A Patent és a NANE Egyesület sajtóközleménye
Az áldozatsegítéssel foglalkozó magyar nőszervezetek, a Patent Egyesület és a NANE Egyesület, aggodalommal és felháborodással értesültek arról, hogy anyák napja után közvetlenül (hétfőn) a KDNP politikai nyilatkozatot terjesztett be az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményének (Isztambuli Egyezmény) elutasítását szorgalmazva. Az Egyezményt Magyarország 2014-ben írta alá, de azóta sem került átültetésre a magyar jogrendbe, annak ellenére, hogy az Egyezmény rendelkezései létfontosságúak lennének az áldozatok védelmében és az erőszak megelőzésében.
A kormánypárt egy képviselője (Juhász Hajnalka, KDNP) felkérte a parlamenti frakciókat, hogy csatlakozzanak az Egyezmény magyar jogrendbe ültetésének elutasításához a különösen gyorsan teret kapó nyilatkozat a másnap esedékes parlamenti megvitatása és a javaslat megszavazása során. A Fidesz ezután rögvest biztosította a magyar közvéleményt, hogy egyetértenek a nyilatkozattal; és azt rekord gyorsasággal, meg is szavazták a Parlamentben.
Akik tehát abban reménykedtek, hogy a nőket védő Egyezmény rendelkezései egy ponton a magyar nők biztonságát is javíthatják majd, lemondhatnak róla. Bár ilyen gyorsan reagáltak volna a kormánypártok arra is, hogy a kijárási korlátozások alatt kétszeresére emelkedett a családon belüli erőszak-esetek száma!
A KDNP és a Fidesz két fő érvet hozott fel az Egyezmény ellen, amelyek közül az egyik értelmetlen, a másik pedig homlokegyenest ellenkezik a legalapvetőbb emberi jogok védelmével:
- az egyik a szokásos módon a “gender-ideológia” fogalmával dobálózik,
- a másik pedig azt kifogásolja, hogy az Egyezmény előírja a nemi alapú üldöztetés (például a női nemiszerv-csonkítás) elől menekülő nők menedék-kérőként való befogadását (a rájuk veszélyes országokba való visszatoloncolása helyett).
Az első - mára már megszokott - kifogás szerint az Egyezmény használja a társadalmi nem (gender) kifejezést, és kimondja azt az alapvetést, hogy a nők elleni erőszak nemi alapú, ahelyett, hogy a szexuális, párkapcsolati és családon belüli erőszak társadalmi jelenségét a valóságot tagadó módon el-nemtelenítené. A Fidesz ezt egyenesen “Alkotmány-ellenesnek” titulálta.
Az Egyezmény a társadalmi nemet (gendert) a következő módon definiálja: “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Különösen cinikusnak hat az utóbbi hét eseményei után megkérdőjelezni azt, hogy léteznek különböző “szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Ugyanis csupán pár nappal ezelőtt Kövér László, a magyar Parlament elnöke épp ezekre hivatkozva nyilatkoztatta ki, hogy különös szánalommal tekint azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, és mint ilyenek (nők), férfiak számára elborzasztó módon dühösen merészelnek a Parlamentben felszólalni.
A különbség a kormánypártok véleménye és az Egyezmény, valamint nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó szervezetek álláspontja között nem az, hogy tudják-e, hogy léteznek társadalmilag elvárt nemi szerepek, amik a nőkre elsősorban családanyává eufemizált szülőgépként és a férjüknek alárendelt kiszolgáló személyzetként tekintenek, hanem az, hogy ezen elvárások, avagy “a női princípium” betartatását szorgalmazzák-e. Ahogyan a PATENT Egyesület Kövér László egy korábbi remeklésével kapcsolatban már felszólalt: a “genderőrületre” a legjobb példát épp az e szerepekhez és az ezekkel együtt járó, egyenlőtlen nemek közötti hatalmi viszony fenntartásához ragaszkodó ideológusok nyújtják, nem pedig azok, akik megnevezik e viszonyokat a nők elleni erőszak és diszkrimináció gyökér-okaként.
A kormánypártok politikusainak másik problémája éppen ez: a nők elleni erőszak különböző típusainak (szexuális, kapcsolati és családon belüli erőszak) beazonosítása, mint nemi alapú és társadalmi nemi alapú erőszak. Ezt az evidenciát csak az próbálhatja meg eltagadni, aki nem emlékszik Varga István (FIDESZ) 2012-ben elhangzott megszólalásáráa, amely szerint a nőket nem vernék, ha eleget szülnének; vagy Németh Zsolt (FIDESZ) 2015-ös beszédére, amelyet “viccesen” a jól ismert mondással zárt, miszerint is „Az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék”. A KDNP emlékeztette a publikumot, hogy épp a jelenlegi kormánypártok iktatták be a családon belüli erőszakot külön tényállásként a Büntető Törvénykönyvbe. Azt azonban elfelejtik említeni, hogy ez eleinte nem állt szándékukban, és végül csak Varga István – a kezdeményezés éjszakai napirendben elrejtett megvitatása során – elejtett szerencsétlen őszintesége által kiváltott népharagra válaszul fogadták el az egyébként igen szegényes és a jogalkalmazásban azóta is alig-alig használt tényállást különálló bűncselekmény-kategóriaként.
Mondhatja bárki a KDNP politikusaihoz hasonlóan, hogy a nők elleni erőszak ellen kiáll, a “gender-szemléletet” azonban elutasítja; de ez üres frázis. A nők elleni erőszakkal szemben ugyanis nem lehet hatékonyan fellépni anélkül, hogy azt a valósághoz hűen annak társadalmi kontextusában vizsgálnánk, kimondva, hogy ezen erőszak a társadalmi nemi szerepek és nemi alapú hatalmi viszonyok létezésében gyökerezik. Valójában ezeket a hatalmi viszonyokat eltagadni, sőt megerősíteni, és közben a nők elleni erőszak ellen pusztán szavak szintjén, felszínesen “fellépni”, a nőnemű állampolgárokat védelem nélkül hagyni, az intézményrendszert az abúzus további eszközeként elkövetők használatára bocsátani az, ami “Alaptörvény-ellenes”.
A kormánypárti politikusok másik érve, mely szerint az Egyezmény az “illegális migrációt” támogatná, szintén nem helytálló, és tanúbizonyságot tesz az empátia teljes hiányáról akár a legbrutálisabb erőszak-formák esetében is. Az Egyezmény általuk kritizált (VII.) fejezete ugyanis azt írja elő, hogy a Genfi Egyezmény szellemével összhangban a részes államok tekintsék a nemi alapú fenyegetettséget is menedék kérésére jogalapot adó üldöztetésnek. Ez például azt jelenti, hogy azokat a lányokat és nőket, akik legalapvetőbb testi épségük megóvása céljából olyan országokból menekülnek el, ahol az állam nem lép fel hatékonyan a női nemiszerv-csonkítás ellen, az Egyezmény ezen előírásának ellenzői inkább visszatoloncolnák, kitéve őket ennek a kínzásnak.
Ugyan az ENSZ már régóta sürgeti az államokat, hogy a nemi csoport-hovatartozást is tekintsék menedékjogra alapot adó csoport-hovatartozásnak, ennek kifejezett előírása az Egyezményben a nemzetközi menedékjog egy régi vakfoltját hivatott orvosolni. Ismét csak különös cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy a rettenetes kockázatok elől menekülő lányok és nők nemzetközi védelembe vételét menedék-kérőként “migráncsozással” üsse el a kormánypárt.
Emellett a magyar viszonyok teljes tagadására utal azt állítani, hogy a hatályos belső jogrendszer elegendő garanciát biztosít a nőket és gyerekeket érő erőszak áldozatai számára, ezért nem szükséges az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. Felháborítónak és a magyar emberek hülyének nézésének tartjuk, elégségesnek minősíteni az áldozatvédelem eszköztárát éppen akkor, amikor szinte naponta kerül nyilvánosságra olyan eset, melyben az igazságszolgáltatás, az ellátórendszer alkalmatlansága miatt hal meg valaki családon belüli erőszak eredményeképpen; és amikor a kijárási korlátozások ideje alatt megnövekedett kockázat sem volt elég további biztonsági intézkedések bevezetésére a magyar állam részéről.
Nem tudjuk mire vélni a megnövekedett intenzitású nőgyűlöletet a kormánypártok és politikusaik részéről az utóbbi hetekben. Azonban mindenképp felhívnánk rá mind az ő figyelmüket, mind pedig a magyar közvélemény figyelmét, hogy a szavazópolgárok fele nő, és e szavazók egyötöde tapasztalt már nemi alapú, nők elleni erőszakot. Már csak ezért is érdemes lehet tekintetbe venni őket – és kikövetelni, hogy tekintetbe vegyenek minket.
Kép: unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
