Gondolkodtak már azon, mennyi ruhát vásárolnak egy hónap vagy egy év alatt? Önök is vettek már olyan ruhát, amely éveken keresztül várta, hogy felvegyék? Ön is meg szokta magát jutalmazni egy-egy stresszes napon néhány csinos rucival? A lelkének lehet, hogy jót tesz vele, a bolygónak viszont sokat árt ezzel.

A divatipar legvitatottabb szegmense a fast fashion. Ez a fogalom alatt azokat az olcsó, hetente új kollekcióval jelentkező márkákat értjük, amelyek a kifutókon megjelenő modelleket a leggyorsabban próbálják eljuttatni a vásárlókhoz, minőségük pedig enyhén szólva is kívánnivalót hagy maguk után, hiszen nem hoszútávú használatra tervezték őket.

Túlfogyasztás kontra szomjazók

Talán ez az oka, hogy napjainkban 400%-kal több ruhát vásárolunk, mint 20 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy például az USA-ban évente 11 millió tonna ruha végzi a lerakókban. Ez a mennyiség pedig jelentős mennyiségű káros gáz kibocsátásával jár. De nemcsak ezzel van gond. A permetezőszerek, a festés és a szállítás mind óriási környezeti terhelést jelentenek: vizeinket, a talajt és a levegőt egyaránt erősen szennyezik. A hiányos szabályozások lehetővé teszik, hogy a divatipar 1,7 millió tonna rovarirtó szert használjon. A szennyező anyagok bekerülnek a táplálékláncunkba, és minket is elérnek. Egy-egy ruhadarab elkészítéséhez bődületes vízmennyiségre van szükség. Egyetlen pamut póló előállításához például 2720 liter víz kell. Ennyi vizet egy ember 900 nap alatt iszik meg. Évente két milliárd farmernadrágot állítanak elő, egyetlen darab legyártásához 7000 liter vízre van szükség. Felmerül tehát a kérdés, mennyire etikus hetente új ruhákat vásárolni, ha a világ egyes részein a vízhiány- és korlátozás miatt emberek szomjaznak és kókadozik a mezőgazdaság. A pamut ruhák mellett a műszálas alapanyagok is problémát jelentenek, ugyanis mint minden műanyag, ez sem bomlik le, a mosógépből pedig mikroműanyagok jutnak az élővizekbe. Nem meglepő tehát, hogy a gáz- és az olajipar mögött a ruhaipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. Ha tovább borzolnák az idegeiket, nézzék végig a The True Cost című dokumentumfilmet, amelyből a fast fashion világ további meglepő jelenségeire derül fény.

Emellett nem elhanyagolhatóó a kérdés, hogy kik készítik a ruháinkat?

Legtöbbünk keveset tud a ruháinkról. Gyakran bele sem gondolunk, hogy kik, hogyan és milyen körülmények között állítják elő a holmijainkat. Többnyire gyerekek, fiatal lányok és asszonyok robotolnak 12-14 órát a hétből hat vagy hét napon a Távol-Kelet ruhagyáraiban, hogy kielégítsék a nyugati vásárlók túlfogyasztási igényeit. Szexuális és fizikai erőszaknak kitéve olyan ruhákat állítanak elő, amelyeket talán soha nem veszünk elő a szekrényből vagy néhány hét után megunjuk, és újakra cseréljük őket.

Mit tegyünk, ha nem akarunk részesei lenni a divatipar dolgozókat és környezetet kizsákmányoló működésének?

A legfontosabb, hogy legyünk tudatosak. Kerüljük a kényszervásárlásokat és csak olyan darabokat vegyünk, amelyekre valóban szükségünk van! Nézzük át a szekrényeinket, és fedezzük fel az évek óta nem hordott ruhadarabjainkat! Viseljük őket! Mengyán Eszter újságíró, blogger Holy Duck nevű blogjában dokumentálta azt a gardróbkihívást, amelynek keretein belül egy évig nem vásárolt magának sem ruhát sem egyéb kiegészítőt. 10x10-es kihívásai során 10 napig viselt 10 ruhadarabot 10 különböző összeállításban. Ennek lényege, hogy színben és stílusban is jól variálható darabok legyenek a szekrényünkben. Ha új darabokra vágyunk, részesítsük előnyben a családon belüli, munkahelyi ruhacseréket, garázsvásárokat, Facebook-csoportokat és turkálókat. Így nemcsak a környezetet kíméljük, hanem a pénztárcánkat is.

A cikk némi módosítással a Szentesi Élet egyik júniusi számában jelent meg.

Kép: Unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!