A kisebbik fiam születése után úgy hittem, hogy az első születésnapjára visszanyerem a szülés előtti alakom. Ahogy azonban teltek a hónapok, rá kellett jönnöm, hogy a második gyereknél már nem egészen úgy működik a testem, mint az első szülés után. Eleve néhány kilóval többet híztam másodjára és talán az sem segítette a testem másodszori regenerálódását, hogy a két terhesség között csupán egyetlen év telt el. Néhány napon belül a kicsikém első születésnapját ünnepeljük majd. Addig bizony nem fog lemenni a még rajtam lévő négy kiló. A cél tehát nem egyszerű, de nem is lehetetlen!
Bikiniszezonon innen, karácsonyi menükön túl december 26-án - hosszas tervezgetés után - belevetettem magam Rubint Réka tornáiba. Miért pont ekkor és miért nem hamarabb? Korábban is voltak fogyókúrás-rékás terveim, bele is vágtam a tornába, viszont a testem egyértelműen jelezte, hogy hiába telt már el néhány hónap a szülés óta, bizonyos gyakorlatok végzése nem okoz örömöt, sőt, kimondottan fájdalmas. Amikor elindítottam a blogom, a kisfiam mindössze öt hetes volt, így a késő esti csendes, magányos órákat inkább a billentyűzetet simogatva töltöttem, mint a TV előtt nyögve, izzadva. Amikor a kisfiammal a gyerekosztályon töltöttünk néhány napot, a kórházi menüt ettem, így mire hazaértünk, kevesebbet mutatott alattam a mérleg. Aztán egyszer csak egyre jobban elkezdett foglalkoztatni a fogyás gondolata. Este, amikor lefeküdtem, lehetséges diéták előnyeit, hátrányait vettem sorba. Diétás recepteket kerestem és próbáltam minél jobban előkészülni a nagy váltásra. Az igazi löketet az adta meg, hogy a kisfiam végérvényesen abbahagyta a szopizást, így az ő igényei helyett az enyémek kerülhettek előtérbe. Amíg anyatejet is kapott, teljes egészében ki kellett iktatnom az étrendemből mindenféle tejterméket. A finom, nőies vonalaknak kedvező natúr joghurt és sovány túró helyett így gyakrabban fogyasztottam péksüteményt vagy kenyeret felvágottakkal, mézzel és lekvárral.
Úgy terveztem, kőkemény cukor- és lisztmentes étkezésekkel fogom indítani a fogyókúrát, ehelyett minden nap kerül valamilyen édes falat a tányéromra - a korábbiakhoz képest azonban jóval csekélyebb mértékben. Míg régebben szinte addig ettem egy-egy főfogást, míg degeszre nem tömtem magam, most igyekszem kisebb adagokkal is beéérni. Csokiból sem majszolok el egy egész csíkot, helyette inkább pár naponta bekapok egy szaloncukrot. A célom eléréséhez talán szükség lenne egy-két hétre, amikor fegyelmezetten valóban kiiktatok minden felesleges szénhidrátot az étkezéseimből, de attól tartok, ennek a családom látná a kárát. Ha nem jutnék rendszeresen némi édes ízhez, biztos, hogy a falra másznék idegességemben a legártalmatlanabb mondattól is.
Karácsony óta hetente többször sikerült időt szakítanom a tornára. Gondolkodtam rajta, vajon mennyire lenne jó ötlet eljárni konditerembe, uszodába vagy jógára, de be kellett látnom, jelen helyzetben az itthoni torna a legkényelmesebb és legolcsóbb megoldás. Nem mellesleg a nagyikat és a férjem sem kell mozgósítanom, ha át szeretném mozgatni magam. A Réka rikácsolásától hangos szűk órácskák után energikusnak és erőtől duzzadónak érzem magam. A mérleg egyelőre még nem mutat nagy változást, a combjaimon azonban az első pár edzés után éreztem, hogy feszesebbek, mint korábban. Az egy helyben toporgó mérlegnyelv időnként elkeserít, a feszesedő lábak és a torna utáni energia és tettvágy azonban egyértelműen jelzi, hogy jó az irány.
Január elsején egy teljesen véletlen ötlettől vezérelve a kicsikéimmel a városi futópálya felé vettük az irányt. Nem, nem edzőcipő volt rajtam, hanem bakancs és farmer. Futásra egyelőre nem kerítettünk sort, a nagyobbik fiamnak viszont megmutattam, hol fogjuk róni a köröket, ha néhány hónap múlva enyhül az idő. Három hónap múlva sokkal izmosabb leszek. Hogy a hasméretem fog-e olyan mértékben csökkenni, ahogy én szeretném, nem tudom. Én kitartok és ha tavasszal találkozunk, azt fogod mondani: "Ez igen!" és büszkén zsebelem majd be az elismerő pillantásokat.
Kép: saját
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!
