Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

8163 m boldogság - Makóról a Manaslu tetejére

2022. október 03. - Szemlélődő Szív

Gyergyai-Szabó Mariann

Gyerekként még boltos akart lenni. Aztán kárpitosként helyezkedett el, jelenleg könyvelőként dolgozik. Amikor lejár a munkaidő, kibújik megszokott szerepéből. A kosztümöt és a körömcipőt bakancsra és hátizsákra cseréli, retikül helyett jégcsákány kerül a kezébe. Kerekes Éva hegymászó újabb nyolcezres csúcs meghódítására készül.

 kerekes_eva_i282319414681311192_szw1280h1280.jpg

Eleven. Így nevezték a makói kislányt, akit a babázás helyett jobban érdekelt a rosszalkodás és a fára mászás. A kislány azóta felnőtt, belekóstolt a vasúti forgalomirányításba, kipróbálta magát eladóként és a helyi polgármesteri hivatal csoportvezetőjeként. Vargabetűk után talált rá a könyvelői munkára, amelyet huszonöt éve végez rendületlenül. A szakmai élete sínre került, de valami továbbra sem hagyta nyugodni.

Negyvenes évei elején járt, amikor motoszkálni kezdett a fejében egy gondolat. Úgy döntött, végigjárja az El Caminot. A gondolatot tett követte. Magányosan rótta a kilométereket San Jean Pied de Port és Santiago de Compostela között. Amikor az ember hosszabb időt tölt önmagával, elkerülhetetlen, hogy más szemmel tekintsen saját életére és annak prioritásaira. Éva esetében sem volt ez másként. A repülőről nem ugyanaz az ember szállt le, mint aki elindult.

kerekes_eva_collage1_1.jpg

A következő cél

Épp csak hazatért a Caminoról, amikor összefutott egy régi ismerősével. Átlagos találkozásnak indult, Éva számára mégis emlékezetes maradt. Lenyűgözve hallgatta barátja beszámolóját a Mont Blanc és a hegymászás szépségéről. Aznap eldöntötte, ő is feljut az Alpok legmagasabb pontjára. Ehhez azonban szembe kellett néznie legnagyobb félelmével. A tériszonyával.

„Hogy biztos legyek magamban, beiratkoztam egy magashegyi jártassági tanfolyamra, ahová egy hatalmas hátizsákkal érkeztem. Ezzel nem is volt baj addig, amíg oda nem értünk a beszállóhoz. Ott derült ki számomra, hogy nem ösvényen sétálva kell feljutni a hegy tetejére, hanem egy drót mentén. Reszkető inakkal kezdtem hozzá, de a túravezetők végig mellettem álltak és biztattak. A nagy izgalomban még a tériszonyomról is sikerült megfeledkeznem. A csúcson kiderült, hogy felesleges volt cipelni a 30 literes hátizsákot – megpakolva három napi élelemmel, ruhával és vízzel –, mert a szálláshoz autóval mentünk. Bármennyire is tartottam a megmérettetéstől, végigcsináltam a napot, hátamon a nagy zsákkal. Itt már tudtam, hogy nekem innentől nem lesz megállás.”

Éva környezetében nem mindenki volt ilyen lelkes. Édesapja az összes Mont Blanc katasztrófavideót  megnézette vele, bízván abban, hogy meggondolja magát és elfelejti ezt az őrültséget. A terv azonban fordítva sült el. Éva még elszántabban várta, hogy fent állhasson a csúcson. A fejében már kezdett körvonalazódni, milyen feltételei vannak az indulásnak. Beiratkozott egy kazal tanfolyamra, hogy biztonságosan tudjon mozogni a hegyen. A szülők némileg megnyugodtak, kezdetét vette a felkészülés.

kerekes_eva_collage2_1.jpg

Lépésről lépésre

2014-ben a Caminot rendszeres erőnléti edzések előzték meg, Éva közel egy éven át trenírozta magát, hogy képes legyen teljesíteni a 930 kilométeres utat. Hetente többször a vállára vett egy 20 kilós hátizsákot, és nekivágott a Makó-Szeged távnak. A 34 kilométert kezdésként csak az egyik irányba tette meg, az utolsó hónapokban már a visszautat is végiggyalogolta. A hegymászás ehhez képest más kategória volt. A hátizsák, a súly meg az edzés helye stimmelt, csak nem a gáton gyalogolt, hanem a töltés oldalában fel és le Makótól Szegedig.

Bármennyire is vágyott a hegyekbe, semmit nem kapkodott el, a kezdetektől fokozatosságra törekedett. Első tapasztalatait Európában, az Alpokban szerezte. A legelső háromezres hegye a Großvenediger volt 2015-ben. Ebben az évben mászta meg a négyezres Gran Paradisot és a 4810 m magas Mont Blanc-t. Elérte a kitűzött célt, mégsem elégedett meg ennyivel.

Hetedik éve mássza a magashegyeket, feljutott Európa legmagasabb hegyére, az Elbruszra (5642 m). Nepálban egymás után mászta az öt-, hat-, hétezres hegyeket, így került a makói zászló a Khala Patthar, a Mera Peak és a Himmlung Himal tetejére. Ezután következett a világ nyolcadik legmagasabb hegye, a 8163 m magas Manaslu és a hatezres Island Peak. Legutóbb az ötezres Kazbegen járt.

Utazásai során nemcsak teljesítőképessége korlátaival kellett megküzdenie, hanem a kulturális  különbségekkel is. „Legelső nepáli utam mellbevágó élmény volt. Kilépve a repülőből igazi Ázsia feeling fogadott. Kosz, zsivaj, összevissza közlekedés. Szívem szerint azonnal hazamenekültem volna. A túravezetőnk végigvitt Katmandu nevezetességein, ahol életemben először szembesültem a halottégetés ceremóniájával. Ezt valódi sokként éltem meg. Aztán oldódott bennem a feszültség, megértettem a miérteket és a hogyanokat. Láttam, miként imádkoznak a helyiek az isteneikhez, megismertem a hindu és a buddhista vallásokat. Sok szentélyben megfordultam, átjárt a füstölő émelyítő illata, teljesen elvarázsolt ez a máshoz nem hasonlítható élmény. Amikor el tudtam engedni az európai gondolkodásom és korábbi sztereotípiáim, beleszerettem Nepálba.”

kerekes_eva_collage4_1.jpg

Tervezés és hirtelen döntések

Vannak dolgok, amikre nem lehet felkészülni, és van, aminek a tervezésével hosszú hónapok telnek el. Ilyen a felkészülés összetett, sokrétű folyamata. Ha megvan a következő úticél, Éva mindig tanulmányozza a hegyet, a mászóutak leírásait. Személyesen is megkeresi azokat a magyar mászókat, akik – még ha sikertelenül is, de – ott voltak és próbál tanulni a tapasztalataikból. Ezekből fejben felépíti az utat, a mászást. Közben megkezdi a fizikai és a mentális felkészülést.

Már hónapokkal az indulás előtt elkezdi szervezni az utazást. „Egy helyi céggel szerződöm, amely érkezéstől távozásig biztosítja a logisztikát. Ők intézik az expedícióhoz szükséges papírokat, a mászó- és területi engedélyek beszerzését. Az expedíció előtt már próbálom teljesen odahelyezni magam a hegyre, a mindennapjaim is erről szólnak. Az indulás előtti hetekben átnézem és kiegészítem a felszerelést. A készülődés legkellemesebb része a végső bepakolás. Amikor már ott vagyok a repülőgépen, megszűnik minden izgatottság, onnantól csakis a mászásra koncentrálok. Minden másodlagossá, szükségtelenné válik, mintha egy másik dimenzióba kerülnék.”

Hogy meddig marad az adott országban, az a kiszemelt céltól függ. A kisebb utakhoz két-három hét szükséges, egy nyolcezres expedíció másfél-két hónapig is eltart. Ez idő alatt a mászóknak át kell állniuk az otthoninál egyszerűbb életre, hiszen a hegyen nincs forró víz és internet. Az otthoni ágy kényelmét a föld, a hó, a jég váltja fel. Éva legelső útján nehezen szokta meg a puritán körülményeket, de néhány nap elteltével már az sem zavarta, ha huzamosabb ideig nem érte víz a bőrét.  A megszokott ízekről le kellett mondania, a főétkezések gyakoriságáról viszont nem.

„Az alaptáborban fix program a reggeli, az ebéd és a vacsora. Az étkezések között leginkább az akklimatizációhoz szükséges mozgásokkal telik az idő. Ha a táborláncok között haladunk, reggeli után indulunk a feljebb lévő táborba. Odaérkezéskor kipakolunk, étkezünk, pihenünk. Unalmasnak tűnhet, de cseppet sem az.”

kerekes_eva_20180926_160239.jpg

Másokkal együtt, mégis egyedül

A civilizáció megszokott kényelmétől távol a társas kapcsolatok is átalakulnak. Kevesebb ember veszi körül a mászókat, mégsem telnek magányosan a napok. „A hegyen a helyi cég szervezésében más mászók is vannak a mi alaptáborunkban. Jellemzően nem velük mászunk, hanem a serpáinkkal, akiknek a helyismeretére támaszkodunk. A felszerelésünk nagyobb részét magunk visszük fel, a mászóserpáink koordinálják a mozgást és a logisztikát a hegyen. A döntés és az azzal járó felelősség azonban a miénk.”

Hogy sikerül-e a legbiztonságosabb opciót választani, az csak utólag derül ki. Éva is került már veszélyes helyzetbe. Ott és akkor tette, amit tudott. A tét nem volt kisebb, mint a túlélés. A helyzet komolysága akkor tudatosult benne, amikor vacsora közben átbeszélte társaival a történteket.

Azt hihetnénk, ezek után kétszer is meggondolja az ember, nekivág-e egy újabb mászásnak. Éva számára viszont ez nem kérdés, a rázós helyzeteket is igyekszik a javára fordítani. Szinte minden nagyobb expedíció előtt részt vesz olyan képzésen, ahol sziklamászás, kötéltechnika, lavina-ismeret vagy gleccserhasadékból mentés terén gyarapíthatja tudását. Ezeket az ismereteket rendszeresen felfrissíti, mert a hegyen nincs idő azon gondolkodni, hogyan kell megkötni egy csomót, miközben a társa fejjel lefelé lóg a kötél végén.

Amikor kemény fizikai és mentális próbatétel után az ember felér a csúcsra, könnyen euforikus állapotba kerülhet. A hat-, hét-, nyolcezres hegyek tetején Éva mindig tudatosítja magában, hogy az út fárasztóbb fele még hátra van. Többnyire csak akkor szembesül saját sikerével, amikor az alaptáborban a fotókat nézegeti és a szakács elé teszi az ún. csúcs-sütit. 

Hogy férfiak vagy nők tányérjára kerül-e gyakrabban ez a különlegesség, szinte lényegtelen. Ennél kardinálisabb kérdés, hogy valaki palackkal vagy anélkül mászik-e. Kényes téma ez hegymászó körökben. Éva az utóbbit preferálja, a biztonság azonban megköveteli tőle, hogy legalább egy palack legyen nála baj esetére. Bosszúságot nem a fogyatkozó oxigén, hanem a mozgást akadályozó „hegyi turisták” okoznak.

Manapság ugyanis divat lett nyolcezres hegyeket mászni. Az ember egyre gyakrabban fut bele olyanokba, akiket az oxigénpalackokat cipelő serpák felrángatnak a hegy tetejére, hogy fotókon pózolhassanak. Éva szerint ennél klasszisokkal nagyobb sportértéke van annak, ha valaki palack nélkül mászik  meg egy alacsonyabb hegyet.

kerekes_eva_collage3_1.jpg

Kényszerpihenő után újratervezés

Két éve a koronavírus nem válogatott, a hömpölygő turistaáradatnak és a profi mászóknak is megálljt parancsolt. Éva 2021-es tervei között szerepelt az Everest. Az élet akkor úgy alakult, hogy el kellett halasztania az expedíciót. Az idei évre minden egyenesbe jött, a felkészülés is a finiséhez érkezett, amikor Éva covidos lett. Két hét karantén után az áprilisi indulás szóba sem jöhetett.

Az elmúlt évekre visszatekintve mégsem ez jelentette a legnagyobb csalódást. Három évvel ezelőtt a sikertelen Dhaulagiri mászás darabokra törte a hitét és az önbizalmát. Azt fontolgatta, szögre akasztja hegymászó karrierjét. Katmanduban a mászóbakancsát és felszerelése egy részét is eladta, hogy ne kelljen hazahoznia. Még ma is élénken él benne a kép, ahogy elhagyta az alaptábort és elindult hazafelé. Azóta sem érezte annyira reményvesztettnek magát. Közel egy év kellett, hogy feldolgozza a történteket. Idővel belátta, hogy még a sikertelen mászásokból is lehet tanulni. Sőt! Nemcsak belátta, de a kudarcokból motivációt is kovácsolt. Ebben az évben két olyan csúccsal szeretne szembenézni, amik egyszer már kifogtak rajta.

Ennyi tapasztalattal a háta mögött azonban nagyon jól tudja, hogy a siker nemcsak rajta múlik. Egy egész csapat dolgozik azért, hogy megvalósíthassa az álmait. „A lányom sok terhet levesz a vállamról, helyettem viszi az irodát. A szüleim – bármennyire is féltenek – mindenben támogatnak. Rendszeresen átbeszélem velük a hegyet, megmutatom a mászóutak fotóit, így nyugodtabban indítanak útnak. A párom koordinálja a futóedzéseket, a személyi edzőm pedig a fizikai felkészülést. Nélkülük mindez nem menne. Állhatok bármilyen magas hegyfokon, az ő csillogó szemük a legnagyobb elismerés számomra, amikor épen és egészségesen hazaérek. Hogy legközelebb melyik nyolcezres csúcshoz váltom meg a repülőjegyem, az egyelőre maradjon az én titkom!”

Ez a cikkem a Családi Lap 2022/8. számában jelent meg.

Képek: Kerekes Éva

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr5917945840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása