Harmincas éveim elején értetlenül állok a manapság mindenhol elterjedt őrület, a fiatalság görcsös megőrzéséért folytatott harc előtt. Az én korosztályom és a nálam idősebbek igen nagy százaléka fürkészi reggelente a vonásait, és csalódottan biggyeszti le az ajkát, amikor megjelennek az első szarkalábak vagy ősz hajszálak. A média minden irányból azt a hibás énképet igyekszik belénk ültetni, hogy az ember csak addig értékes, amíg bársonyos a bőre, csillogó a haja és sehol sem lóg a bőre.

A nyugdíjas korosztályt ezek alapján indokolatlanul sokszor azonosítják elmaradott, értetlen, buszon előrefurakodó, lelassult emberekként, akik megállás nélkül szidják az éppen aktuális rendszert és az elfogadhatónál többször sürgetnek nyugdíjemelést.

A fiatalságot görcsösen hajszoló, önértékelést súlyosan romboló, társadalmi feszültségektől sem mentes nézettel szeretnék most szembemenni. Célom ráirányítani az emberek figyelmét arra a bölcsességre, élettapasztalatra, éleslátásra, amely az idős emberek kincse. A mostohagyerekként kezelt idősek kapják meg a nekik járó tiszteletet!

Figyelem!

Korukkal és önmagukkal bátran szembenéző nyugdíjasokat keresek, akik névvel vagy név nélkül szívesen mesélnének az életükről, az öregedésről, arról, hogyan látják korábbi önmagukat, melyek voltak eddigi életük örömteli vagy embert próbáló időszakai. Szívesen bemutatnám őket egy (e-mailben is megválaszolható) interjú erejéig, hogy jobban megérthessük, elfogadhassuk őket és hogy mi magunk is jobban elfogadjuk az idő múlását. Jelentkezni e-mailben (szemlelodosziv@gmail.com) vagy hozzászólás formájában lehet. Várom az őszinte nagymamákat, nagypapákat és unokára váró szép korúakat. Földrajzi távolság nem akadály!