Néhány hónapja kezdtem el írni a blogom. Mivel korábban csak olvasóként kerültem kapcsolatba hasonló oldalakkal, jó pár helyen utánanéztem, hogyan is kell ezt úgy csinálni, hogy másnak is élvezetes legyen. Miközben próbálom magam képezni, hogy minél igényesebb szintre tudjam fejleszteni az oldalam és az írásaim, zavaróan gyakran bukkanok bele abba a praktikába, hogyan is válasszunk szenzációhajhász címet. Ha a tartalom lerágott csont vagy túl primitív, nem gond. A cél, hogy minél többen kattintsanak az írásainkra. Az, hogy az olvasó csalódottan vagy egyenesen felmérgelve kattint a kis piros X-re a képernyő sarkában, ha végigszenvedte magát agyszüleményeinken - ha egyáltalán képes volt rá - teljesen mellékes.

Sajnálom, ha bárkit is megsértek a vulgáris fogalmazással, de kimondom: felfordul a gyomrom ettől a szemlélettől. A cím feladata természetesen nemcsak az, hogy összefoglalja, miről írtunk. Fel is kell keltenie az olvasó figyelmét, meg is kell győznie, hogy érdemes vennie a fáradtságot és a mi gondolatainkat választania. De milyen áron?  Hol van a határ a kreatív, jópofa és a felugró ablakoktól, harsány színektől, túlzó betűméretektől hemzsegő címek között?

Értetlenül állok a jelenség előtt, vajon miért divat manapság, hogy életünk minden területén a külcsín megtévesztő csillogásának áldozatul esve a belbecs már jelentéktelen, másodlagos tartozékká torzul? Miért nem látjuk be, mennyivel értékesebb lenne az ócska külsőségek helyett a tartalomra figyelnünk?

A semmitmondó ígéretekkel teli lufik előbb-utóbb mindig kipukkadnak. Akkor pedig nagyot lehet esni, amikor a rózsaszín illúziók szertefoszlanak. Ha végiggondoljuk, nem etikusabb szépen, lassan, magunknak és az olvasóknak, vevőinknek időt és lehetőséget adni arra, hogy apránként, türelmetlen és izgága kényszerítés nélkül ízlelgessék azt, amit kínálunk nekik?

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

A kép forrása: unsplash.com