Harminckét éves feleség és anya vagyok. A szüleink fele ennyi idősen már sütöttek-főztek, ott álltak a tűzhely mellett és fenséges falatokat készítettek- legalábbis én így képzelem. Nincsenek konkrét adataim arról, hogy az anyukám vagy a nagyanyáim milyen idős fejjel vetették bele magukat a kulináris remekművek alkotásába, de gyanítom, hogy már gyerekfejjel többet tudtak rántásról és habarásról, mint én most.

Nem tudom, más Y-generációs lányok, asszonyok hogy vannak ezzel, én komoly kihívásokkal küzdök, ha a konyhában kell alkotnom. Alapvető tételekkel persze tisztában vagyok: szét tudom választani a tojás fehérjét meg a sárgáját, tudok zöldséget pucolni, darabolni, meg tésztás zacskókat felbontani. Nem okoz gondot, hogy egy levest vagy egy rakott fogást elkészítsek, az esetek túlnyomó többségében azonban mindig van valami híja az ételeimnek. Vagy túl sósak vagy ízetlenek. A legtöbb galiba forrása egyrészt, hogy szeretem lerövidíteni a dolgokat, így az ízeknek nem jut elég idejük, hogy összeérjenek. Másrészt, ha nagy ritkán húst készítek, attól rettegek, hogy nyers marad, ezért többnyire hosszasan sütöm-főzöm. Ennek pedig az az eredménye, hogy a hússzeletek minden nedvességüket elveszítik, kiszáradnak, rágósak, égettek lesznek.

Amikor desszertet alkotok, igyekszem egészséges hozzávalókat használni. Minden gond és gyanú nélkül helyettesítem a receptben megadott alapanyagokat - lisztet, cukrot - teljes kiőrlésű vagy szénhidrátcsökkentett liszttel, xilittel. Ennek azonban kivétel nélkül mindig megvan a következménye. A férjem ilyenkor minduntalan felteszi a kérdést: "Mindent úgy csináltál, ahogy a recept írta?" A válaszom egyértelműen igen, csupán az alapanyagok felét cseréltem le leteljesen másként működő termékekre. A muffinról azt gondolná az ember, hogy nem lehet elrontani. Hahaha! Nézzétek meg azt, amit én készítek! A szilikonos formát legtöbbször teljesen beteríti az egyetlen eleggyé összeálló massza. Az íze nem annyira fertelmes, de esztétika nélkül az ember gusztusa is elmarad. Ilyenkor kire hárul a fogyi süti elpusztítása? Hát igen, arra, aki kitalálta... Azok a desszertjeim aratják a legnagyobb sikert, amelyeket nem sütőben kell sütni, hanem például csak össze kell gyúrni, golyókat formázni belőlük és jól befalni. Emellett linzerek és kekszek kerülnek ki kívánatosan a sütőmből. Ezeken kívül palacsinta és gofri tartozik a top öt sütimbe.

Időnként a fogások mennyiségével is gondom van. Az esetek túlnyomó többségében egy hadseregnek elegendő levest és másodikat főzök. Ez aztán - bármennyire is igyekszem elkerülni - néhanapján ahhoz vezet, hogy főtt ételt dobok ki. Az utóbbi időben tudatosan törekszem arra, hogy addig ne főzzek és ne fogadjak el ételt (a mamáktól), amíg a régi nem fogyott el. Mostanában egyre gyakrabban használom a fagyasztót is arra, hogy nagyobb mennyiségű főtt ételt tároljak benne.

Mindezen konyhai kalamajkák dacára lelkesen állok oda a tűzhely mellé. A kisfiaim örömmel majszolnak el minden édes süteményt és sós rágcsálnivalót. Hiszem, hogy valóban gyakorlat teszi a mestert. Mire az unokáimnak kell készítenem a finomságokat, biztosan rutinosan fogok nekiállni a nagyszabású vasárnapi ebédeknek.

Te mikor néztél félre egy receptet?

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!