A világhírű Csernobil című sorozat nézők millióit ültette a képernyők elé, emellett újra az atomreaktorokra és azok veszélyeire irányította a figyelmünket. Napjainkban, amikor a klímaválsággal küzdünk, vajon mennyire környezetbarát megoldás az atomenergia? Kell-e tartanunk életveszélyes sugárzásoktól? Mi történik a radioaktív hulladékkal itthon és a nagyvilágban? A sikeres sorozat apropóján ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Jól tudjuk, az atomenergia előállítása veszélyeket rejthet. Erre az 1986-os csernobili és a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa szolgál bizonyságul, melyek következményeként hosszabb-rövidebb lefolyású daganatos megbetegedések szedték áldozataikat. A mai napig vannak olyan elzárt területek az erőművek közelében, ahol a sugárzás mértéke magasabb a megengedettnél, ezért több százezer lakosnak kellett örökre elhagynia az otthonát. Becslések szerint a csernobili robbanás 250 milliárd dollár kárt okozott a gazdaságnak, Japánnak pedig 500 milliárd dolláros kiesést jelentett a katasztrófa. Ha ilyen kockázatok merülhetnek fel a használat során, miért jöhet mégis számításba az atomenergia?

A klímavédelmi célok elérésében az atomenergiának és a megújuló energiáknak is kiemelt szerepet tulajdonítunk. Mindkettő környezetbarát összetevője napjaink és a jövő energiamixének. Az atomenergia az egyik legtisztább, leghatékonyabb és legelérhetőbb energiaforrás, mert használata nem jár üvegházhatású gázok kibocsátásával, továbbá tisztább, mint a víz-, a geotermikus vagy a napenergia. Jól szemlélteti ezt, hogy 1 KWh energia előállítása csupán 12 gramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Ha mindezt szénenergiával kívánnánk elérni, 820 g CO2-t termelnénk.

Látni kell azonban, hogy egy ország villamosenergia-termelő egységeinek létjogosultsága és hatékonysága nagyban függ az adott terület természetföldrajzi adottságaitól. Ezt figyelembe véve dönthet úgy egy ország, hogy például az időjárástól teljesen függetlenül, éjjel-nappal működni képes atomerőművet üzemeltet és emellett nap- vagy szélerőműveket is rendszerbe állít.

A jelenlegi atomerőművek atommaghasadással működnek. Erre a célra leginkább uránt használnak, ami legfeljebb néhány évig használható a reaktorokban. A fűtőelemek viszont az eltávolításuk után még több tízezer évig sugározhatnak, megfelelő kezelés nélkül akár halálos mértékű dózist is okozhatnak. Olyan helyen kell tehát elhelyezni őket, ahol örökre háborítatlanul és elszigetelve maradhatnak. De ez nem olyan egyszerű.

A kiégett fűtőelemeket a reaktorból történő eltávolítást követően vízzel teli medencékben tárolják. Ez egy egyszerű és költséghatékony módszer. A medencék fizikailag általában az atomerőművek belsejében találhatóak. Mivel a fűtőelemek még termelnek energiát, a víz felmelegedne, ha nem gondoskodnának a hűtéséről. Ehhez viszont újabb energiára van szükség. Ha a hűtőberendezés meghibásodik, a víz elpárolog, és nincs, ami meggátolja, hogy a sugárzás a környezetbe jusson. Ez történt Fukusimában is. Amikor az atomhulladék 10-12 év alatt lehűl, beton és acél konténerekbe zárják. Ez a megoldás viszont nem nevezhető véglegesnek, hiszen több tízezer évig nem lehet fenntartható módon, aktív felügyeletet igénylő létesítményekben gondolkodni.

Finnország ezért jelenleg 1500 lábbal a föld alatt a világ első, végleges nagy aktivitású radioaktívhulladék-tárolójának megépítésén dolgozik, amelyet a tervek szerint 2020-ban kezdenek megtölteni. A radioaktív hulladék hosszú alagutakba kerül, majd agyaggal és egyéb tömítő anyagokkal zárják el. Ezzel a módszerrel nullához közelít az esélye annak, hogy a mérgező anyagok például az ivóvízbe szivárogjanak.

És mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Mi történik a hazai radioaktív hulladékkal?

Az atomerőművek működése során óhatatlanul is hulladék keletkezik. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy nemcsak atomerőművekben keletkezik sugárzó hulladék, hanem például mezőgazdasági, egészségügyi, ipari és oktatási tevékenységek során is. Ezek az úgynevezett intézményi eredetű (vagy nem atomerőművi eredetű) radioaktív hulladékok, amelyekből éves szinten átlagosan 10‑15 m³ radioaktív hulladék és 400-500 elhasznált zárt sugárforrás keletkezik.

A keletkező hulladékokat további kategóriákra bontjuk. Megkülönböztetjük a nagyon kis aktivitású hulladékokat, amelyek döntően majd az atomerőmű leszerelésekor fognak keletkezni, a kis és közepes aktivitású hulladékokat, például az atomerőműben elszennyeződött szerszámokat, munkaeszközöket és -ruházatot, a nagy aktivitású hulladékot, mint amelyek az atomerőmű üzemeltetésekor és majdani leszerelésekor keletkeznek majd kis mennyiségben, valamint a kiégett, azaz elhasznált fűtőelemeket. Amennyiben a kiégett fűtőelemek újrahasznosítását nem irányozzuk elő, azokat nagy aktivitású hulladékként kell kezelni.

A Paksi Atomerőmű üzemeltetése során évente nagyjából 180 m³ szilárd, 240 m³ folyékony kis és közepes aktivitású hulladék, valamint 5 m³ nagy aktivitású hulladék képződik. Ezen kívül évente átlagosan 326 db kiégett üzemanyag kazetta (egy kazetta durván 3,2 m hosszú 14,5 cm átmérőjű és 220 kg tömegű) is keletkezik.

A kiégett kazetták tartalmaznak még kinyerhető anyagokat. Ezeket a későbbiekben üzemanyaggyártáshoz újra fel lehet használni. Vannak országok, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel. Magyarországon egyelőre nincs végleges döntés a kiégett üzemanyag kezelésével kapcsolatban, de a nemzeti program referenciaesetként az üzemanyag feldolgozás nélküli – radioaktívhulladék-tárolóban történő – végleges elhelyezését veszi figyelembe.

Hazánkban a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban RHK Kft.) felel.

A radioaktív hulladékok az idő múlásával válnak teljesen veszélytelenné, ezért a tárolók célja, hogy megfelelő időre elzárják a környezettől és az élővilágtól a hulladékokat. A megfelelő idő a radioaktív anyag fajtájától függ, melyeknek más és más a felezési idejük.

A hulladéktípusokhoz igazodó elhelyezési mód lehet felszíni, felszínközeli, geológiai, vagy mélységi geológiai. A tárolók biztonsága több elem együttes működésén alapul. Ezek közül a hulladék élővilágtól való elszigetelésében kiemelkedő szerepe van a tárolót befogadó földtani környezetnek, mint amilyen az agyag vagy a gránit. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően radioaktív hulladékot csak szilárd formában lehet véglegesen elhelyezni. A hulladékok csomagolásaként acélhordók, vasbeton- acél- vagy réz konténerek szolgálnak. Az elhelyezési rendszer biztonságát további műszaki megoldásokkal növelik.

A nemzetközi szervezetek által megfogalmazott ajánlásokkal összhangban a hazai jogszabályok szigorú határértékeket tartalmaznak a radioaktív hulladékok tárolására vonatkozóan. E határértékeket mind a tárolók üzemeltetése során, mind azok lezárását követően igazoltan be kell tartani. Az üzemeltetési időszak alatt folyamatos ellenőrző rendszereket működtetnek, amelyekkel igazolható a követelményeknek való megfelelés. A radioaktívhulladék-tárolók esetében a lakosságra vonatkozóan a jogszabályokban rögzített szigorú határértékek még a természetes háttérsugárzásból származó mennyiség harmincad részét sem érik el. A határértékek betartását számos hazai és nemzetközi szervezet ellenőrzi, felügyeli, sőt az RHK Kft. létesítményeinek környezetében élők ún. lakossági ellenőrző csoportjai is rendszeres látogatói és felügyelői a telephelyeknek. Emellett a felelős társaság két telephelyén is működik a nyilvánosság számára tájékoztatást nyújtó bemutatóterem vagy látogatóközpont. A létesítmények rendszeresen fogadnak hazai és külföldi szakmai csoportokat is.

Köszönöm az RHK Kft. munkatársainak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét!

Kép: napi.hu és unsplash

Ez a cikkem a ZIP Magazinban jelent meg.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!