Ez a regény nem pont a karácsonyi ünnepkör idején játszódik, nekem mégis valahogy decemberben került a kezembe tavaly és idén is. Üde, friss, humoros - megérte kétszer elolvasni.
R. Kelényi Angelika könyvében minden adott, ami egy könnyed, szórakoztató történethez kell. A főszereplő utálja a munkáját és szívesen kilépne a napi taposómalomból. Pasifronton sem igazán mondható sikeresnek, hiszen a szerelmi élete mindössze néhány rövid légyottból áll. Aztán egyszer csak jön a hatalmas lehetőség, amikor fordíthat a szerencséjén. Hogy sikerül-e, az kiderül a könyvből.
Hogy mégis felvillantsak valamit a sztoriból, elárulok egy-két dolgot a regény hősnőjéről. Caroline Wood, a 35 éves titkárnő nagyszabású álmokat dédelget. Minden vágya egy cikkírói állás annál a lapnál, ahol nap mint nap a zsémbes főszerkesztő, Miss J teáját főzi. Sok írói gyakorlata nincs, csak egy blogja, amelynek az olvasottsága nem egészen úgy alakul, mint szeretné. Ennek ellenére meggyőződése, hogy hatalmas tehetség, a Pulitzer-díj várományosa. Amikor a "Határtalan szerelem" rovat szerző nélkül marad, Caroline úgy érzi, eljött az ő ideje. Rettenetesen izgul, de összeszedi minden bátorságát, és a főnöke elé áll egy nem mindennapi ötlettel. Mivel szeretné megismerni a katalán konyhát - és az igaz szerelmet -, öt napra Barcelonába utazik, hogy minden nap más férfival randizzon egy-egy helyi étteremben, a mediterrán macsók történetét pedig a "Határtalan szerelem"-ben vesse papírra. Miss J eleinte szkeptikusan fogadja Caroline tervét, végül mégiscsak beadja a derekát. A lelkes újságírójelölt néhány nap múlva már Barcelonában készülődik az első vacsorára, amely nem egészen úgy alakul, mint szeretné. Úgy tűnik, a romantikus történetek elkerülik Carot, hiszen a társkeresőn megismert macsók nem egészen az őszinteségükről híresek. Egyik katasztrofális randi követi a másikat, hősünk csetlik-botlik, időnként nem tudja, sírjon vagy nevessen. Hogy végül a szerelem Barcelonában vagy Londonban talál rá, az maradjon titokban!
Ezt a regényt nemcsak a szerző humora és Caroline bénázásai tették szerethetővé, hanem a spanyol életérzés, a napsütés, a könnyed, nyári ruhák, a tengerpart, a Sagrada Familia, a Güell park és a Güell palota. Szívem szerint kezdenék csomagolni! Barcelona, Barcelona! Remélem, mihamarabb találkozunk!
Kép: saját
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!