Karácsony után már megint a szokásos vesszőparimámon lovagolok. Értetlenül állok néhány félresikerült ajándék fölött és közben azon morfondírozom, milyen rettenetesen nehéz jól és szívből adni.
Családi és baráti körben is sikerült az elmúlt években szépen, fokozatosan kiiktatni a kötelező, időnként kellemetlenül izzadtságszagú ajándékozást a karácsonyi rutinból. Mára odáig jutottunk, hogy a nagyszülőket ilyenkor néhány családi képpel lepjük meg és jobbára csak a gyerekeket ajándékozzuk meg. Néhány évvel korábban saját készítésű adventi naptárt, szaloncukrot vagy forró csokit készítettem a szeretteimnek a hideg, téli estékre - szigorúan nem karácsonyi, hanem adventi ajándékként. Mert adni jó. Szívet melengető érzés látni az örömöt annak a szemében, akit szeretek.
A félresikerült ajándékok ostorozása kifogyhatatlan kincsesbányaként újabb és újabb bejegyzéseim inspirálják, ennek ellenére én magam is mellényúltam időnként, amikor a tökéletes ajándékok után kutattam. Mai fejjel értetlenül gondolok vissza arra a pillanatra, amikor jó ötletnek tűnt a szerelmemnek egy turmixgépet venni a kapcsolatunk hajnalán. Nem, nem készült bármixer tanfolyamra, nem is rajongott a pépesített ételekért, fogászati nagykezelés előtt sem állt. Szegény máig megmagyarázatlan okok miatt egész egyszerűen csak kapott tőlem egy turmixgépet. Persze ma már igyekszem jó szándékkal és figyelmesen kiválasztani egy-egy ajándékot, mégis rosszallást és elégedetlen fejcsóválást kaptam cserébe, amikor a hosszú, téli estékre a kellemes filmnézés nosztalgiáját ígérő DVD-lejátszó vagy a negyedéves, harminc évvel ezelőtt rendszeresen olvasott hetilap előfizetése mellett döntöttem. Mindkettő személyre szóló, jó ötletnek tűnt, de egyik sem aratott osztatlan sikert. Igen, alkalmanként előfordul, hogy a legjobb szándék dacára elmarad a csillogó, hálálkodó tekintet a fa alól.
Ennek azonban legtöbbször az az oka, hogy a kötelező ajándékozást nem át- és megélni, hanem csak letudni akarjuk. Na, ekkor érdemes sort kerítenünk egy őszinte, szemrehányásoktól mentes beszélgetésre és véget vetni a minden örömöt és izgalmas bájt nélkülöző ajándékbeszerzésnek. Felesleges ugyanis pénzt és időt költenünk olyan holmikra, amelyekről már a vásárlás pillanatában nagy bizonyossággal sejtjük, senkinek nem fognak örömöt okozni. Meg kellene értenünk, hogy a karácsonyi, név- vagy születésnapi ajándék sikere nem a pénztárnál otthagyott összegen múlik. Őszintén, szívből felköszönthetjük az ünnepeltet egy szál virággal, egy saját készítésű vacsorával, egy precíz manikűrrel vagy mondjuk egy elegáns tollal. Igen, ezzel sincs gond, ha valaki mindent mindig feljegyez és nem a mobiljába letöltött legfrissebb applikációkba jegyzeteli a teendőit. Én például élek-halok a könyvekért és az inspiráló határidőnaplókért. Éveken keresztül lelkesen bontogattam a naplókat és könyvutalványokat rejtő csomagokat, amelyekkel családom férfi tagjai rendszeresen "megleptek". Szolibérlet és hamutál viszont kevésbé hozott volna lázba.
Ahhoz tehát, hogy jól tudjunk ajándékozni, rendkívül jól kell ismernünk azt, akinek az ajándékot szánjuk. Időt és energiát, no meg némi fifikát nem sajnálva kell kipuhatolóznunk, mi is a megajándékozandó szíve vágya. Sokan azonban inkább a kényelmesebb, langyosabb, szívet-lelket nélkülöző, épp ezért legtöbbször sikertelenségre ítélt sablonok mellett teszik le a voksukat. A tucatajándékok listáját az alsónemű, zokni, kesztyű, sál, bögre, parfüm vezeti; na meg a korábbi bejegyzésemben már pellengérre állított tusfürdő-dezodor csomagok. Ruhát venni ugyanolyan rizikós, mint például parfümöt. Hacsak nem vagyunk tisztában azzal, hogy ki milyen méretű, színű, fazonú ruhára vágyik, melyik márka illatát fújja előszeretettel magára vagy melyik földrész milyen aromájú kávéját kortyolja reggelente, a leghétköznapibb holmi is felesleges, kidobásra vagy továbbajándékozásra szánt lommá váhat. Viszont ha tudjuk, hogy szerettünk pont egy - kedvenc bloggerünk által lelketlennek nevezett karácsonyi sémába illő - kesztyűre vágyik, ne habozzunk beszerezni egy szépen kidolgozott, igényesebb gyöngyszemet! De az ajándékozást letudni egy kínaiban vásárolt, vacak, silány, két hét múlva foszladozó darabbal nem túl szerencsés. Az pedig, hogy melyik megoldást választjuk, a legritkább esetben pénzkérdés. Az ajándékozás sikere sokkal inkább szeretetünk, igényességünk és figyelmességünk mértékén múlik.
A számomra legkedvesebb ajándékok dobogóját három egészen egyszerű, túlköltekezéstől és hivalkodástól mentes meglepetés foglalja el. Ide sorolom anyukámnak azt a ruháját, amelyet többszöri unszolásra nekem adott vagy a barátnőmtől kapott névre szóló, családi kiskanál-készletünket és egy zacskó darált diót. És miért olyan különleges egy fél kiló csonthéjas? Mert a barátnőmmel korábban pont ebből az alapanyagból kreáltunk karácsonyi sütit, a dió ledarálásának elmaradása pedig majdnem meghiúsította az eltervezett adventi hangolódást.
Nem kell tehát eget rengető, különlegesebbnél kölönlegesebb meglepetéseken törni a fejünket, ha legközelebb ajándékozás előtt állunk. Kezdjünk el időben figyelni az elhullajtott félmondatokra és ne legyünk restek beszerezni a komfortzónánkon kívül eső meglepetéseket sem!
Képek: unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!
