Egy évvel ezelőtt debütáltam a Családi Lapban. Akkor, a költészet napjához kapcsolódóan arról kérdeztem magyartanárt, tankönyvszerzőt, költőt és színművészt, vajon milyen irányba halad az irodalomoktatás és milyenféle változtatásokra lenne szükség. Nos, az elmúlt hetekben akkora fordulatot vett a tanítás, amekkoráról tavaly áprilisban álmodni sem mertünk. A Családi Lapban megjelent cikkem következik.
A tanárok gyakran panaszkodnak arra, hogy diákjaik nem olvasnak eleget, ehelyett állandóan a telefonjaikat nyomkodják. A valóság viszont az, hogy a Z és az alfa generáció – tehát az 1995 és a 2010 után született fiatalok, gyerekek – szinte folyamatosan olvasnak valamit, csak nem feltétlenül szépirodalmat. Hogyan nevelhetjük olvasóvá a kamaszokat? Milyen módszerekkel tehetjük élvezetesebbé a magyarórákat? Ennek jártunk most utána.
Az elmúlt években a digitális eszközök olyan mértékben szivárogtak be a mindennapjainkba, hogy a szépirodalom nem igazán rúghat labdába a különféle okoseszközök mellett. „A mai fiatalok” türelmetlenek, nem szánnak időt az elmélyült tevékenységekre, hamar unatkozni kezdenek. Az offline világ sokak számára túl szürke, lassú, ingerszegény.
"Az irodalom tanításában ugyanazok a problémák és kihívások jelentkeznek, mint a többi tantárgy esetében – kezdi Kispéter Andrea tanár, tréner, bűnmegelőzési tanácsadó. – Megváltozott a világ körülöttünk, máshogyan élünk, máshogyan kommunikálunk, mint a korábbi évtizedekben. Megjelent a párhuzamos információfeldolgozás, a többirányú, egyidejű kommunikáció, a multitasking, a képi tartalmak elsődlegessége. Huszonkét évig tanítottam egy szakmunkásképző és szakközépiskolában. (A szakmai képzést most szakközépiskolának, az érettségire felkészítő, korábbi szakközépiskolai képzést szakgimnáziumnak nevezik.) Ez idő alatt a gyerekek folyamatosan változtak. Ez a változás az elmúlt néhány évben vált a pedagógusok számára követhetetlenné és feldolgozhatatlanná. Napjainkban szinte lehetetlen a hagyományos módon történő tudásátadás, ez pedig az oktatás válságaként jelentkezik. A pedagógusok nagy része sajnos nem változtat a korábban hatékony módszereken, így a tanítás folyamatos sikertelenséget eredményez. Ha őszinték akarunk lenni, nemcsak a tanárnak, de a tanulóknak is kudarcok sorozatát jelenti az iskola. Így tanítani és tanulni sem lehet. Ha nem változtatunk, az eredmény is mindig ugyanaz marad."
Az eredmények pedig meglehetősen gyengék – mármint ami a magyar diákok szövegértését illeti. A háromévente megrendezésre kerülő PISA-vizsgálat nemzetközi összehasonlításban ad visszajelzést a 15 éves tanulók képességeiről. A 2015-ös PISA-mérés összefoglalójából idézünk: „Magyarország eredménye mindhárom területen lényegesen elmarad az OECD-országok átlagától. Ezt azt jelenti, hogy matematikából és természettudományból a tagországok leggyengébb negyedéhez, szövegértésből a leggyengébb ötödéhez tartozunk. […] A 2012-es 18–27. helyhez képest most hazánk eredménye alapján a 30–31. helyek valamelyikére sorolható a 33 OECD-ország között.”
A számok magukért beszélnek. Valamin tehát változtatni kellene a magyarórákon. A kérdés az, hogy min. Vajon milyen eszközökkel győzhetjük meg a diákokat arról, hogy a rendszeres olvasás kéz a kézben jár az árnyaltabb világnézettel és a mélyebb megértéssel? Hogyan tudatosíthatjuk bennük, hogy azzal, ha lemondanak az olvasásról, gyengül a kommunikációs készségük és a kreativitásuk, ez pedig hosszútávon a gondolkodásra is kihat?
Lackfi János, író, költő sokat járja az országot. Író-olvasó találkozókon vesz részt, rendhagyó irodalomórákat tart. "Évente százötven fellépésem van, ennek körülbelül fele iskolákban, gimnáziumokban, óvodákban zajlik – meséli. – Meglátásom szerint, ha nem beszélünk el a diákok feje felett, ha partnernek tekintjük őket, és némi humorral oldjuk a hagyományosan „búskomor” magyar irodalmi hangulatot, könnyen megkedveltethetjük velük az irodalmat. Rengeteg jó ötletük van. Mikor az Apám kakasa kapcsán érdeklődtem, mi van ott, ahol két pasi van, egy kilencéves lány rávágta: „káosz és pálinka”. Egy osztály harmadikosnak bedobtam Kassák sorát, vajon mit jelent, hogy „fejem fölött elrepül egy nikkel szamovár”. Persze a szamovárt megmagyaráztam nekik. Záporoztak a megoldások: kocsmai bunyó, nap, hold, repülő, helikopter, hó, dér, megőszülő haj. Csak úgy kapkodtam a fejem. Később sajnos elveszik a gyerekekből ez a kreativitás, ezért definíciómagoltatás helyett minél többféle értelmezésre kellene buzdítanunk őket. Célszerű lenne indiai, kínai, afrikai, amerikai műveket is bevonni a játékba vagy reppelve tanulni az életrajzokat. Magam többet is átírtam ilyen formára."
A rap mellett a slam poetry műfaja is közel hozhatja az irodalmat a fiatalokhoz. Miről is van szó? A slam nem más, mint „színpadon előadott saját szöveg, amely lehetőleg első hallásra is hatásos, és mindig a slammer aktuális közérzetéről szól. Ezzel szemben a vers a lehető legpontosabban megfogalmazott gondolat, ami akkor a legjobb, ha annyira sűrű és rétegzett, hogy többször el kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük” – tudom meg Kemény Zsófitól, számos slam verseny győztesétől. Zsófi szerint a gondolat és az előadás szabadsága, a színpad izgalma és a közösségi élmény teszi vonzóvá ezt a műfajt.
Ha közösségi élményekről beszélünk, meg kell említenünk Vecsei H. Miklós nevét is. A Vígszínház fiatal színművészének kezdeményezésére ugyanis 2018 tavaszán a főváros több pontján POKET könyvautomatákat helyeztek el. De honnan jött az ötlet? "Azon kaptam magam, hogy feleslegesen nyomkodom az okostelefonom, akárhányszor csak csend van körülöttem. Realizáltam, hogy rengeteg ember küszködik ezzel a felismeréssel, ehhez próbáltam alternatívát kitalálni – meséli. – Az olvasásélmény egyszerűsítésén túl a POKET időközben egyfajta új városi közösséggé nőtte ki magát. Ma már több ezer budapesti fiatal zsebéből kandikál ki valamelyik zsebkönyvünk. Főleg egyetemisták vásárolják a kiadványainkat, de 11-től 59 éves korig minden korosztályra jellemző már egy-egy cím."
Egyrészt tehát nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a fiatalokat megszólító közösségi programokra, másrészt időszerű lenne változtatni a – jelenleg uralkodó – irodalomtörténeti szemléleten. "A hagyományos kötelező olvasmányokra építő irodalomtanítás már évek óta nem működik hatékonyan – magyarázza Kispéter Andrea. – Az irodalomtörténeti vonalon haladó tananyag nem alkalmas a korosztályi jellemzőkre építő oktatásra. A szakma egy része mégis ragaszkodik a konzervatív szemlélethez, ahhoz, hogy bizonyos tartalmak „nem maradhatnak ki” az oktatásból. A tapasztalatok és a visszajelzések szerint viszont a tananyag nagy része valójában nem jut el a tanulókhoz, nem válik tudásbázisuk részévé, és személyiségük alakításában sem játszik szerepet."
Erre a gondolatra rímel Mogyorósi Lili, tizenegyedik osztályos tanuló véleménye is. Lili egy vidéki szakgimnázium rendész osztályába jár, több nívós versmondó versenyt is megnyert, mégis szívesen változtatna a jelenlegi irodalomtanítás gyakorlatán. "Hamarosan itt a végzős év. A tanáraink folyamatosan azt hajtogatják, hogy olvassuk az ezeréves kötelezőket, mert ha a szóbeli érettségin véletlenül ezeket húzzuk, sok minden múlhat rajta. Imádok olvasni, a romantikus-fantasy műfaj a kedvencem. Rajongok a mai modern irodalomért, több versmondó versenyt megnyertem, mégsem olvastam el egyetlen kötelezőt sem. Nem értem, miért kellene régmúlt századok alkotásait olvasgatnunk, amiknek már a megértése is nehézségekbe ütközik. Időszerű lenne, ha nagyobb szerepet kapnának a kortárs szerzők. El lehetne tekinteni a hagyományoktól, hogy élvezetesebbé váljon a tanulás. Szívesen írnék például dalszövegeket a magyarórákon. Ezek nem sokban különböznek a versektől. A megzenésített költemények egyébként is könnyen rögzülnek. Érdemesebb lenne ilyen formában tanulni ahelyett, hogy a tankönyvet magoltatják be velünk, mert azt egy hét múlva már el is felejtjük."
A kortárs szerzők hangsúlyosabb jelenlétét sürgeti Varró Dániel költő is. "Fontos a mából, a mai nyelvhasználat és élményvilág felől közeledni a régiekhez. Ezzel jobban meg lehet fogni a fiatalokat, és ez meghozhatja a kedvüket a költészethez. Nagyra becsülöm azokat a kezdeményezéseket, amelyek lehetővé teszik a diákoknak, hogy a kortárs irodalom szövegeivel és szerzőivel találkozhassanak. Egy ismerősöm gyereke egyszer például azt kérdezte, hogy „a Varró Dani, az még él?” Jó lenne, ha a fiatalok nem gondolnák, hogy az irodalom valami régi poros dolog, hiszen lehet mai és élvezetes is. Ráadásul a régebbiek ízére is könnyebben rá lehet találni a maiakon keresztül."
A pedagógusok viszont nem egykönnyen módosítanak a bejáratott rutinokon. A legfontosabb kimeneti mérés, vagyis a továbbtanulást meghatározó érettségi vizsga bizonyára sok tanárnak veszi el a kedvét a kísérletezéstől. A kreativitás viszont nagyobb szerepet is kaphatna az irodalomórákon, az érettségi követelményei ugyanis megváltoztak az utóbbi években. – Egyre nagyobb teret kap a gondolkodás, a sikeres érettségi vizsgához alig van szükség lexikális tudásra – állítja Kispéter Andrea.
A változó érettségihez alkalmazkodó, az irodalomtörténeti szemlélettel szakító, a hagyományoktól merőben eltérő irodalom-tankönyvsorozatot alkotott meg Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens. Nem volt könnyű dolga, amikor gyakorló pedagógusként el akarta fogadtatni innovatív módszereit a kollégákkal és a szülőkkel. – A hazai oktatási rendszer hihetetlenül zárt és merev. Sajnos ezért a magyar iskola egy rendkívül unalmas hely, és talán ez a legnagyobb baj az irodalomtanítással is. Ezen szerettem volna változtatni, amikor a tankönyveimben „túl nagy” szabadságot adtam a tanároknak és a diákoknak. Magam is végigtanítottam egy osztályt a saját tankönyveimből, és igen tisztességesen leérettségiztek. Ha leszámítom az elfogultságom, akkor is kijelenthetem, hogy a könyvek működtek. Amikor a diákjaim 9-10. osztályosok voltak, a szülők féltek egy kicsit, hogy amit én csinálok magyarórákon, az nem egészen szabványos. Végül megértették, hogy én nem tananyagot, hanem „életet” próbálok tanítani a gyerekeiknek, s az életre felkészítő élményekhez szeretném juttatni őket az irodalom segítségével.
Alternatívák tehát mindig vannak, legyen szó magyartanításról vagy olvasóvá nevelésről. A feladat nem mindig egyszerű, de előbb-utóbb megtérülnek a fáradozásaink. Igyekezzünk megtalálni az utat a fiatalabb generációkhoz! Ne mondjunk le róluk és főleg ne fosszuk meg őket az olvasás élményétől! Kínáljuk meg őket a kultúra és az irodalom minél változatosabb formáival! Legyen mindennapos beszélgetéseink témája, hogy ki milyen könyvet olvasott, milyen színdarabot vagy kiállítást tekintett meg! Mutassunk jó példát nekik!
Ez a cikkem a Családi Lap 2019/4. számában jelent meg.
Kép: unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!
