Valentin napon a szerelmesek vörös rózsával, csokoládészívvel, ízletes vacsorával fejezik ki érzéseiket. Bár ezek a gesztusok is igényelnek némi erőfeszítést és anyagi ráfordítást, néha meg sem közelítik azt a munkát, amellyel néhány állatfaj próbálja levenni partnerét a lábáról.

A legtöbb állat számára az udvarlás kockázatos tevékenység. Egy hím feltűnő külseje nemcsak a nőstények figyelmét vonhatja magára, hanem a ragadozókét is, a hímek közötti harc komoly sérülésekhez vezethet. Néhány esetben az sem életbiztosítás, ha a hím elnyeri a nőstény szerelmét, főleg, ha az a párzás után felfalja a szerelmes udvarlót.

Az állatok udvarlási szokásai helyenként érthetetlennek vagy bizarrnak tűnhetnek számunkra. Ennek ellenére kitűnően működnek és elérik a kívánt hatást. Lássunk most néhány szokatlan példát arra, hogyan csapják az állatok a szelet!

Keveset tudunk a dinoszauruszok párzási szokásairól, de Kolorádó sziklás területein olyan nyomokra bukkantak a kutatók, amelyek szerint a dinók a madarakhoz hasonló násztáncot jártak. A sziklákon talált horzsolás-, és karmolásnyomok nagy hasonlóságot mutattak a madarak udvarlási gyakorlatával. Számos madárfaj hímjei ugyanis több tucatszor vagy akár több százszor megkaristolják a földet a nőstények előtt, hogy ezzel bizonyítsák, milyen jók lesznek majd a fészeképítésben, közben pedig peckesen lépdelnek, felfújják magukat és legyezik a farkukat.

A hím egerek különleges énekükkel igyekeznek lenyűgözni a nőstényeket. Speciális módon áramoltatják a levegőt a gégében és a légcsőben, így a hétköznapi kommunikációtól eltérő, fütyülő, sípoló jellegű hangokat képeznek egy magas, ultrahang tartományban. Bármennyire is szépen daloljanak azonban, a nőstényeket nem könnyű elbűvölni, ők ugyanis csak azokat a dallamokat részesítik előnyben, amelyek leginkább eltérnek rokonaik hangjától.

A tizenkét centiméteres hím gömbhalak kivételes, két méter átmérőjű, szimmetrikus köröket hoznak létre az óceán fenekén, ha párt akarnak találni. Az alkotások elkészítéséhez a tengerfenékhez csapják az uszonyukat, így formázzák meg a tekervényes, kidolgozott, „hegygerinceket és völgyeket”. Hét-kilenc napig dolgoznak, majd kagylódarabokkal és üledékkel díszítik a művüket, amelynek a közepére a nőstények az ikrákat teszik.

Ha a hím ugrópókok magukhoz akarják csábítani a nőstényeket, olyan pózokat vesznek fel, amelyekben jól látszódnak UV fényben visszatükröződő foltjaik. A nőstények szintén fluoreszkálnak, tapintócsápjaik zölden világítanak. Ezek a színek jelzik, melyik egyed áll készen a szaporodásra. Amikor a kutatók egy kísérlet során blokkolták az UV fényeket, a pókok egyáltalán nem mutattak érdeklődést a romantikus együttlét iránt.

A kolibrihímek farokcsapkodással keltik fel a nőstények figyelmét. Ez már csak azért is kimagasló teljesítmény, mert a szivárványszínekben játszó, csillogó faroktollak körülbelül tizenöt centisek, maga az állat pedig feleakkora. Amikor a hímek megtalálják a megfelelő társat, azt a faroktollak heves pörgetésével jelzik.

A lugasépítők bonyolult szerkezetek építésével akarnak kitűnni a többi hím közül, fészküket gyakran díszítik színes, feltűnő tárgyakkal.  A társkereső hímek úgy alakítják ki lakhelyüket, hogy optikailag nagyobbnak tűnjenek és jobban imponáljanak a nőstényeknek. Azok a madarak lesznek a legsikeresebbek, amelyek leginkább el tudják hitetni magukról, hogy ők a megfelelő partnerek a fajfenntartáshoz.

Ez a cikkem a Szentesi Élet aktuális számában jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!