A hétvégén látogatást tettünk a svéd lakberendező áruházban. Két héttel karácsony után dugig volt a parkoló, az üzlet földszintje és emelete is hemzsegett a potenciális vásárlóktól. Mindenki ekkor cserélte ki az elfuserált karácsonyi ajándékokat? Dübörög a gazdaság és muszáj költeni a pénzt? Vagy az embereknek nincs jobb hétvégi programjuk, mint órákat elpazarolni számukra túlságosan is költséges cikkek bámulásával vagy ész nélkül szórni a pénzt? Esetleg hozzánk hasonlóan mások is listába szedték, mi mindenre van még szükségük egy költözés után?

A válaszokat természetesen nem tudom. Azt viszont láttam, hogyan hömpölygött az embertömeg a nyilakkal előre kijelölt útvonalon. Egy fiatalabb nő örömittasan pakolt a kezébe egy rakat papírrendező dobozt, mert az csak 195 Forintba került. Aztán ezt a fantasztikus hírt meg is osztotta egy másik, a közelében nézelődő nővel, akinek leesett az álla és elkerekedett a szeme a hír hallatán, aztán gyorsan magához tért, és megbabonázva indult az iratrendező dobozok felé, mert nem akarta elhinni, hogy tényleg csak 195 Forintba kerülnek. Erre az alacsony árra persze én is felkaptam a fejem, szemügyre vettem a dobozt, aztán gyorsan végiggondoltam, mire is tudnám használni. Arra a megállapításra jutottam, hogy semmi értelmessel nem tudnám megtölteni, Haszontalan lett volna csak azért pénzt kiadni érte, hogy aztán a melléképületünkben porosodjon.

A bemutató termekben igyekeztük szedni a lábunkat. Csak annak a terméknek a szemrevételezésével, kipróbálásával töltöttünk hosszabb időt, aminek a megvásárlását indulás előtt célként kitűztük. Egy-két mintakonyhába és irodába bekukkantottam, volt amelyik tetszett is, de felesleges időtöltésnek tartottam, hogy egy gondosan beállított szobba előtt azon sóhajtozzak, vajon mikor telik nekem ilyenre. Ötletnek, inspirációnak persze tökéletesek ezek az aprócska mintatermek, ha az ember házfelújítás vagy költözés előtt áll. Mi viszont már túlvagyunk ezeken.

A konyharészlegen aztán nálam is előtérbe került az emóció. Imádom a különböző süti- és tortasütőformákat, a sütis fémdobozokat és az üvegből készített csatos üvegeket. Elfogadható áron találtam olyan üveg ételtárolót, amelyre már régóta vadásztam. Az el-eltöredező kávés poharaink helyett is vettünk két új csészét, az elnyűtt edényalátét- és konyharuha-készletünket is felfrissítettük. Apró fazekak, kisebb méretű habverők is felkeltették az érdeklődésem. A férjemmel azonban minden új - kosárba készülő - cikknél feltettük a kérdést magunknak: Valóban szükségünk van erre? Boldogulunk még a meglévő eszközeinkkel? Tényleg nélkülözhetetlen egy új darab megvásárlása? És a válasz - számunkra nem - meglepő módon az volt: Remekül megvagyunk új konyhai eszközök nélkül is.

Az áruházban nem egy púpozásig teletöltött bevásárlókocsit és vállra akasztható bevásárlótáskát láttam. Érthetetlenül álltam a világvégére bespájzoló tömeg előtt, és azon lamentáltam, vajon valóban el fogja-e használni belátható időn belül a középkorú házaspár a 3X3-as pakk, gigaméretű gyertyát vagy a háromdarabos serpenyőkészletet. Vagy csak örülnek, hogy megengedhetik maguknak, közben meg egy kicsit azt érzik, hogy villoghatnak vele a többi vásárló előtt, aztán hazaviszik, és bevágják a többi lom közé a zsúfolásig teli szekrények mélyére, végül néhány hónap múlva el is feledkeznek róla, és emiatt pénztárcájukat nem kímélve újabb adag illatos, csillogó vagy bármilyen más szempontból nagyon trendi tárgyat (az én felfogásom szerint kidobásra ítélt, egyszer sem használt hulladékot) cipelnek haza. Vagy csak én látom most sötétebben a dolgokat és ezzel együtt a fogyasztói társadalmat.

A kasszákat, a kijáratnál sorakozó büfépultokat és az áruházakba behajtani kívánó autósokat figyelve olyan érzésem támadt, mintha itt most valamit ingyen osztogatnának és a világért nem illene kimaradni belőle, nehogy csóró lúzerként szemrehányó, lenéző tekintetek kereszttüzébe kerüljön az ember. Elképzelhető,  hogy a mértéktelen fogyasztás mögött időnként egyfajta megóhajtott, felsőbbrendűséget hirdető büszkeség is rejlik? Szeretnénk azt üzenni a külvilág, a másik ember vagy éppen önmagunk felé, hogy nem aggodalmaskodunk a pénzügyek miatt, nem fontolgatjuk, hogy osszuk be a pénzt, bármit megengedhetünk magunknak, bármit megtehetünk? Ez is előfordulhat. Közben pedig nem vesszük észre az egész folyamatot mozgató manipulációt. A marketingesek ugyanis sunyi, tudatalatti üzenetekkel bombáznak minket és igyekeznek minél jobban meggyőzni arról, milyen csúcsszuper, mások által irigyelt életérzést kaphatunk, ha átadjuk magunkat az agyatlan fogyasztás parancsának. A gond ezzel csak az, hogy mind a befolyásolt tömegek mind a profitorientált cégvezetők csak legyintenek, amikor valaki azt pedzegeti, milyen katasztrofális hatásokkal jár mindez hosszútávon (klímaváltozás, megoldatlan hulladékkérdések, levegőszennyezés...). Talán itt lenne az ideje egy tudatosabb, átgondoltabb vásárlási szokásrendszer kialakításának...

Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!