Tíz évvel ezelőtt (jó ég, de régen is volt!) láttam a moziban a Mamma mia című filmet. Az ABBA legismertebb slágerei mellett a sztárszereplők, az egyszerű sztori, a tenger, a napfény, a nyár és a táncos jelenetek gondoskodtak a jó hangulatról és a felhőtlen szórakozásról. Így nem volt kérdés, hogy a barátnőimmel a folytatást is megnézzük magunknak.

A színészek

Mindenféle filmajánló és filmkritika szemrevételezése nélkül ültem be a moziba, a cselekményről tehát semmit sem tudtam. Az első néhány percben a meglepetés erejével hatott rám a felismerés, hogy a korábbi főszereplőt, Meryl Streepet kiírták a folytatásból. Nem tartozom a színésznő rajongói közé, az első részben viszont kimondottan brilliánsan játszott. A helyét a negyven évvel korábbi énje vette át Lily James személyében. Ez a számomra teljesen ismeretlen, külsőre Keira Knightley-ra megszólalásig hasonlító fiatal nő fantasztikus színészi teljesítménnyel hitette el velem, hogy ő a megtestesült lazaság, könnyedség és spontaneitás. A gesztusai egy az egyben hozták az első részben megismert Streep-karaktert, az élet örömeit habzsoló Donnát. A Donna barátnőit alakító színészek fiatalabb kiadásai közül a magas, vékony nő alteregója szerencsés választásnak bizonyult, az alacsony nő esetében viszont zavaró volt, hogy fiatalként kék színű volt a szeme, idősebb korára meg fekete. Donna egykori alkalmi kapcsolatai közül nekem külsőre egyik sem nyerte el a tetszésem. Mindhármuk jelentéktelen fiúnak tűnt, nem pedig olyannak, akikért bomlanak a nők. A három férfi éltesebb korú karakterét ezúttal is Pierce Brosnan, Colin Firth és Stellan Skarsgard testesítette meg. Ők ebben a részben is brillíroztak. Amanda Seyfried az előző rész gondtalan, boldog fruskájához képest most sokkal gondterheltebb és mélabúsabb szerepet kapott, hiszen szinte a teljes filmen keresztül az édesanyja elvesztésén bánkódott.

A sztori

A történetről dióhéjban csak annyit árulok tehát el, hogy a néző bepillantást nyerhet az első rész előzményeibe, miközben a jelenben is szépen halad előre a cselekmény. Két síkon fut tehát a történet. A szereplők többsége a jelenben jobbára csak Donna halála miatt szomorkodik, ez pedig rányomta a bélyegét az egész filmre. Nem igazán tudtam felszabadultan, vidáman átélni a gyönyörű tengerparti látványt, mert az egész történetet a melankólia hatotta át. Igazából egy halott nő életére tekinthettünk vissza. Ez pedig számomra elég lehangolónak bizonyult. Hiába játszott Lily James frenetikusan, körülbelül a film feléig minden énekes-táncos bohóckodást erőltetettnek éreztem. Mivel az első részben a legtöbb ismert ABBA slágert ellőtték, a folytatás első felében töbnyire számomra teljesen ismeretlen és elsősorban lehangoló szerelemes dalok hangzottak el. A sztori vége felé haladva volt egy bulizós jelenet Cherrel és Andy Garciával, a líraibb dallamok viszont itt is többségben voltak. A befejezés számomra egész egyszerűen tragikus volt és sírtam is rajta. Abba a kis hegyi templomba menttek ugyanis fel a szereplők, ahol az első rész végén anya és lánya egyaránt frigyre lépett élete szerelmével. Most ugyanezen a helyszínen egy keresztelőt tartottak, miközben arról énekeltek, hogy az anyák a gyermeküket szeretik a legjobban, még haláluk után is. Felzaklató jelenet volt.

Kinek ajánlanám?

Ha tetszett az első rész, azt javaslom, inkább azt nézzétek újra és csak akkor vegyétek elő a folytatást, ha nagyon lehangolt időszakot élitek és jól kisírnátok magatokat. Kár lenne elrontani az első rész életvidám, dinamikus, napsütéses hangulatát ezzel a borús folytatással.

Kép: metro.co.uk

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!