Délelőtt az utcán egy családi jelenetnek voltam szemtanúja. Az apuka a bolt előtt futott össze a hat és nyolc év körüli fiaival és az anyukával. Amint egymás mellé értek, a negyedik X körül járó szülők szájon puszilták egymást. Ez a néhány másodperc gondolkodtatott el azon, hogyan is viselkedünk szerelmesekként az utcán, szórakozóhelyeken, vagyis idegenek előtt.

Buszmegállóban, iskolák környékén megszokott látvány, amint a fiúk és a lányok egymást majd' felfalva búcsúzkodnak. Ez a látvány számomra már kicsit sok. Persze, éretlenek és meg vannak győződve, hogy "together forever" és csak te, csak én, aztán a többség néhány hét vagy hónap múlva könnyek nélkül cseréli le a megunt "igazit". Ezekben a szemérmetlen smárolásokban érzek némi külvilágnak szánt felvágást és hencegést, hogy "Na, nézzétek! Nekem van valakim, én nem vagyok olyan selejt, mint ti!" A vadidegeneknek is szánt üzenet világgá harsogása közben pedig a kamaszbandák pár-atlan tagjai zavartan nézelődnek  vagy kínosan vihognak. Valljuk be, legtöbbünk számára kellemetlen érzés akaratunkon kívül masszív szerelmi bemutatók tanácstalan szemtanújává válnunk!

Egy tini vagy bármilyen más buliban persze megengedhető némi gyengédség. Egy-egy lassabb dal hallatán összesimulnak az arcok, egymást ölelik a karok és az egymásba feledkező vagy lehunyt szemek  többet mondanak ezer szónál. Ezek azok a pillanatok, amikor nincs szükség a nagy nyilvánosság előtt - erőltetett külsőségekkel - bizonygatni, milyen fontos számunkra a másik.

A kamaszévek elmúltával kevésbé tombolnak a hormonok, a harmincasok között pedig már csak elvétve találunk néhány bátor, érzelmeit magabiztosan felvállaló szerelmest. Ebben az életszakaszban az ember már - ha olyan szerencsés, hogy megtalálta a megfelelő társat - kevésbé él a külvilág felé, inkább a munkájára, családjára, gyerekeire figyel, nem arra, hogy másokat hogyan lehet manipulálni a viselkedésével.

Amíg nem volt gyerekem, némileg sajnálkozva tekintettem azokra a párokra, akik "apa-gyerek-anya egymás kezét fogja" felállásban közlekedtek az utcán. Akkor azt éreztem, a kis harmadik befurakodik egy romantikus jelenetbe. Mióta én is édesanya lettem, be kellett látnom, hogy igenis van létjogosultsága annak, ha a család apraja-nagyja egymással fizikailag is összekapcsolódva foglalja el a járda teljes szélességét. Persze ehhez az kell, hogy a szülőknek gyerekeik kiszolgálása mellett meglegyen - ha ritkán is - a lehetősége arra, hogy legalább egy rövid időre gondtalan, egymásra figyelő férfivá és nővé változzanak vissza.

A nyugdíjaskorúak legtöbbször kéz a kézben andalognak az utcán. Ha rájuk nézek, borús napokon is mosolyog a lelkem. Fiatal lányokkal beszélgettem, és  egybehangzóan állították: a szerelem ősz hajjal és szarkalábakkal sem ciki, sőt! Valójában  a fiatalabbak kiegyensúlyozott, boldog, sírig tartó szerelembe vetett hite ölt testet ezekben  az érett, ráncos, egymásba kulcsolódó, egymást el nem engedő kezekben.

Ha sem az idősek sem a fiatalok körében nem akarunk felháborodást kelteni, ideje eldöntenünk, csókolózzunk-e az utcán vagy sem. A diszkréten szájra lehelt puszi számomra bármilyen helyzetben vállalható. A külvilág és a kapcsolatunk számára is elég ennyi, hogy finoman jelezzük, összetartozunk. Az igazi, mély és őszinte csókok úgyis a nyilvánosságot kizárva találnak utat a másikhoz.

A kép forrása: pixabay