A héten lehetőségem nyílt rá, hogy személyesen is találkozhassak Magyarország egyik legismertebb szerzőjével, Tóth Krisztinával. Most arról mesélek nektek, mi előzte meg a találkozónkat, miről mesélt és milyen utózöngéi lettek a közös programunknak.
Néhány héttel Krisztina író-olvasó találkozója előtt láttam a Facebookon egy eseményt, amely a szegedi olvasókat várta egy jó kis beszélgetésre. Azon nyomban tárcsáztam a férjem és kértem, ne tervezzen semmilyen programot május végére, mert szeretnék elmenni a találkozóra. A férjem rögtön kötélnek állt, én pedig lázasan vártam a programot. Időközben Tóth Krisztinával e-mailben készítettem egy interjút, amelyben alkotásról és ihletről faggattam. Némi technikai kavarodás után lelkiismeretesen el is küldte a válaszait, én pedig már ekkor jeleztem neki, hogy valószínűleg Szegeden személyesen is tudunk találkozni. A várva várt esemény előtti estén, hétfőn a nagyobbik fiam hirtelen belázasodott, így a keddet a gyerekorvosnál kezdtük. Szerencsére csak egy kis torokgyulladásról volt szó, a betervezett szegedi kirándulást azonban az állapotától tettük függővé. Gyorsan helyre jött a kisfiam, láza nem volt, így a tesóját az egyik mamára bízva indultunk hárman kocsival Szegedre. A kisfiamnak ezek az utazások mindig hatalmas élményt jelentenek. Útközben két építkezésbe is belefutottunk, a robosztus munkagépeket izgatottan figyelte, akárcsak az egykedvűen közlekedő villamosokat és trolikat.
Amint megérkeztünk Szegedre, a kisfiammal és a férjemmel szétnéztünk a rendezvény helyszínén. Éppen a megvásárlásra kínált könyvekkel szemeztem, amikor úgy éreztem, mintha Krisztina hangját hallottam volna. Hátrafordultam, és a híres író-költő ott állt tőlem pár lépésre. Valakikkel beszélgetett. Amint befejezték a megkezdett párbeszédet, odafordultam Krisztinához, bemutatkoztam és hatalmas büszkeség öntött el. Ott volt a számos irodalmi díjjal kitüntetett szerző, akinek a műveit több, mint tíz nyelvre fordítják, nemzetközileg is elismert, és ott voltam én mellette, aki ma még csak álmodozik arról, hogy egy nap az írásból éljen meg. És Tóth Krisztina tudta a nevem és tudta, hogy ki vagyok! Mindezt hatalmas megtiszteltetésnek éreztem!
Néhány perccel később Krisztina - a közönség sorai közül - elindult a színpad felé. Én lelkesen figyeltem, ő pedig kedvesen rám mosolygott! Elkezdődött a program. Két moderátor kérdezte Krisztinát, aki néhol a magánéleti hátteret is fellebbentve, készségesen mesélt az írói lét mindennapjairól. Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg legújabb, ötven tárcanovellát tartalmazó kötete Párducpompa címmel. Három történetet felolvasott a készülő műből. Ezek közül az első a budapesti tömegközlekedéshez volt köthető, a második az aluljárók világához, a harmadik pedig egy postai jelenetet ábrázolt. A meghallgatott novellák kíváncsivá tettek, szeretném minél hamarabb kézbe venni az új novellagyűjteményt. A felolvasás után a közönség kérdései következtek. Mivel az első sorban ültem, Krisztina egyik beszélgetőtársa gyorsan a kezembe nyomta a mikrofont, én azonban szlgyellősen továbbadtam. Két kérdéssel később én áltam fel elsőként, hogy dedikáltassam újonnan vásárolt könyveim a szerzővel. Az egyik az Akvárium volt, amelyről könyvajánlót már olvashattatok a blogon. A második művet, a Vonalkódot is olvastam már. Ez a kötet Krisztina legelső novellagyűjteménye. A harmadik könyv pedig a legújabb mesegyűjtemény, a Felhőmesék lett. Ezt még nem ismertem, így kíváncsian kezdtem el olvasni a kocsiban a kisfiamnak. Azóta minden nap betekintünk a buborékok, a denevérek és a vízisiklók titkos világába. Lélekmelengető érzés a gyönyörű nyelven megírt, komoly témákat is boncolgató történeteket olvasni. Köszönjük, Tóth Krisztina!
Kép: saját
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!
