A munkahelyemen idén ősszel is elérkezett az a néhány nap, amelyen nem hagyományos tanórákat tartottunk a diákoknak. Különféle programokkal - előadásokkal, sportrendezvényekkel, játékokkal készültünk. Tavaly ilyenkor egy környezetvédelmi előadást tartottam a gyér számú érdeklődőnek. Idén egy párkapcsolati előadást szerveztem.
Ezúttal tehát nem előadói, hanem rendezvényszervezői szerepben próbálhattam ki magam. Hosszas levelezés után, amikor már lemondtam volna a programról, pozitív választ kaptam a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (röviden a NANE) munkatársaitól. Három önkéntesük is elautózott hozzánk a fővárosból, hogy egy interaktív előadással megmutassák a tiniknek, mi fér bele egy kapcsolatba és mi számít bántalmazásnak. A középiskolás korosztály arra is választ kapott, hogyan segíthetnek magukon vagy barátaikon, ha felmerül a párkapcsolati erőszak lehetősége.
Egy párszavas bemutatkozást követően arról kellett dönteniük a résztvevőknek, mit tekintenek megengedettnek vagy elítélendőnek egy kapcsolatban és mi az, aminek a megítélése az adott helyzettől függ. A második feladat során egy-egy mondatot olvastak fel az előadók, a kamaszoknak pedig el kellett dönteniük, egyetértenek-e velük. Zárásként csoportokban kellett megoldást találniuk egy párkapcsolati problémára. Döntésüket mindhárom gyakorlat alatt érvekkel kellett alátámasztaniuk. Kik félénken, kik bátrabban nyilatkoztak, de minden esetben összeszedetten fogalmazták meg véleményüket. Néhány levezető mondat után berekesztettük a majd' kétórás előadást, bár a fiúk és a lányok pont a végére lendültek igazán bele az együttgondolkodásba. Az előadók egész idő alatt lezseren és nyitottan álltak minden kérdéshez. Hozzáállásuk sokat segített, hogy a diákok megnyíljanak és megosszák a többiekkel érzéseiket, gondolataikat.
Tartottam tőle, hogy nem lesz elég résztvevő. Ehhez képest kikerült az ajtóra a "Megtelt!" tábla. Úgy éreztem, a diákok hálásak, amiért párkapcsolati témákról is beszélgethettek az iskolában társaikkal és az egyesület munkatársaival. Talán a mindennapi robotban is érdemes lenne olyan vizekre evezni, amelyek nem tartoznak szorosan a tanmenethez. Az élethez viszont annál inkább.
Kép: unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!