A népszerű ifjúsági és családregények szerzőjével, a szintén szentesi Kristin M. Furrierrel egy munkahelyi feladat miatt találkoztam. Aztán elkezdtünk beszélgetni, és nem állhattam meg, hogy ne kérdezzem írói indulásáról, tapasztalatairól, jövőbeli terveiről.

Emlékszel arra, amikor először fogalmazódott meg benned a regényírás gondolata?

Az írás szinte gyerekkorom óta elválaszthatatlan része az életemnek. Általános iskolásként már novellákat írtam. Ahogy idősödtem, éltem a fiatal felnőttek életét: tanultam, dolgoztam, családot alapítottam. Több területen, több szerepben is kipróbáltam magam, de az írás mindvégig velem maradt.

Mikor döntötted el, hogy a nyilvánosság elé tárod a műveid?

Szerettem volna tudni, mások milyennek ítélik meg az alkotásaim, ezért 2006-ban több pályázatra is beküldtem a munkáim. Így jelent meg ebben az évben az első írásom nyomtatásban. Ez volt a Karácsony kincse című novellám Az első regényem, a Johannát, szintén pályázatra írtam. Rengeteg munkám volt benne. A gyermekem kicsi volt, jobbára éjszaka dolgoztam a könyvön. Sok lemondással járt az elkészítése, mégis örömmel írtam, mert hozzám közel álló műfajt választottam, a családregényt. Fél évig dolgoztam rajta, csak a férjem avattam be. Bár a regény akkor nem került be a nyertes alkotások közé, szerettem volna, ha a történet minél több emberhez eljut, ezért elkezdtem kiadót keresni.

Mennyire volt rögös ez az út?

Nem voltam könnyű helyzetben. Szembesülnöm kellett vele, hogy a nagy kiadókhoz nem könnyű bekerülni, ha valakinek még nincs neve. Emiatt a magánkiadás mellett döntöttem. Ennek költségeiből úgy tudtam lefaragni, hogy sok munkafolyamatot én vállaltam be. Ilyen volt a borító fotózása, tervezése, a papírtípus, a betűméret, a betűtípus kiválasztása. Emellett a promóciót is jómagam vállaltam át. A korrektúrát, a szerkesztést és a nyomdai előkészítést viszont szakemberre bíztam.

Nem tekintetted tehernek ezeket a pluszfeladatokat?

Épp ellenkezőleg! Élveztem a kreativitást, amit ez a munka megkívánt tőlem. Hatalmas élmény részese lenni ennek a folyamatnak és látni, ahogy a képzeletem szüleménye kézzel foghatóvá válik.

Mennyi idő telt el a kézirat lezárása és a megjelenés között?

Körülbelül fél év. Ez azóta sem változott, ugyanis a kézirat leadása után még annyi feladat van, amíg egy könyv megszületik, és annyi kézen megy keresztül, hogy az komoly időt ölel fel.

Milyen volt az első regényed fogadtatása?

Pozitívabb, mint amire számítottam. Ahhoz képest, hogy ténylegesen első könyv volt, és nem ismert névvel indultam, sokkal jobb volt a fogadtatás, mint azt vártam. Ez nagyon sokat jelentett teljesen kezdőként.

Mit tudhatunk az olvasóidról?

Nagyon hálás vagyok nekik, figyelek a visszajelzéseikre. Az első regényem, a Johanna folytatása például az ő kérésükre született meg, akárcsak a hamarosan megjelenő hatodik könyvem is. Mindig próbálom a visszatérő kritikákat figyelembe venni, sokat lehet tanulni ezekből. Mivel a Dugonics irodalmi díj odaítéléséről az olvasók döntenek, az ifjúsági kategóriában elért negyedik helyezést is nekik köszönhetem.

Melyik korosztályból kerülnek ki az olvasóid?

Tizenegy év fölött bárkinek ajánlom a könyveim. Tudatosan felvállaltam azon törekvésem, hogy megmutassam a magyar nyelv szépségét.  Nem használok trágár szavakat vagy szlenget. Fontos célkitűzésem emellett, hogy olyan betűméretet és betűtípust választok, amivel az olvasási nehézséggel küzdő fiatalok is könnyen tudják fogyasztani a regényeim.

Említetted, hogy az olvasók is terelgetnek bizonyos témák felé. Mi inspirál még egy-egy történet megírására?

A kastély rejtélye című könyvem egy angliai utazás inspirálta. Amikor megláttam I. Erzsébet ezeréves kastélyát, tudtam, hogy ebből regény lesz. A történeteim leginkább a 19. század Angliájában játszódnak. Vonzódom ennek az országnak a kultúrájához, történelméhez. Két regényem, Az üveggyémánt átka, és az Elvesztett múlt kivétel ilyen szempontból. Azonban az összes könyvemnél inspiráltak a történelmi helyek, régi épületek, festmények, utazások.

Mennyi kutatómunkát kell végezned a regények megírásához?

Általában olyan korszakokat jelenítek meg, amikről eleve sokat olvasok, mert ténylegesen érdekelnek, de néhány, szaktudást igénylő témának utána kell olvasnom. A Johanna regényem írásakor például utánajártam, melyik gyógynövény mikor virágzik, mire használják, hiszen egy teaház köré épül a történet, de az Elvesztett múlt című regényemnél annak is utána kellett néznem, milyen elv szerint működik egy több száz éves vízimalom.

Ha megvan a forrás és a nyersanyag a regényhez, hogyan zajlik magának az írásnak a folyamata?

Az elején többnyire éjszaka dolgoztam a regényeimen, ma már inkább csak nappal írok, másabb tempóban, mint a kezdetekkor. Muszájból nem írok, csak akkor, ha van időm és ihletem. Ha nincs, nem erőltetem, nem görcsölök rajta. Olyankor szünetet tartok és szakaszosan írok. Volt már, hogy egy hétvége alatt megírtam egy könyv három negyedét. Ha kényszerből írnék, az megérződne a műveimen. Hogy mi történik a szereplőimmel, az gyakran számomra is meglepetés. Nem írok vázlatot, hagyom, hogy a történet vigyen magával. Arra azonban ügyelek, hogy a szereplőim tanuljanak a múltból és a történet végére levonjanak egyfajta érzelmi tanulságot. A sorok között olvasva mindig megjelenik egy didaktikus szál is.

Min dolgozol jelenleg?

A hatodik regényem májusban jelenik meg, jelenleg már a nyomdában van. Olvasói kérésre született ez a történet, amely műfaját tekintve családregény. A korábbi műveimhez hasonlóan ez is a múltban játszódik. Az örök elégedetlenség témáját dolgozza fel. Ez az első regényem, ami teljesen a felnőtt korosztályt célozza meg. Bár családregényem már íródott – ez volt a Johanna sorozat – de ott az ajánlott korhatár 11-12 év volt. A társalkodónő című megjelenő regényem viszont inkább szépirodalmi kategóriába sorolnám. A történet az 1870-es évek Angliájában, azon belül Walesben játszódik. Egy lecsúszott lord legidősebb lányának, Emmának az életútján keresztül követhetjük végig, hogyan keresi a nemesek között a saját magának megálmodott helyet. Végigkísérhetjük minden döntését, legyenek azok helyesek vagy elhibázottak. Emma keresi, mi tenné boldoggá és megelégedetté. Hogy megleli-e? A könyvből megtudhatjuk.

Mit tanácsolnál azoknak, akik még csak kacérkodnak az írás gondolatával?

Először is azt, hogy aki írni szeretne, írjon! Aki erre született, annak írnia kell, mert egész egyszerűen nem tud nem írni. Ha kezdetben esetleg elmaradnak a pozitív visszajelzések, akkor sem szabad feladni.

Képek: Kristin M. Furrier

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!