Németh Alexandra hegymászó nem mindennapi eredménnyel büszkélkedhet. Első magyarként teljesítette a 7 Summits listát. Ez azt jelenti, hogy mind a hét kontinens legmagasabb pontján járt már. Szasza most elárulja, hogyan jött ez az "őrült" ötlet, hogyan zajlik a felkészülés és milyen is az élet nőként a hegyen.

Mikor és hogyan született meg a fejedben a gondolat, hogy hegymászással szeretnél foglalkozni?

Mindent a fotózásnak és a makacsságomnak köszönhetek. 2011-ben otthagytam a munkámat, hogy belevágjak egy új kalandba. Autósportot, sportot és – hogy tudjam fizetni a számlákat – esküvőket fotóztam. 2012-ben három hetet a nepáli Himalájában töltöttem a gépemmel. Ekkor voltam először „magashegyi levegőn”’. Ekkoriban még fogalmam sem volt, hogy 2014-ben az az őrült ötletem támad majd, hogy megmásszam a hét hegycsúcsot. Közben újra visszatértem a hivatásomhoz, és az utolsó három hegyet már főmunka mellett másztam meg.

Hogyan készültél fel az első mászásodra?

Az első hét hegycsúcsos hegyemnek Elbruszt választottam Oroszországban, ami Európa legmagasabb pontja. A felkészülés során dupla spinning órákra jártam és futottam. Az ötlet 2014 áprilisában született meg a fejemben, és júniusban már az első csúcson álltam. A lakótársamon és a szüleimen kívül senki nem tudott arról, hogy belevágtam.

Mi volt a legmegterhelőbb része a felkészülésnek?

A munka, tréning, tervezés és sérülésmentesség kombinációja. A szervezésen belül pedig az expedícióra való gyűjtés volt igazán fárasztó. Emlékszem, rengeteg időt töltöttem a laptopom előtt. Rengeteg e-mailt írtam szponzoroknak, miközben edzeni vagy aludnom kellett volna. Ez nem csak fizikailag, de mentálisan is leterhelt.

Az elmúlt években változott a felkészülésed módja?

A felkészülést sokszor kombináltam munkautakkal. Például amikor Svájcba mentem és volt két napom, elmentem Zermattba, és akklimatizáció nélkül megmásztam a Matterhornt. Vagy amikor Genfben voltam fél maratonon, rádobtam egy pár napos tehercipelő, túrázással egybekötött tréninget az Alpokban. Az elmúlt 4.5 évben egyszer „nyaraltam”, de még az alatt is mindennapos volt számomra a futás. Minden szabadnapot és hétvégét, amit csak lehetett, edzéssel és felkészüléssel töltöttem.

Klein Dávid nyilatkozta, hogy a mászások közötti időszakban, a hétköznapok során nem igazán találja a helyét. Te hogy vagy ezzel? Nehéz összeegyeztetni a munkád és a mászásokat?

Szenvedélyes típus vagyok, de maximalista. Szeretek mindent beleadni, legyen szó az irodai munkámról, fotózásról, hegymászásról vagy sportról. Ezért bárhol vagyok (munkában vagy edzés alatt), megpróbálom kihozni magamból a legtöbbet. Az mondjuk előfordult, hogy egy hosszú futóedzés (25-35 km) alatt munkahelyi projekten gondolkodtam, vagy például elkalandozott a gondolatom Everest felé az irodában. A felkészülés alatt a napjaim 18 órásak. Ebbe mindent bele kell sűrítenem. Többször szóltak már a hozzám közelállók, hogy ki fogok égni, ha így folytatom. Biztos nem is álltam messze ettől, de nyomás alatt jól teljesítek.

Mi hiányzik legjobban a „lenti” életedből, miközben fent vagy a hegyen?

Szerencsés vagyok, mert gyorsan tudok „akklimatizálódni”. Nemcsak a magas hegyi levegőhöz de a hegyi élethez, ritmushoz, ételekhez, időjáráshoz, internet nélküli világhoz. Mint tárgy, a biciklim hiányzik leginkább, mert rengeteg időt töltöttem a felkészülés alatt kerékpározással, és nagyon hozzám nőtt.

A Németh Alexandra hegymászóval készült interjú folytatásából kiderül, milyen nehézségekkel kell nőként szembenézni a hegyen, hogyan lehet együttműködni a külföldi mászókkal és milyen érzés a világ tetején állni.

Kép: Németh Alexandra: https://www.alexfineartphotography.com/

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!