztuk, amikor heti szinten Győrbe jártunk orvoshoz. Próbáltunk valami pozitívumot is belecsempészni ebbe az időszakba, kirándulásokként fogtuk fel ezeket a kimerítő utakat. Nem távolodtunk el, és ami a legfontosabb, soha nem hibáztattuk egymást”

Amikor nyolc év után spontán megfogant az első babájuk, Judit végig nagyon aggódott. „Igazi paramami voltam. A terhesség elején két hetet kórházban kellett töltenem. Bizonytalan volt, hogy megmarad-e a baba. Lilcsi szerencsére szépen fejlődött, gyarapodott. A férjem pozitív hozzáállása és nyugalma a várandósság alatt is sokat segített. Amikor megszületett a kislányunk, leírhatatlanul boldogok voltunk.”

Nagycsaláddá váltak

„Már Liliána érkezésével is teljes lett az életünk, mi mégis azt éreztük, szeretnénk neki kistestvért, mert a kezdeti sikertelenségek ellenére mindig is nagy családra vágytam – meséli az édesapa. –  Amikor Lilcsi egy éves lett, Juci újra azokhoz a módszerekhez fordult, amelyeket az első várandóssága előtt is alkalmazott. Négy-öt hónap elteltével pedig spontán megfogantak a lányok.”

„Amikor elmentem az első ultrahang-vizsgálatra, két petezsák látszott – emlékszik vissza Judit. – A következő vizsgálatnál már három szívhang volt. Először megijedtem, mert egyből a komplikációkra és a nehézségekre gondoltam. Pár héttel később sikerült átállítanom az agyam. Jancsi az első pillanattól kezdve örült és biztatott, hogy ne aggódjak.”

Az ikerterhesség az elejétől fogva nagyon nehéz volt Judit számára. Eleinte rosszullétek kínozták, később a teher volt nagy. Nehéz volt így Liliánát is ellátnia. Bár komplikációmentesen zajlott a várandósság, a 28. héten az édesanyának be kellett feküdnie a kórházba. Leginkább amiatt aggódott, mennyire fog eltávolodni tőle a kislánya. Sajnos a lakóhelyük és a kórház közötti távolság, valamint az időközben bevezetett látogatási tilalom valóban nem kedvezett a bensőséges anya-gyermek viszony fenntartásának. Még mindig érezhető, hogy van egyfajta távolság kettejük között, kislányuk ugyanis nagyon apás lett. Juditban eközben kettős érzések kavarogtak. Egyrészt tudta, hogy a kórházban kell maradnia, mert ott van biztonságban, másrészt nehéz időszak volt ez számára a családja nélkül. Végül a 35. héten programozott császárral jött világra Olívia, Izabella és Kornélia. Mindannyian 2000 g fölötti súllyal születtek.  

És milyen az élet egy négygyermekes családban? „Nem könnyű, de erre számítottunk – feleli az édesanya. – Sokat jelent, hogy ennyi segítségünk van. Nagyon hálásak vagyunk a városnak, amiért hármas babakocsit, egy évre elegendő pelenkát, valamint egy gondozónőt kaptunk, aki egy éven keresztül könnyíti meg az életünket. A család is teljes mértékben besegít. Pihenni keveset tudunk, mert a lányok hasfájósak, gyakran fenn vannak, sokat kell őket dajkálni. Mindezek ellenére nagyon boldogok vagyunk!”

A Varga család tisztában van vele, milyen sokan küzdenek ma Magyarországon gyermekért. Történetükkel szeretnének erőt adni azoknak a pároknak, akik régóta várnak gyermekáldásra. Ahogy a példájuk is mutatja, soha nem szabad feladni a reményt. A csoda bárkivel megtörténhet.

Kép: Vidovics Ferenc

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/5. számában jelent meg.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!