Ma a barátnőm invitálására a kisfiaimmal eljutottam a gyerekkönyvtárba. Bár segítség nélkül némi nehézségbe ütköztem volna a két darab kétszárnyú ajtó nyitásánál és csukásánál, bejutottunk babakocsival is a kellemes légkörű, gyermekléptékű intézménybe. A barátnőm otthonosan mozgott a terepen, így rögtön megmutatta a kisfiamnak Tóbiást, a könyvtár teknősét. Ezek után egy asztalhoz telepedtünk, és csillogó szemekkel, teljes átszellemültséggel vetettem bele magam a kicsiknek szóló olvasmányokba. Lelkesen mutogattam a kisfiamnak az ismeretterjesztő kiadásokat lapozva, hogyan működik a sokat csodált kukás- vagy tűzoltóautó. Bartos Erika lassan már klasszikusnak számító Anna, Peti, Gergőjét is végre a kezembe vehettem, sőt, ott helyben elolvastam belőle két mesét a kisfiamnak, aki az egyik mamánál korábban már találkozott a háromtagú család történeteivel. Az estimese-repertoárunk is bővült ideiglenesen néhány klasszikus művel. Amíg a kétéves kisfiam büszkeségtől és örömtől sugározva az első saját olvasójegyét készíttette, szemügyre vettem a könyvtár folyóirat-gyűjteményét, és nosztalgikus hangulatba révedve emlékeztem azokra az időkre, amikor - olyan húsz évvel ezelőtt - még én is a Bravo és a Bravo Girl lelkes olvasói közé tartoztam. Hazaérve a kisfiam annyira a könyvek hatása alá került, hogy a délutáni alvás ki is maradt. A tűzoltók dolgos hétköznapjait bemutató könyvet legalább hatszor kellett egymás után elolvasnom, de nem bántam. Az elmúlt hetekben én is újra elkezdtem könyvtárba járni. (Az egyik kölcsönkönyvről, Agatha Christie krimijéről korábban már beszámoltam. Most Fejős Évát olvasom. Ha a végére érek, arról is mesélek.) A kisfiam szinte nap mint nap látja, milyen boldogság jár át, ha könyvet vehetek a kezembe. Remélem, a szülői példa őt is rászoktatja az olvasásra, és gondolkodó, könyvszerető ember lesz! Ha kitart a lelkesedése, jövő héten is megyünk a könyvtárba.

 A kép forrása: pixabay