Az elmúlt hetekben, hónapokban három alkalommal is kórházba kerültünk a kisfiammal. Most a második bentlétünk alatt megfogalmazott, kissé vitriolos hangú összefoglaló következik. Magyar egészségügy, 2017!

Akinek kisgyermekei vannak, bármikor átélheti azt a szívfacsaró érzést, hogy a gyerekorvos kórházi bentfekvésre ítéli őket. Mire lehet ekkor számítani? Sok könnyre és gyötrődésre, no meg néhány biztató, kedves szóra.

1. Lelkileg a padlóra fogsz kerülni.

Erre a legnehezebb, vagy talán helyesebb úgy mondanom, képtelenség felkészülni. Szülőként a szokványos mindennapok mellett is lehetnek nehezebb időszakaink, amikor viszont a gyereked egészségéről van szó, hamarabb kap el a kétségbeesés, a bénult tehetetlenség, a kiszolgáltatottságotok felett érzett düh, a sírás és a csüggedés. Valószínűleg minden, gyermekével kórházban fekvő anyuka átél egy-két mélypontot, amikor a félelemtől és aggodalomtól meggyötörve egyszer csak eltörik a mécses, és egy észérvekkel apróságnak tűnő jelenet miatt mélyről feltörő, csillapíthatatlan zokogásban tör ki.

2. Készülj önellátásra!

Rutinos kórházba járóknak a szeme sem rebben, a készületlen szülőt azonban megdöbbenti, hogy az égvilágon mindenről neki kell gondoskodnia. Értem ez alatt az evőeszközöket, poharat, WC papírt, pelenkázó felszerelést, napi táplálékadagot (ha a gyereked nem kényeskedés, hanem ételallergia gyanúja miatt nem ehet kórházi kosztot), gyümölcsteát (ha nem akarsz még este tízkor is a koffeines feketet teával itatott gyereked lecsillapításával bajlódni), kézfertőtlenítőt és szappant. Ha vállalod, hogy minden egyes kilincs megfogása után hosszasan dörzsölgeted a kezeid a csap alatt (a saját zsebből vásárolt fertőtlenítőkkel), talán szerencséd lesz és semmilyen hányással/ hasmenéssel/ lázzal járó fertőzést nem szedtek össze, mire nagy nehezen hazaengednének benneteket.

3. Az orvosok jó része nem tájékoztat részletesen a gyereked állapotáról.

Propaganda plakát ide, betegjogi maszlag oda, a XXI. század elején még mindig ott tartunk, hogy a leterhelt orvosok futnak a saját dolguk után ahelyett, hogy érdemben beszámolnának a gyereked aktuális állapotáról.  Te pedig örülhetsz, ha valamennyit konyítasz a latinhoz és otthon vagy a legkülönfélébb diagnózisok és gyógyszerek arzenáljában, mert így van esélyed arra, hogy a vizit során elhangzó szakmai szóváltásból levonhass valami halvány következtetést a gyereked állapotáról. Az ember egy idő után aztán megedződik, előre összegyűjti a kérdéseit és bátran fel is teszi őket az éppen vizitelő orvosnak. Az azonban egy percig sem biztos, hogy kielégítő választ fog kapni. Ha szerencséd van, elvétve találkozhatsz olyan doktor nénikkel és doktor bácsikkal, akik türelmesen, higgadtan - bár időnként fáradtan és elcsigázottan - minden anyukának alaposan elmagyarázzák az aktuálisan zajló vizsgálatokat, eredményeket  és udvariasan válaszolják meg a felmerülő kérdéseket. Milyen jó lenne, ha több ilyen együttérző, gyerekbarát orvos választaná hivatásának a gyógyítást!

4. Pihenni szinte semmit nem fogsz.

Modern uniós pályázatok dacára valószínűleg több ágyas szobában helyeznek el, ahol több kisgyerek és anyuka napi ritmusát és igényeit (TV, hangerő, telefon, zenélő játék, délutáni és esti alvás, "kaszinózás"...) kell összehangolni. Nem lesz egyszerű. Akárcsak nem elfeküdnöd magad a külföldi kórházakból megörökölt, pontosabba leselejtezett, egykor hihetetlenül modernnek ható ágyakban. Emellett egyéb, a mindennapi teendőidtől távol álló feladatok is rád hárulnak majd. Az egy dolog, hogy teljes egészében neked kell ellátnod a kicsikéd. De emellett fel kell csapnod ápolónőnek is. A reggel kiosztott, egész napra tervezett gyógyszeradagok beadása teljes egészében a te kötelességed lesz. És mi történik, ha a folyamatos pelenkacsere és lázmérőzés közben elfelejtesz egy adagot beadni? A lehető leglekezelőbb módon kéri majd ezt számon rajtad az egészségügybe belefáradt, kiégett nővér.

5. Ne sok együttérzésre számíts!

És itt el is érkeztünk a legfájóbb és legigazságtalanabb ponthoz. Amikor az ember olyan kiszolgáltatott helyzetben van, hogy mások döntik el helyette, kimehet-e sétálni, alhat-e még, kaphat-e már lázcsillapítót, leszívják-e a váladékot a gyereke orrából, az lenne a legkevesebb, hogy némi biztató, babusgató hangot üssenek meg a kórházi dolgozók. Persze, tudom, a személyzetnek is megvan a maga baja, le vannak terhelve, megbecsülés nélkül gályáznak nevetségesen alacsony bérekért, miközben hatalmas felelősség nyomja a vállukat. Azzal viszont jó lenne, ha tisztában lennének, hogy az elkeseredettséggel és szorongással teli, kórházban töltött napokban az ember sokkal érzékenyebben reagál  egy-egy szemforgatásra vagy ingerültebb reakcióra. Szerencsére azért mindenhol akad néhány segítőkész, odaadó, elhivatott nővér, aki angyali jósággal és őszinte együttérzéssel fordul a gyermekek felé. Ők azok, akik nem háborodnak fel, ha kérsz tőlük valamit és megállás nélkül lótnak-futnak, hogy megkönnyítsék a kórházi napokat. Köszönet nekik ezért!

6. Néhány nap alatt kialakul a napirended.

Bármennyire is igyekszel tartani az otthoni menetrendet, valamilyen mértékben borulni fognak a jól bejáratott tevékenységek és programok. Aztán pár nap elteltével találsz magadnak olyan útvonalat, ahol tologathatod a babakocsit és ki tudsz magadnak választani olyan időpontot, amikor aránylag zavartalanul vonulhatsz félre a mellékhelyiségbe. Észrevétlenül elkezdesz otthonosan mozogni a klórszagú helyiségekben és megtanulod a nővérek keresztnevét. Amikor ez bekövetkezik, megrémülsz, majd elkezded számolgatni a bekerülésetek óta eltelt, egymásba folyó napokat és vergődve vágyódsz haza, a saját otthonodba, a saját rutinjaidba.

Kíváncsian várom egészségügyben dolgozó és egészségügyi ellátást valaha is igénybe vett olvasóim véleményét.

Képek: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaidal is!

Minden jog fenntartva!