Néhány héttel ezelőtt Geréb Ágnes nevétől voltak hangosak a hazai sajtóorgánumok. Nem célja ennek az írásnak ítéletet mondani a szülész-nőgyógyász fölött, hiszen mélyrehatóan nem ismerem a munkásságát. Azon viszont érdemes elgondolkodni, milyen szülésélményekben lenne részük a magyar nőknek, ha Geréb Ágnes nem mozdítja innovatív irányba a szülések levezetését. Amellett, hogy megteremtette az otthonszülés lehetőségét, beengedte az apákat a szülőszobára, az újszülötteket pedig az anyák kórtermeibe- a korábban szokásos háromóránként esedékes szoptatásoktól eltérő időpontban is. Ez az írás azt taglalja, milyen érdekérvényesítő szerep miatt (is) van szükség a férfiakra a szülőszobán.

A magyar egészségügyről már sokan sokszor írtak siralmas helyzetjelentést. Magam is világra hoztam két gyermeket kórházi körülmények között, a kicsivel tavaly többízben is kényszerlátogatást tettünk a gyerekosztályon. Laikusként tehát viszonylag friss élményeim vannak a különböző osztályok működéséről. Ahogy arról a korábbi cikkemben is írtam, nemcsak a gyerek viseli rosszul a kórházban töltött napokat, hanem a szülő is. Egy merev, hajlíthatatlan hierarchia szabályrendszere könyörület nélkül darálja be a beteget és a hozzátartozót egyaránt. A kiszolgáltatottságot tapintani lehet a kórházi folyosókon.

Amikor beindulnak a szülés kezdetét jelző fájások, az ember felül egy hullámvasútra, amelyről csak akkor szállhat ki, ha így vagy úgy, de világra hozta a gyermekét. Miközben a falat kaparnánk a fájdalmaktól és a születendő gyermekünk jóllétéért is aggódunk, vajmi kevés energiánk marad arra, hogy magunkat felszívva harcoljunk a jogainkért. Például azért, hogy ne kelljen indokolatlanul órákat kínlódnunk a szülőágyon, hanem lezuhanyozhassunk, bordásfalon csimpaszkodhassunk vagy gimnasztikalabdán ringatózhassunk. Amikor a testünket görcsbe rántja a fájdalom, valószínűleg csak a legbátrabb és a legtalpraesettebb kismamáknak jut eszébe megkérni az orvost, hogy a nekik megfelelő, kevesebb fájdalommal járó pózban hozhassák világra a gyermeküket. Az elutasító válasz azonban többnyire ilyenkor is borítékolható.

Sajnos az orvosok és a szülésznők is hajlamosak arra (tisztelet a kivételnek!), hogy a nekik kényelmesebb utat válasszák egy-egy szülés levezénylésénél. Mert ugye ki látott már olyat, hogy majd a doktor úr fog négykézlábra ereszkedni, miközben a páciens fájdalmain enyhít? Mivel az anya a legjobbat akarja születendő gyermekének, többnyire hűségesen követi az orvos utasításait és egy percre sem kérdőjelezi meg az egészségügyi személyzet döntéseit. Hiszen mindeki el tudja viselni néhány óráig, hogy megfosszák a szabad akaratától, ha így biztonságban tudhatja a gyermekét. A gond ezzel csak az, hogy a kommunikációra és együttműködésre képtelen, helyenként pedig az alapvető empátiának is híján lévő személyzet olyan szinten sárba tudja tiporni a friss anyuka önbizalmát, hogy az a későbbiekre komoly pszichés, depresszív hatással is lehet.

Na ilyenkor van szükség az apákra a szülőszobán. Hiszen az anyuka nagyobb bizalommal tud a férje felé fordulni - fájdalmat enyhítő - kívánságaival, mint egy alig ismert orvos vagy szülésznő felé. A fennhéjázó szülésznők is kevésbé engednek teret lenéző, lekicsinylő megjegyzéseiknek, ha egy - a pácienshez tartozó - férfi is jelen van a szülésnél.

Természetes, normális, magától értetődő felfogásnak kéne lennie, hogy a születés csodáját ne, hanem csak a fájdalmat és félelmet tompítsák a szülésznők és az orvosok. Egy gyermek világrajövetele hatalmas élmény. Apukák, segítsetek, hogy mindenki szívet simogató emlékekkel gondolhasson vissza ezekre a soha vissza nem térő órákra!

Kép: freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!