A boltok már napok óta rózsaszín szívecskékkel aggatják tele kirakatjaikat, az ügyeskezű lányok, asszonyok valószínűleg már elkészültek szerelmes meglepetéseikkel, egy-két férfi pedig talán úgy tervezi február 14-ét, hogy útba ejt egy virágboltot vagy beszerez egy tábla csokit. Valentin napon a szerelmesek igyekeznek egy pici (vagy már-már giccsbe hajló) romantikát csempészni a szürke hétköznapokba.

Mint minden ünnepnek, a Valentin napnak is van néhány erősen extrovertált élvezője. Számukra február 14 kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a közösségi hálón elárasszák az üzenőfalunkat a szerelmüktől kapott ajándékok fotóival. Hogy eközben hol marad az ünnepek lényegét adó misztikum és meghittség, persze más kérdés. Sokszor lehetett hallani korábban, hogy ami nincs rajta a Facebookon, az nem is létezik. Azóta viszont több ízben bebizonyosodott, hogy egyes személyek és hírcsatornák szánt szándékkal manipulálják a közösségi háló tagjait. Ettől függetlenül, ha szingliként naphosszat mások szerelmes üzeneteit kellene olvasgatnom, valószínűleg nem hinnék nagyobb meggyőződéssel az örök szerelemben.

Szembemenni a megszokottal és a többség meggyőződésével sosem egyszerű feladat. Az előbbi csoporttal szemben azonban van néhány fecske, aki, bár nem csinál nyarat és nem veri nagy dobra, de harmonikusan, kiegyensúlyozottan osztozik szerelmével élete örömteli és bánatos pillanatain az év szinte valamennyi napján. Ők azok, akik rendelkeznek megfelelő mennyiségű önbizalommal ahhoz, hogy tudják, nem szükséges mások elé tárni és lázasan bizonygatni szerelmük mélységét, ezért nem is teregetik ki magánéletük legintimebb pillanatait.

Hogy ma Magyarországon a Valentin napot számon tartó vagy bojkottot követelő tábor van-e többségben, nem tudom. Arra viszont tisztán határozottan emlékszem, hogy amikor gimis koromban reménytelenül epekedtem a nagy szerelmem után, február elején már elkezdtem reménykedni, hogy talán végre valahára nekem is tudtomra adja  valaki egy kártyával, hogy titiokban értem repes a szíve. Szerintetek hányszor volt értelme bizakodni a szerelmes ünnep sokat ígérő misztikumában? Pontosan, jól gondoljátok, egyszer sem. Ilyenkor az ember leírhatatlanul csalódott és kiábrándult, miközben arra gondol, hogy ebben az életben a kutyának se kell majd. Az akaratukon kívül szinglikké vált nők egy csoportja ilyenkor kezd minden maradék méltóságát sutba vágva, görcsösen erőlködni és kapkodni, hogy ők is valakivel szerelmesen összebújva, gyertyafényben, hollywoodi filmekből ismert és a valóságtól teljesen elrugaszkodott klisék társaságában ünnepelhessenek ilyenkor.

Igen, itt most lehetne hegyi beszédet tartani arról, hogy az embernek szerelem nélkül is meg kell látnia az élet szépségeit, nem szabad hagyni, hogy mástól függjön a boldogsága, stb. De ha kezünket a szívünkre tesszük, beláthatjuk, hogy a szíve mélyén mindenki arra vágyik, hogy találjon egy olyan társat magának, akinek a szeretete, támogatása, figyelmessége elkíséri őt a sírig. Ha a mindenhonnan arcunkba csapó szívecskék, vörös rózsák meg vad együttlétekre biztató fehérneműk látványától már kezdjük rosszul érezni magunkat, ne habozzunk a telefon után nyúlni! Minél hamarabb üljünk be egy habos, csömör, boldogsággal teli sütire a legközelebbi cukrászdába a barátnőnkkel! Ne féljünk kitárni a szívünket! Szentül hiszem, hogy az ember nem lesz azáltal sebezhető, hogy mindenfajta kertelés nélkül bátran felvállalja az érzéseit. Mások is jártak - vagy majd fognak - hasonló cipőben, mint mi, csak míg valaki szembe mer nézni lelke kellemetlenebb bugyraival is, mások a legnagyobb meggyőződéssel festik színesre a külvilág előtt szürke kis életük kevésbé jól sikerült epizódjait. Tudom, ócska közhely, de akkor se csüggedj, ha egyedül töltöd a Valentin napot! Próbáld minden napból a legjobbat kihozni és higgy benne, hogy valahol rád is vár az Igazi!

 Kép és szívecske: saját készítés :)

Videó: youtube

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!