Ez a cikkem a Családi Lap 2019/12. számában jelent meg.

Ahogy belépünk az adventi időszakba, egyre gyakrabban ejtünk szót az önzetlenség fontosságáról és a rászorulók támogatásáról.  Decemberben több helyszínen is feltűnnek azok a néma angyalok, akik szó és jutalom nélkül végzik munkájukat, hogy szebbé tegyék mások ünnepét. Az önkéntesek munkája pótolhatatlan, hiszen segítségre, figyelemre, néhány kedves szóra mindenkinek szüksége van. Összeállításunkban az önkéntes segítők világába vezetjük be az olvasót.

Átalakuló trendek

Az elesettek, a gyengék, a betegek támogatása egyidős az emberiséggel. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – az utóbbi években bizonyos változásokat figyelhetünk meg az önkéntesség világában. Míg régebben inkább a felnőtt gyerekkel rendelkező, vallásos hátterű, idősebb nők választották a segítő tevékenységeket, elsődleges ösztönzőjük pedig a jótékonykodás és az adományozás volt, manapság új trend látszik kibontakozóban. Az új típusú önkéntesek egyrészt jóval fiatalabb korban próbálják ki magukat ebben a szerepben – sok esetben még gyermektelenek –, másrészt inkább a gyakorlatszerzés, a kapcsolati tőke gyarapítása vezérli őket. Az egyéni érdekek tehát egyre jobban előtérbe kerülnek a csoport érdekével szemben. Ez valamilyen mértékben szembemegy az önkéntesség definíciójával, a lényeg mégsem a motivációban, hanem az ingyenes segítségnyújtásban rejlik.

Mikor és miért segítünk?

Az altruizmus, vagyis az, amikor a jutalmazás igénye és reménye nélkül mások javát szolgáljuk viselkedésünkkel, közös jellemvonásként köti össze a segítőket. „Az önkéntes munkát végzők személyiségében erősebbek az altruisztikus vonások, mint az átlagemberekben. Talán nem is gondolnánk, de a laikus segítők nagyobb érdeklődést, erősebb elkötelezettséget mutathatnak azoknál, mint akik hivatásszerűen, professzionális módon végzik munkájukat,  könnyebben alakítanak ki kapcsolatot, fogékonyabban reagálnak az érzelmekre, és kevesebb kommunikációs nehézséggel kell szembenézniük – sorolja Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt.”

Bár a segítő szándék mindvégig ott van önzetlen embertársainkban, bizonyos életszakaszokban erősebben hív bennünket az önkéntesség. „Ilyen például az egyetemi évek és a diplomaszerzést követő időszak, mikor tapasztalatainkat és kapcsolatrendszerünket szeretnénk bővíteni; vagy a nyugdíjazás utáni időszak, mikor egy jó cél érdekében tudásunkat, tapasztalatunkat, időnket és munkánkat szeretnénk adni másoknak. Érintőlegesen megemlíthető még a középiskolás korosztály számára előírt ötvenórás közösségi szolgálat is, amely alapvetően kötelező, a diákok azonban szabadon dönthetnek arról, milyen területet választanak – magyarázza szakértőnk.”

Négy ember, négy történet

Hogy jobban megérthessük, miként működik az önkéntesség, négy segítőt mutatunk be önöknek. Motivációjuk egyénenként eltérő, mindegyikükben közös azonban, hogy szeretnék szebbé tenni embertársaik életét. Ismerjék meg őket!

Róbert – Az időskornak nem feltétlenül kell a magányról szólnia

Amikor Ferenczi Róbert hatvan évesen elveszítette a munkahelyét, úgy érezte, nem akarja újabb állásinterjúkon bizonygatni tudását és rátermettségét. Amíg azon törte a fejét, mihez is fogjon, szüksége volt olyan elfoglaltságra, amivel hasznosan tölthette megszaporodott szabadidejét. Az önkéntes munka jó választásnak tűnt.

Róbert több segítő közösségnél is megfordult, míg rátalált az Idősek Barátai programra. A szervezet önkéntesei intézményekben vagy saját otthonaikban elszigetelten élő idős embereket látogatnak heti rendszerességgel. Beszélgetnek velük, sétálni kísérik őket, kisebb segítséget nyújtanak, felolvasnak.

Róbert két nyugdíjas férfinak könnyíti meg a mindennapjait. Egyiküknek a bevásárlást intézi, másikuknak az online tér segítségével igyekszik kinyitni a világot. Az idős úr Róbert számítógépes ismereteire támaszkodva talált rá egy régi barátra és egy különleges könyvre, amelyet már régóta keresett. „Ezek az apróságok is sokat jelentenek, a legfontosabb azonban, hogy a rendszeres látogatások enyhítik az idősek magányát. Merthogy a nyugdíjas korosztály gyakran egyedül él, nem szívesen mozdul ki a négy fal közül, nincs kihez szólnia. Aztán ha akad valaki, aki önzetlenül törődik velük, eleinte bizalmatlanok. Viszont ha sikerül lebontani a kezdeti kételyeket és gyanakvást, örömmel fogadják, ha valaki segítő szándékkal fordul feléjük. Természetesen időnként előállnak feszült helyzetek. Nem gyakran, de előfordul, hogy nem passzol a két fél személyisége egymáshoz. Ha valakinek nehézsége támad a munkája során, a többi önkéntestől és az alapítvány munkatársaitól is segítséget kaphat. A támogatókat nem hagyják magukra, a szervezet valódi közösségként működik. Rendszeresen szervezünk közös programokat támogatóknak és támogatottaknak. Nincs ez másként karácsony környékén sem. Szeretek ennek a csapatnak a tagja lenni. Büszkeséggel tölt el, hogy másokon segíthetek.”

Gábor – Elég egy köszönöm!

Az 51 éves Szalánczi Gábor vállalkozóként dolgozik. Rugalmas időbeosztása lehetővé teszi, hogy a budapesti SOS Mentőkutyás Egyesület tagjaként szabadidejében kutyákat képezzen ki és eltűnt személyek keresésében vegyen részt.

De hogyan is működik ez a fajta segítségnyújtás? Gábor és nyolc-tíz fős mentőcsapata rendszeresen vesz részt félnapos kiképzéseken. A tréning azzal kezdődik, hogy egy romos, erdős vagy hegyvidéki területen önkénteseket bújtatnak el, majd az állatoknak meg kell keresniük őket. A kiképzés mindig egyénre szabott. A feladatok száma és hosszúsága attól függ, melyik kutya hol tart a négy-öt éves tanulási folyamatban. Aztán egyszer csak eljön a nap, amikor élesben is bizonyítaniuk kell a négylábúaknak.

 „Amikor valaki eltűnik, és a rendőrség indokoltnak látja a mentőkutyás keresést, közvetlenül minket hívnak vagy a Magyarországi Mentőkutyások Országos Szövetségét, amely értesíti az összes tagszervezetet. Amint befut a riasztás, kapcsolatba lépünk azokkal a tagjainkkal, akiknek a kutyája éppen bevethető. Ők visszajeleznek, és elindulnak a helyszínre. Ott találkoznak a mentőcsapat többi tagjával, rendőrökkel és további önkéntesekkel. Egy team részeként mi „csak” megkeressük az eltűntet, a kimentés és a sérültek ellátása már nem a mi feladatunk.”

Bár az eltűnési esetek ritkán végződnek happy enddel, Gábor azokból az esetekből merít erőt, amelyeknél élve megtalálják az eltűntet és át tudjuk adni a családjának. Ilyen volt, amikor pár éve egy osztálykiránduláson elveszett három kislány a pilisi erdőben. Pár órán belül 80-100 önkéntes gyűlt össze, hogy megtalálják őket. A gyerekek egész idő alatt együtt maradtak, tartották egymásban a lelket, végül mindhárman jó fizikai és mentális állapotban kerültek elő. „Megindító volt érezni a segíteni akarást, büszkeséggel töltött el, hogy részese lehetettem a közös sikernek. A legnagyobb jutalom mindig az, amikor a koszos gyereket átadjuk az anyukájának, és megköszönik a munkánkat.”

Katalin – Akinek Afrikáért dobban a szíve

A nagycsaládos Bodó Katalin projektvezetőként dolgozik az informatika egy speciális területén. Mivel gyermekei már kamaszok, lett egy kis szabadideje, amit szeretett volna hasznosan tölteni. Pár éve véletlenül talált rá az Afrikáért Alapítvány honlapjára.

„Több projektben is részt veszek itthon, de voltam már terepen is dolgozni a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Megismerkedtem az alapítvány kinti munkájával, az általuk fenntartott iskolával és árvaházzal, részt vettem egy miniprojektben, ahol egy rendelőt újítottunk fel egy hegyi faluban. Szeretek a helyi emberekkel együtt dolgozni, ugyanakkor mindig megdöbbent az az elképesztő szegénység, amivel ilyenkor szembesülök. Kongóban tanultam meg, mennyire szerencsés vagyok, hogy ide születtem, mert a kongói viszonyokhoz képest nálunk valódi jólét van. Kötelességemnek érzem, hogy segítsek azoknak, akik nálam nehezebb körülmények között élnek. Karácsonyhoz közeledve egyre többen gondolják hasonlóan, ilyenkor nagyobb az adakozási kedv, az afrikai árvák is hamarabb találnak támogatóra a „Fogadj örökbe!” kampány kereteiben. Az év vége azért is különleges lesz számunkra, mivel a következő kongói humanitárius turistaúthoz gyűjtünk adományokat. Decemberben utazunk. Végtelenül hálás vagyok, hogy több projektben is részt vehettem a fekete kontinensen. Jó érzéssel tölt el, ha javíthatok egy gyermek vagy egy család életkörülményein, mert szívesen és örömmel segítek másoknak. Azt viszont nagyon nehéz megélni terepen, hogy a segítség, amit viszünk, mennyire parányi ahhoz képest, mint amire szükség lenne. Sajnos nem tudunk mindenki helyzetén javítani. Sokszor érzem magam picinek és tehetetlennek, hiszen mi csak cseppek vagyunk az óceánban. Aztán emlékeztetem magam arra, hogy a tenger nem más, mint a cseppek sokasága.”

Kornélia - Mosollyal minden könnyebb

Beszédes Kornélia egy keresztény közösségben próbálta ki a karitatív munkát. Aztán tizenhat évvel később létrehozta barátaival a Vidám Segítők Alapítványt. Bohóc- és bábműsoraikkal gyermekkórházakba, gyermekotthonokba, idősek otthonába, fogyatékosok otthonába visznek nevetést, vigaszt és szeretetet.

 „Minden egy verssel kezdődött. Huszonöt évvel ezelőtt olvastam néhány sort, amely rámutatott, hogy a hitünk nem csak imából, hanem cselekedetekből is áll. Nagyon megérintett ez a gondolat. Akkoriban gyakran háborgott a lelkem. Többre vágytam annál, hogy az életem a munkáról és a pénz hajszolásáról szóljon. Olyan tevékenységet kerestem, ami értelmet ad a mindennapoknak és amit teljes szívvel tudok végezni. Ekkor találtam rá az önkéntes munkára. Kezdetben nem igazán tudtuk, mit és hogyan csináljunk. Egyedüli iránytűként a tapasztalatunk és a Biblia mutatott utat. Azóta számos intézményben megfordultunk, mégis izgatottan várom az újabb és újabb találkozásokat a régi és az  új ismerősökkel. Szeretem a készülődés izgalmát, az utazásokat, a változatosságot, a szeretetet, amit adunk és kapunk. A felemelő élmények mellett azonban a szívszorító pillanatok is hozzátartoznak a munkánkhoz. Mindig fájdalmas elengedni a gyógyíthatatlan gyerekeket, látni a szülők fájdalmát, az idősek elhagyatottságát, érezni a csalódottságukat, ahogyan várják a családtagjaikat, megtapasztalni a gondokat, a pénztelenséget az átmeneti és gyermekotthonokban.

Ha meg is viseli az embert a sok szomorúság és kiszolgáltatottság, menni kell tovább és a következő feladatra összpontosítani. Közeleg a karácsony. Advent idején sűrű a programunk, sok helyre várnak minket. Erre az időszakra nem a megszokott műsorral készülünk. Évről évre különleges, új darabokat választunk. Idén A kis gyufaárus lányt adjuk elő. Karácsonyi dalokkal, versekkel is készülünk és rengeteg imával, hiszen ez az alapja mindennek.”

Ha a személyes történetek meghozták a kedvét a karitatív munkához, célszerű néhány szempontot figyelembe venni, mielőtt kipróbálná magát segítőként. „A legfontosabb, hogy elhivatottságot érezzünk az önkéntes munka iránt. Ez már önmagában megelőlegezi az eredményességet – hangsúlyozza Csernák Krisztina. – Első lépésként döntsük el, mit szeretnénk csinálni, és keressünk hozzá terepet! Praktikus, ha az önkéntes munkát lakóhelyünk közelében végezhetjük, tanulmányainkhoz, képzettségünkhöz jól illeszkedik, motivál a fejlődésben, az előre lépésben.”

Ha nyitott szemmel járunk, bizonyára megtaláljuk azt a területet, amelyben kiteljesedhetünk és amellyel másoknak és magunknak is örömöt szerezhetünk. A lehetőségek tárháza végtelen. Próbáljuk ki magunkat új szerepekben is!

A képek illusztrációk. Forrásuk: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!